Elkövetkezett az az óra is, amikor a magyar nemzetnek meg kellett válnia szeretett fejedelmétől, Árpádtól is.

Majd husz esztendőig uralkodott bölcsességgel és hadvezéri dicsőséggel a magyarok felett Árpád fejedelem.

Elébb azonban még örvendetes dolog is történt.

Árpád fejedelem, mikor a Zalán elleni hadjáratból hazatért C s e p e l szigetére, örömmel szerzett hírt arról, hogy felesége fiat szült, kit Z s o l t -nak neveztek el.

Árpád fejedelem utódjairól is óhajtván gondoskodni, Zsolt fia számára Mén-Maróth bihari fejedelem leányát jegyezte el feleségül és ez ünnepélynek méltó pompát óhajtván adni, meghivta a vezéreket Csepel szigetére áldomásra, azaz gyülésre, amely gyülésen a vezérek azután Árpád fiának, Zsoltnak is hüséget fogadtak.

E nászünnepély után már nem soká élt az agg fejedelem.

Családja körében szeretettől és dicsőségtől környezve, hatalmának tetőpontján megszünt élni.

Tetemei, ősi szokás szerint elégettetek, hamvai egy patak fejénél temettetek el.

Ez a patak, amint az a régi irások feljegyzik kőmederben folyott Etele várába, Ó-Budára.

Sok-sok számos évek mulva a keresztény magyarok e patak fejéhez, Árpád fejedelem sirhelye fölé egy templomot épittettek, melyet S z ü z M á r i a F e h é r e g y h á z á n a k neveztek el.

A templomnak ma már nyoma sincsen ugyan, mert elsöpörte az országba később betört török pusztitás, de a hallhatatlan fejedelem emlékét minden magyar ember, szive mélyébe vésse és tanulja meg népét, népe nagyjait, őseit tisztelni és a magyar névnek dicsőséget, hirt, nevet szerezni.