“Csillag esik, föld reng: jött éve csodáknak!
Ihol én, ihol én ostora világnak!
Sarkam alá én, a nemzeteket hajtom;
Nincs a kerek földnek ura, kivül rajtam!”
Arany J.

A mostani hazánkat, a szép Magyarországot, sok száz évvel azelőtt, hogy Árpád vezér azt a magyarok élén ujból elfoglalta, egy rettenthetlen, bátor nép lakta, kiket h u n o k n a k nevez a történetirás.

Ezek a hunok rokonai voltak a mai magyaroknak, ők is messze keletről jöttek Európába. Királyuk a hatalmas Atilla vala.

A rómaiak, a görögök, a góthok és minden népek féltek az ő hatalmától, vitéz seregétől.

T h e o d o s i u s a görögök császárja hétszáz font arany évi adót fizetett neki.

A nagy római birodalom pedig szövetségese volt Attilának. Ilyen nagy volt hatalma a hun királynak; a kiről a monda azt állitja, hogy kardját egyenesen H a d u r t ó l, a háboru istenétől kapta.

A hun máguszok (táltosok, jövendőmondók) ugyanis, egy alkalommal a füben egy kardot találtak, melynek lapjai csodás jelekkel voltak teleirve.

A hun máguszok e jelekből azt magyarázták, hogy azt maga Hadur, a háboru istene veté el, a czélból, hogy az Atillának kezébe jusson és azzal elinduljon sujtani a világot.

Atilla el is indult; először is a nyugati góthokat verte le s királyukat adófizetővé tevén, Róma ellen fordult.

A szent városban iszonyu félelem fogta el az embereket a hir hallatára s maga Leó pápa jött eléje fényes kisérettel, békéért könyörögni.

A hatalmas hun király bár nem volt keresztény, a szent atya szavai által annyira meg volt indittatva, hogy Rómát bántatlanul hagyta.

Nem kegyelmezett azonban meg a görög császárnak, aki titkon élete ellen is tört.

A görögök fővárosa Byzáncz, soká állotta a hunok ostromát, de végül az Isten maga is, meg akarván mutatni, hogy Attilát az elvadult népekre, Isten ostoraként küldötte; Byzáncz falait földrengéssel bedöntötte.

És a büszke T h e o d o s i u s császár térdre hullva kért bocsánatot.

Attila ezt meg is adta. Innen azután hazavonult Atilla Pannoniába (a mai Magyarország) ahol valószinüleg a mai Jászberény táján volt fából készült palotája.

Itthon nagy udvart tartott a hun király, voltak nála hegedősök, akik vitézi énekeket mondottak lakoma közben; miközben hangszereiken lágyan ringó zenét hallattak.

A vendégség végeztével, idegen nemzetbeli bohóczok szórakoztatták a királyt és kiséretét és mikor mindenki kaczagott, a nagy király egy izmát sem ránditotta meg.

Igen nagy volt Atilla király a csatában, a békében egyaránt.

És ez a nagy király nem a harcz mezején hullott el.

Felesége Ildikó egy reggelen vérébe fulladva találta.

Eleredt az orra vére, ebben halt meg.

Halála után birodalma összeomlott. Két fia közül, a nagyobbik E l l á k, a rómaiak ellen vivott csatában hullott el; a kisebbik C s a b a vezér pedig népének töredékével a mai Erdély bérczei közé vette magát.

Csaba azonban nem maradt ott, hanem később visszament Szkiliába.

Ezekből az itthonmaradt hunokból lettek a mai székelyek, akik még máig is lakják Erdély sziklás bérczeit és büszkék reá, hogy ők Atillának, a nagy hun királynak ivadékai.