„Egy ország van a lelkünk mélyén,”
amely, most önmagával határos.
Sokan lakják, de kevesek érzik úgy,
nekik szülőföldjük, bármily gyászos
és galád módon bánt el velünk az élet.
Hiszen a remény, itt pislákol bennünk,
s ha egyszer, majd újra lángol; …feléled!

„Egy ország van a lelkünk mélyén,”
nincs is nála szebb, ezen a világon!
Ha hazahoz a lábam, vissza térvén,
hegytetőről nézem a végtelen rónát,
amíg a szemem ellát, nem látok mást,
mint bevetett földet, szorgos munkást.
Aki családjáért küzd a munkáért remeg,
míg más henyél s vígan él, vagy szendereg!

„Véren vett ország ez az ország,”
amit, kívülről emészt és mélyen rág
a belsejéből kisarjadt gyom, mint a kór
terjed és felüti fejét, köztünk a ragály.
A közönyből épített falak, akár a halál,
elpusztít mindent, itt táptalajra talál.
Könnyeik és vérük adták e földért őseink,
amit nekünk is kell és nekünk is szabad,
mert kívül és belül, mint a közös akarat,
támad az ellen, de Te akkor se hagyd magad!

„Véren vett ország ez az ország,”
amely, csak önmagával határos,
de felkel a nap s eljön a világos
pirkadat reggel és eloszlik a sűrű köd.
Feledd el bánatod, vedd elő örömöd,
dacolj az égi zenebonával és az egész világgal!
Ne hagyd magad, belül erős lévén…
mert, egy és közös haza él a lelkünk mélyén!

Paks, 2016. június 10.