K.Zs.-nak

Fiúk, hová tűnt a virtus, hol lakik,
meddig hátrálunk még, a méhfalig?
Szent Szűz népe! – mintha a szülőcsatorna
a feltámadás dögtemetője volna,
mintha barackvirágból is gyászszag lengne,
betemet az abortuszok mocska, szennye.

Fiúk, ne tűrjük, fonákul essen minden,
kockán nyer a sátán, legalul az Isten,
fügefalevéllel álcázott a pokol,
Édennek hiszi sok elvakított botor!
Ocsúdjatok! Az önfeladásnak vége,
maszlag-pácolt pecsenyegalamb e béke,

szárnya széjjeltépve, falják két pofára,
Fiúk, figyeljetek a Turul madárra,
ha nem, cselédek maradtok, tányérváltók,
Trianon óta nem jártak le a váltók.
Konokul csatát állni, esély s számadás,
Hunor-Magor sarjak, fel s ellentámadás!

Huszáros választ, intőt, ne csak a mának,
féljenek előre is, kik felprédálnak.
Ne a végső lehetőt, a lehetetlent
kísértsük, s akkor a Szent Korona megment.
De veszni se úgy, mint Széchenyi, Teleki,
a végzetet ne pisztolycső dörögje ki:

óvjuk a teremtés-bimbót: a koponyát,
mily tékozlás, ha ólomgolyó robog át
és nem gondolat a kiművelt emberfőn,
anyaföld-látni velőhabos tengerről
nagy ár, megérhetnénk, ahogy jussként dukál:
létünket élet váltsa meg, ne önhalál.

Ne a kopjafát, akkor inkább a kopját,
ha sírjaink a globuszt is fogják,
ne lágy gesztust, mely latrokat ment fel rendre,
inkább sújtva számonkérőn, elrettentve,
mint Balassi, Zrínyi, Petőfi tette itt,
s megemlegették a Magyarok Istenit

a cenkek: szívről szívre kellett vívniuk –
Azóta hová tűnt a vitézség, fiúk?
Fakó példa lett Bajcsy-Zsilinszky Endre,
ki lőni mert gestapós pribékseregre;
hol van a fajtánkért aggódó regiment?
Bérecz s a Pesti Srácok hada lepihent

kék koporsóba végleg, álmuknak kijár
a hősi való: itt minden férfi végvár,
S ma gyávaság sötét bűzmirigye a hold,
Bajcsy horpadt ötpengőse fényesebb volt,
s a tanulság is: szabad nemzetté a nyáj
úgy válhat, ha egy emberként forradalmár.

Fiúk, hová tűnt a virtus, hol lakik,
Meddig hátrálunk még, a méhfalig?

Budapest, 2003. április 24.