Az ős eredetiség hamvából,
Megmaradt bérczes Székelyhazában,
Néhány izmos, karcsú maroknyi,
Fényes nép.

Annyiszor vérzett, s Istennel újra,
Megújulva föltámadott!
Nem hiába költői éneketeknek,
Kristályos tisztasága.

Melynek vízhangja fodrozza,
Szépvíz folyót.
A hol az Olt ölébe büszkén állva:
Székely senkitől sem fél,
Csakis Isten haragjától.

Nem bízva senkiben, maga őrzője, gazdája.
Rákóczi táborának mezítlábas tagja,
Kiknek haragja olyan mint a nyári vihar.
Vidám mint a hegyről leeső patak.
Vendégeik előtt, terülj terült asztalkák.

Halandó ember, de pöre halhatatlan.
Szármány hegy , vakító márvány testük,
Szépen csiszolt elmélyük.
Bocskai szép emlékük.

Ó Erdély, Istennek túlcsórdult szerelme,
Gyimes-Bükkel koronázva,
Palástod Tatras vőlgybe landol,
Igéd gyimesi-szoroson hinted,
Virágporként a Nemzetedre.

Áld meg Urunk a Székelyt,
A Magyart.
Az igaz Magyart!

2010. Tavaszelő

Ambrus Richard barátomnak szeretettel.