Olyan ez a Csíkország, mint egy bölcső
Akárcsak egy kenyérgyúró székely teknő
Benne kovásznak középen ott van Somlyó
Székely népe ősi, honalapító, megújuló

Körbe festői bércekkel van feldíszítve
Védő s éltető rengeteggel leterítve
Kel, növekszik itt népünk, teknőt kitöltő
Eltelt azóta már vagy harminc emberöltő

Egyfelől ott a büszke Hargita
Túl pedig a kéklő csiki havasok sora
Középen átszeli a dacos, siető Olt
Éghajlata másnak talán hideg, zord

Mégis ezt a vidéket választották őseink
Kárpótolja ezt a többi ittlévő kincs
Biztosította nekünk a szerény megélhetést
Évszázadokon át a megmaradást, túlélést

Ez a föld a mi földünk
Nem veheti el senki tőlünk
Őseink szerezték s védték mióta emberemlékezet
Az ő vérük áztatta sokszor ezt a földet

Ők művelték nehéz munkával, verejtékkel
Alakították otthonunkká kérges két kezükkel
Nem ingyen kapták, így s készen
Megszenvedtek érte s dolgoztak keményen

Itt lakom én is ez ország közepén
Csiki székelyek voltak mind őseim
Itt van a Hargita lábánál, Somlyó fele házam
Itt érzem én igazán otthon magam

Itt van szülőföldem s megmaradt hazám
E darabka helyet semmiért nem adnám
Bármerre tekintek ablakomból nap mint nap
Látása boldogságot ad s nyugalmat

Biztonságot érzek míg a Hargitát látom
Itt én otthon vagyok, ez a jussom
Őrzöm, féltem, óvom, míg csak vagyok
Utána majd örökségül fiamra hagyok

Csíkszereda, 1997. II. 16.