Felkapaszkodunk sorban a hosszú lépcsősoron
Előttünk feltárul a kastély, fenn a magaslaton
Alant a megduzzadt Maros szalad gyorsan
Az útnak mellette, csak szűk helye van

Középkori kastély, a Kemény bárók fészke
Kemény János utolsónak az életét itt élte
Mecénás arisztokrata, emberséges művelt úr
Ki egyszerű emberként se szégyelli s boldogul

Tágas kastélyudvar, mindenütt évszázados tölgyfák
Erdély sok híres szülöttjét még közelükben látták
Pezsgő irodalmi élet s politikai találkahely volt itt
Összegyűjtötte ide a Helikon jeles korabeli íróit

Hátul a kertben emlékeztet rá a kőasztal
Mellette az utolsó báró, családi sírhanttal
Egy kicsit odább, Wass Albert porai a kő alatt
Az ember elment, de utána a kő, az, maradt

Magyar zarándokhely ez, mit igazán látni kell
Erdély szellemével, múltjával, tölt büszkén el
A kastélyba most tébolyodott emberek laknak
Tébolyodott ez a világ, hogy minket ide juttattak

Csíkszereda, 2005. V. 11.