Verik a magyart itt is, ott is
Főleg a fiatal fiukat ütlegelik
Ott, hadd üssék, mert megérdemlik
Hogyha magukat verni hagyják s tűrik
Mivé lett a magyar,- félénk gyáva?
Nem tud már vigyázni saját magára?
Más kell, megvédje, nem képes arra?
Elfajult Attila vére, vízzé lett mostanra?
Valamikor, az egész világ rettegett tőlünk
Most, mi rettegünk mindenkitől s félünk
Ezért nincs hazánk, ezért kicsi országunk
A régi harcos népnek, csak árnyéka vagyunk
A népek dzsungelében, most is harcolni kell
Csak így vívhatja ki méltó helyét az ember
Tiszteletet parancsolni, jogokat szerezve élni
Nem meghunyászkodva mások előtt s félni
Felhígult idegenekkel mára a magyar vér
Mostanában még az árnyékától is már fél
Mikor ébred fel már megint, végre-valahára
Hogy egykori dicsőségét megmutassa újra?
Ne engedd magad ütni, verni, megalázni
Ne hagyd magad más szolgájává tenni
Ha magyar vér van benned, kiharcolod
Ami a tied, s ami a te jogos jussod
Ver a sors minket, mert neki is megengedtük
Vesztesként, sajnos mindig magunkat elkönyveltük
Nem hagyhatod a sorsot elhatalmasodni rajtad
Küzdj, amíg erőd van hozzá, s ne hagyd magad
Ne várd mástól a segítséget, segíts magadon
Akkor élhetsz csakis méltón s szabadon
Az Isten is megsegít akkor, s győzni fogsz
Méltó helyed lesz akkor a világban,- ne siránkozz!
Verni csak a gyengét verik s ütlegelik
Mindig s mindenhol van egy erősebbik
Miért ne lehetnénk mi, pont, megint azok?
Hogy ne verjenek többé a hitvány gazok!
Csíkszereda 2005 V. 29.