Lábaimat nehéz béklyó húzza,
Egykor délceg hátam megrogyott,
Büszke fejem lelóg a porba.
Nézzetek rám! Magyar ló vagyok!

Dicső napokat idézve, tétlenségre ítélve,
Dús legelőm emlékével rágódok a gazon.
Testem harmadára csökkent,
Egy örökké átkozott júniusi napon.

A hosszú évek meggyötörtek,
S nincs már derék lovasom,
Dicső csatákban mind elestek.
Óh, de rég volt, hogy felnyergeltek!

De fel nem adom, nem hátrálok!
Egy szebb, boldogabb jövőt várok.
Csillagösvényt lesve Csabát kutatok,
Kitartok mindhalálig, a magyarok lova vagyok!

Konok daccal megyek majd ismét előre,
Esve bár árokba, vagy rogyva térdre,
De az áhított célig juttatom,
Bátor, hős magyar lovasom!

Budapest, 2008.07.08.