Rettegek a holnaptól, ha Hazám szolgálói
Mindenek Urának képzelik magukat,
ha a bizalom őrzői, bólogató
kutyává alázzák mivoltunkat,
eladják mi szépség, mi kincset ér e tájnak,
elhordják még írmagját is a szegény magyarnak.
Csak az számít, az a fontos,
mennyi lesz a haszon,
idegen bérenceké már az ország, a vagyon,
ám az Urak csak hiszik, ez örökre így marad,
fortyog már a bosszú, éled az öntudat.
Üzenem hát, Urak!
Bűn nem marad érdemtelen,
a rács mögött a napsugár is
halovány. Élettelen.