István Király! Urunk, Atyánk!
A Mennyégből tekints le reánk!
Nézd a néped: régi nyájad
Összetörve, fogy és szárad.
Szétzilálva száz országba,
Szerteűzve száz határba.
Bujdokolva, nyomorogva,
Szemétdombra rúgva dobva.
Csak az ördög fest ily’ képet:
István király, pusztul néped!
Otthoniak ifja-véne
Lángkorbáccsal hajtva, tépve,
Börtön poklán gúzsba kötve,
Megcsúfolva vagy leköpve!
Sírdomb mered, merre nézel –
S nincs irgalom Földön, Égen…
Félelem nyög minden házban,
Szegény Hazád talpig gyászban.
Meggyalázták szent hitünket,
Ledöntötték Keresztünket.
Vérrel írják napjainkat:
Vasra verték papjainkat
És a Gonosz addig ásta
Elbukott a Legfőbb Bástya:
A Te hited Első Papja,
Szegény árva Hazánk Atyja…
– Az életünk ködös,sivár.
Tekints le ránk István király!
Soha, soha ezer éve
Így nem hullott szét a Kéve!
Így még nem volt sújtva-verve,
Nem volt soha ily’ nagy terhe.
Ilyen gyász nem zúdult rája –
Tekints ránk, népünk királya!
Hallgass meg a Csillagégen:
Állj elénk, mint egykor régen!
Fogd meg árva rab-kezünket,
Erősítsd meg tört hitünket,
Hogy aki most verve, dobva,
Mind egy-nyájba összefogva
Meghallgassa égi szádat
És kövesse – koronádat.
Melyen hitünk szent Jelképe:
A Kereszt, az Isten képe
Ott ragyog még diadallal
És hirdeti bajban, jajban:
Győzni fog Ő, ki tart Vele
Mert nincs Hatalom Ellene!