Minden kor írója népe tanítója
Lelkiismerete s az élet sója.
De amikor tolla papírt pásztáz, koptat:
Nemcsak a nemzetét, – minden népet oktat.

Oktatja erkölcsre, hitre, szépre, nászra,
Hazaszeretetre, zsarnok-tagadásra.
Szabadságot hirdet: rivall bátor szója,
Mint a Cheruboknak érces riadója….

De ha milljó fogoly zörgeti vas-rácsát,
Vagy megrázza milljó munkás kalapácsát:
Nem hökken a zsarnok. Röhög csak rajt’ sandán,
Mert a milljok ellen mozdul milljó zsandár…

Ám, ha csak egyetlen író tolla fölkel
S betűi harsogják: A rabláncot törd el!
Fegyverre nép, nemzet! Ébredj, itt a óra!
– Megremeg biz’ Néró összes vér-bakója!

S akár egy nemzetet fojt is be a vérbe:
Elbukott a zsarnok ennek ellenére!
Mert csak testet gyilkolt az ágyú és penge…
De a Lélek él – és a Betű zug zengve –

Minden kicsi betű egy óriási Lélek,
Kit nem fog a tank és nem emészt el méreg,
Ki, mint az Arkangyal, lángpallossal támad,
S ezer év múlva is újra fel-feltámad!

– Jusson eszetekbe Nérók, Pilátusok:
Napkeleti bölcsek, az írók: mágusok.
Csak gyenge testükön fog az erős fegyver,
De lelkük isteni, örök, sérthetetlen…

Jaj annak ezerszer, ki lelkükre támad:
Maga fölött gyújtja bizony az a házat.
Hiába ellen száz kereszt-halál is:
Mert áttör Igéjük a kripták falán is!

– Harcos magyar írók: népem, dísz-virága!
Hősi szent Mágusok legyetek továbbra,
Töviskoronátok büszkén viseljétek:
Hisz – az egész világ az adóstok néktek!

(Cleveland, 1956.október 27.)