A történelemben ez csak egy röpke pillanat,
De mi magyarok csak szenvedtünk ez idő alatt.
Ekkor szabdalták szét a gyönyörű országunkat
Elrabolva földünket, házunkat, jószágunkat.

Édesanya a gyermekének csak integetett
A határon át. – életében csak reménykedett.
Fiam! – Ne egyed más ország keserű kenyerét,
A mindennapi bánat felőrölte már erejét.

Ö már meghalt. – De mi Testvér mindig hazavárunk!
Tudom, hogy lesz még újra mienk: Régi Országunk!
De jobb élet reményében ne add fel őrhelyed,
Megtagadva magyarságodat és ősi neved.

Hazavárunk – letörölni sokszor könnyes szemed,
Tudnod kell: ha szükség van, mi ott állunk melletted!
Bár a mindennapi harcod mindig nagyon nehéz,
De szívedben éljen a tiszta őszinte remény!

Éltessen a tudat: Mi magadra sosem hagyunk!
Mert tudjuk: Mi itt és odaát, Magyarok vagyunk!
Soha el ne feledd: Egy az apánk, egy a hazánk!
Nem adjuk fel: bár az élet jót, rosszat mérhet ránk!

Mindenki tehetsége és adottsága által
Vállvetve, kéz a kézben, ne egymásnak háttal!
Együtt: Végső cél legyen, ne csak álma a vágynak!
Tegyünk mi érte: IGAZSÁGOT MAGYARORSZÁGNAK!

2005. június 04.