Ősi kérdés régtől igaz,
múltból hozott ős dilemma.
Mindig kérdés s kérdés marad.
A válasz Te vagy, mindig magad,
a magyarnak ez duplán igaz.

Rövid választ soha ne várj,
ha magadban semmit sem látsz ,
s nem ismered néped múltját,
ősi véred sok-sok titkát,
nemzetednek keresztútját.

Mert keresztúton jár a nemzet,
rég kereszten már a teste,
hogy saját vétkét megszenvedje,
s mások bűnét is megbűnhődje,
megváltsa a népek vétkét,
az ős ellenség örök bűnét.
De minő ősi titkot rejtünk,
hogy az irigység a kezdettől
a máig üldöz bennünk.

Ezer éve tanulod már ,
hősi népem mégsem tudod,
ki ellenség, s ki a barát.
Barát ki a szívedbe lát,
balsorsodban melletted áll.
Ellenség ki mosolyog rád
de szívében a viperavár,

fészkedben a kakukk tojás,
ha befogadod, biztos halál.

Az ellenséged rég arctalan,
ezerszínű álarcban van.
Benne van az imáidban,
nevekben ,az álmaidban.
Neki szolgálsz, ha dolgozol,
ha azt akarja, nem dolgozol.

Ő tanítja a történelmed,
ő gondozza az elmédet,
a lelkedet rég kibérelte,
helyetted is gondolkodik,
neked nem kell, minek is kell ,
hogy éhen ne halj, ahhoz nem kell,
de éhen halsz, ha ő akarja,
a s akkor halsz meg, mikor ő akarja.

Csíkos zubbonyt adtak fel rád,
az eszedet rég kilúgozták,
a butaságot meg tanítják már,
a jó erkölcs rég nem divat már,
a tisztesség meg mögötted jár,
a becsület rég árnyékod már.
Mit tettél és miből vagy már ?
A kutya sem ugat meg már.

De ez a nép már megszenvedte,
keresztútját végigjárta,
a 14 –et mind kiállta,
a keresztjét elhordozta,
becsülettel, tisztességgel ahogy kellett,
s mindig – mindig megbocsátott,
bal latornak, jobb latornak,
az ítélet kimondóknak,
az ítéletet végrehajtóknak,
az ítéletet követelőknek.

De valakinek ez sem elég !
S ki dönti el mi nem elég !
Ki dönti el miért nem elég ?
Ki dönti el mikor elég !
S ki dönti el meddig elég ?
Ember nem, csak Isten dönthet,
sorsunk felől csak Ő dönthet.

De valakiknek mégsem elég !
Valakiknek soh’sem elég !
De mi volt hát a régi bűnünk ?
Tán Kain kísért ősi bűnnel ,
mert Ábelt szerette az Isten ?
Az irigység a kapzsisággal
házasságot köt a Sátánnál.
Ez a frigy az ős ellenség,
s mint kígyó tekeredik köréd.

Szörny igazságok zuhannak ránk,
de csak későn, nagyon későn,
öregségünk végső órán
kel életre minden titkunk.
Mit nem tettél, mikor kellett,
s mit tettél, mikor nem kellett.
Mire megismered a világot,
ha megvénülsz és megöregedsz,
s akkor, de csak is akkor
tudod értékelni mindazt,
amit adott, s amit nem,
S rájössz, semmit sem tehetsz,
és semmit sem tudsz.

De ember tudjad: a világot
megváltani soha nem tudod,
de tudod késleltetni mi gonosz,
ezért vétettél, ez a sorsod,
mert mikor megmérettetsz, kiderül
ember voltál-e a földön ,
vagy csak annak látszó hasonmás.

Ez ember sors, de nem nemzet sors.
Ha a búzában kevés a konkoly,
még szétválasztható,
szét kell választani, hogy megmaradj,
hogy élhess, ha ember fia vagy.
Ha tömegével már a konkoly,
a hasonmás,már szét nem választható,
oda az élet kenyere, oda az életed.
Vetőmagod fertőző lett,
konkoly terem búza helyett.
A fészkeidben kikeltek már
az idegen kakukk fiak.

Ez a lenni vagy nem lenni,
ki a barát s ki ellenség..

Vép, 2006. december 30.