1.
Óh, Kárpát bérczinek ivadéki,
Aranyló mezők dícső fiai;
Csendes folyók tisztalelkű népe,
Kikre vetül a Nap örök fénye!

2.
Óh, Ti rácok, horvátok, magyarok,
Svábok, tótok, oláhok, ruszinok,
Miért bántjátok egymást, emberek?
Miért szaggatja bánat lelketek?

3.
Miért nyílik szívetek világa
Setét mélyén gyűlölet virága
S fúj szél bánatot, bosszúságot,
Keresztül-kasul a rónaságon?

4.
Óh, Ti rácok, horvátok, magyarok,
Svábok, tótok, oláhok, ruszinok,
Minek kaptok hajba oly’ szaporán
Fesledő történelmi jog nyomán?

5.
Hisz’ nem úgy esett volna meg-e tán,
Hogy mindőtök országa volt e táj?
Biza így vala, mióta remél
Jót az ember az új nap reggelén.

6.
Pedig összekovácsolt kezével
Munkája során aczélszegekkel
A dícső-dicstelen történelem,
S Néktek e kapcsolat törvénytelen.

7.
Óh, Ti rácok, horvátok, magyarok,
Svábok, tótok, oláhok, ruszinok,
Most mégis ‘más torkát harapjátok,
Vérének ontását akarjátok.

8.
Emígy horkantok békítő szókra:
“Egyiket másik rablánczon hordta”;
Ám úr volt úr, a paraszt meg szolga,
Népek közt ki válogatott volna?

9.
Hiába ez érvelés s hogy talál,
Node hogy Ti makacsok vagytok ám;
Együtt értek szamarat és ökröt,
Nem almotokból való, már dönt’tök.

10.
Óh, Ti rácok, horvátok, magyarok,
Svábok, tótok, oláhok, ruszinok,
Azt papagájként replikázzátok,
Hogy egy táj örökké volt országtok

11.
Egy nemes, szentséges tagja, része,
S hódító hordák szállták meg végre,
Kiknek czélja piszkos volt és alant’,
S tartnak/tartottak átoksúly alatt,

12.
Ősitek kardrahányák, megölék,
Asszonyotokon becstelent tevék,
Elhordák jószágtok, vagyonotok,
Anyákból vágák ki magzatotok.

13.
Óh, Ti rácok, horvátok, magyarok,
Svábok, tótok, oláhok, ruszinok,
Nem gondoljátok most már, hogy elég?
E pörlekedésből ki mi sülék?

14.
A megvakult, bezárt szemetek,
A csökönyös, együgyű eszetek,
Tisztának hitt, rothadó szívetek,
Beteges, gyámoltalan lelketek,

15.
Hazugságok közül szemenszedettnek
Folyton meghajló gerincetek,
Nem veszi észre, a mérget tömitek
Magatokba s magatok ölitek?!

16.
Óh, Ti rácok, horvátok, magyarok,
Svábok, tótok, oláhok, ruszinok,
Mért zúdítjátok rám ártalmatok?
Igazán átérzem fájdalmatok.

17.
Dejszen hogy is nem érezném által,
Éjjelente álmodok e lázzal;
A roncsolt, szerte-széjjel szakított
Népekkel fent, lent, széltében itt-ott,

18.
Miközben farkas üvölt, sakál vár,
A héja, kánya sassal visszajár,
S medve is készen áll lakmározni,
Mind e balszerencse közt álltok Ti,

19.
Óh, Kárpát bérczinek ivadéki,
Aranyló mezők dícső fiai;
Csendes folyók tisztalelkű népe,
Be vetülhetne rátok Nap fénye!

20.
Megérdemelnétek, higgyétek el,
Hisz’ az elmúlt ezer esztendő nem
Múlott el nyomtalan a szívekben,
A karokban, lelkekben, eszekben,

21.
Nem-nem, nem felejthető úgy éppen
Minthogy ami történt a múlt héten;
Megértlek s segíteni szeretnék
A népeknek, melyeket szereték.

22.
Én is e tájnak valék csángója,
Erdőelvének egy sóvágója,
Valék, ki Szilágyságból eltávozott,
Hajdúsági árvaházban lakott,

23.
Dícső Szegednek kedves polgára,
Temerin szorgos kezének “fia”,
A Kalocsai-Sárköz vándora,
Éleseszű hontiak utóda,

24.
Berény egy távolba szakadt sarja,
S leszek még az, ‘mit utam akarja;
Jutott belém is pár csepp német vér,
És büszke lészek rá, míg ég az ég.

25.
Óh, Ti rácok, horvátok, magyarok,
Svábok, tótok, oláhok, ruszinok,
Miért csak a harc s borszasztó kínok,
Miért nem láttok már pozitívot?

26.
Hát Ti is legyetek büszkék arra,
Hogy népetek mégis megpróbálta
A lehetetlent: túlélni ezer
Évet, jót is és kevésbé szépet!

27.
Lám, nagy művük mégiscsak sikerült:
Hány nemzet azóta sírba került,
Midőn ősitek kitűzték a célt,
Hála az égnek, itt vagytok Ti még.

28.
Óh, Ti rácok, horvátok, magyarok,
Svábok, tótok, oláhok, ruszinok,
Béküljünk meg, béküljünk meg újra,
Emlékezzünk együtt a hős múltra!

29.
És ezen hosszú emlékezés során
Ne feledjük, közös urunk volt ám
Szent István, Szent László, Könyves Kálmán,
IV. Béla, II. András,

30.
A tiszteletreméltó Anjou ház,
Hunyadi János és Mátyás király;
Mi vezérünk volt Dózsa, Rákóczi,
S mit ránk örökül hagytak, tudjuk mi.

31.
Óh, Ti rácok, horvátok, magyarok,
Svábok, tótok, oláhok, ruszinok,
Hisz a Nagyoknak egy czélja vala,
Egész és fejlett legyen a Haza,

32.
Kegyes legyen, vetüljön rá fény,
Álljon e földön, míg el nem jön vég!
Nékünk is ez legnagyb’ feladatunk,
Biza így lész, ha teszünk, akarunk,

33.
És fogunk, hogy élhessünk boldogan,
Itt senki se légyen hontalan;
Mi minden vár, sok tusa, mennyi cél,
Előttünk áll egy újabb ezredév!

2007. Október 28-29.