Csak a vesénket verték, hogy tagadható legyen a nyoma,
feljelenteni senki nem merte a rendőröket soha.
Gyomorba szorult fájdalommal közelítettük a cseh határt
és bárhogy dugtuk, a vámos minden rejtegetett árut megtalált.
Ruszki katona Ziljéből csapolt benzinnel mentünk guberálni
és napokra eltűnhettünk, mert megtörténhetett bármi.
Felidézem a képeket, felidézem az évek sorát
a remélt forradalmat, az álmokban élő csodát.
Egy új ötvenhatot, az apámtól hallott MUK-ot
október huszonharmadikán mindig csuklott.
S mostanában megint összeszorul az emlékező szívem
mert az érzésem félve zakatol egy csorba sínen.
Régi gyilkosok öltönybe bújtatott fattya
a nem létező becsületszavát adja,
hogy ő lesz a megváltó, ő tudja a sorsom
miközben épül a lélekölő újabb kordon.
És ismét kezdem aggódva félteni a vesém,
mert nem akarok bevenni egy hazug mesét.

2006. július 19. 1.43