De szeretnék madárka lenni,
A magasban messze szállni.
Nagy óceánt, hegyeket átrepülni,
Drága szülőföldem meglátogatni.

Vállamban hirtelen bizsergést érzek.
Mi lehet ez? – kíváncsian kérdem.
Oda pillantva észrevettem,
Szárnyam nőtt ki énnékem.

Lassan fölszállok a végtelen magasba,
Nagy örömmel indulok utamra.
Óceán vizét, hegyek csúcsát csodálva,
Izgatottan repülök ‘Hazámba’.

Szárazföldet remegve megpillantva,
Csak az jár gondolatomban,
Milyen érzésem lesz majd akkor,
Mikor szülőföldem újra látom.

Már kezd ismerős lenni a táj.
Kárpátok hegycsúcsát figyelve,
Felébrednek bennem a régi emlékek,
Szememből a könnyek megerednek.

Célomhoz egyre jobban közeledve,
Szívem nagyot dobban megremegve.
Megérkeztem drága szép ‘Hazámba’,
Beteljesedett, mire régen vágytam.

Istenem ismét itthon vagyok!
Szülőföldem de sokat változott.
Újak az utcák, parkok, házak,
Szinte nem is ismerek reájuk.

Megpillantom régi kis házunk,
Pihenésre háztetőnket szánom.
A sötét éj mély csöndjében
Lassan álom jön szememre.

Ismét, újra gyermek lettem,
Régi hintámon kacagva lengedeztem.
Kis ibolyavirágot csokorba kötöttem.
Éreztem, nagyon boldog lettem.

S eljött a reggel följött a ragyogó nap,
Csodálkozva kerestem szárnyamat.
Csalódást adott nekem az ébredés,
Hiszen csak álom volt az egész.

Eltűntek a csodás álomképek,
Helyükbe ismét az emlékek léptek.
Istenem, hozzád bízva fohászkodom,
Segíts, hogy vágyam egyszer valóra váljon.

Montreal, Canada, 2004. augusztus 9.