`Marosszentimre, 1921`

Mi már a tengert nem látjuk soha.
Nekünk a tenger látomás marad,
melyre olasz-kék menny ont sugarat,
elérhetetlen part, hullám-csoda.

Itt nem fogadnak bókos pálmafák,
pártázatos, fehér kastély helyett
mogorva templom vár a víz felett,
falusi fűz, falusi árvaság.

De ez a nagy folyó, látod, tied,
sugaras Lidód; zúgó tengered,
s ez a hömpölygő dallam, lásd, enyém —

És este kinyitom az ablakom
és a históriáit hallgatom:
egyetlen transsylvan hősköltemény.