Tudom, hogy a sas nem kapkod legyek után, ahogy azt is, hogy a nagy emberekhez méltatlan a jelentéktelen dolgokkal való foglalkozás. De azért mindennek van határa.

Például a magyar kormányfő nagyvonalúan tartja magát a közmondás kodifikálta szokásjoghoz még akkor is, ha látja, hogy szándékosan próbálják vérig sérteni, porig alázni. Ennek megfelelően bizonyos verseikben, dalaikban rendszeresen gyűlölködő muzsikusoknak is illene számot vetni azzal, hol a jóérzés határa. S ha erre az íratlan szabályra mégis látványosan és magasról tesznek, akkor bizony sokak szerint jólesne a magyaroknak egy szigorú kormányzati viszonválasz, ami rendre elmarad.

Nem értek hozzá, de biztosan ennek a túlzottnak tetsző toleranciának is megvan a társadalom-lélektani oka. Tény azonban, hogy a választóknak rosszul esnek a liberális „hírességek” által szíves örömest és tüntető daccal eldalolt, művészetnek álcázott, de nyilvánvalóan Orbán-ellenes gyűlöletfutamok.

Legutóbb éppen az vágta ki sokaknál a biztosítékot, hogy Tusványosra meghívták a Quimbyt és a Lovasi András-féle Kiscsillag zenekart is. Arra a mindinkább az összmagyarság örömünnepének számító kormányrendezvényre, ahol harminc éve Orbán Viktor beszéde jelenti a fő attrakciót, s ahol a résztvevők ezrei éppen az összetartozás gyönyörűséges tengerében fürdőznek elérzékenyülve. És itt nem nagyon szeretnek olyan fellépőkkel találkozni, akik a művészet paravánja mögé rejtőzve éppen az általuk nagyra tartott magyar miniszterelnököt gúnyolják, gyalázzák.

A Quimby frontembere, Kiss Tibor például egyik irományában egy bizonyos varangykirályról verselt, akit valamiért – na, vajon miért? – a magyarok Orbán Viktorral azonosítottak. Ilyeneket ír benne, hogy „Miért basszátok szét az országomat? / Miért rúgjátok hasba az ápolót? / Miért ültetitek szamárpadba a tanárokat? /Miért szarjátok szájba az álmodót? (…) Mocsár e táj, és a varangykirály ünnepli, amit alkothatott.”

Ha igaz az, márpedig igaz, hogy a Szépírók Társasága Bródy Jánost nem vette föl a költők soraiba, akkor mit mondtak volna Kiss Tamással kapcsolatban?

No, hát hogy is mondjam? Minden embernek megvan a maga komfortérzete, s olyan honfitársakkal szeret egy levegőt szívni, akiknek legalábbis nem áll szöges ellentétben a felfogása a sajátjáéval. Ahogy az ember társaságba se feltétlenül az ellenségeit hívja meg…

Lovasi András meg a provokációs dalai mellett azt mondja az újságban, hogy „hú bazmeg, mennyire utálom a Fideszt” (Magyar Narancs). No, hát neki miért örüljön az a tusványosi ünneplő, amely kifejezetten szereti a kormánypártot? Lovasi ráadásul bevallottan azért megy oda, hogy konkolyt hintsen a búzába, a kormány leváltása érdekében megpróbálja meggyőzni a publikumot Fidesz-utálata helyénvalóságáról. Naivitása persze nem kicsi, ellentétben orcájával, de azért próba szerencse, gondolhatja a „Kiscsillag”.

A szigorú viszonválaszt persze sokan Bródy János és Koncz Zsuzsa bicskanyitogató megnyilvánulásaival kapcsolatban is szívesen fogadnák. Bródy például rendre a kádárizmushoz hasonlítgatja a mai viszonyokat, mondván: „Ezek ugyanazok”. Koncz Zsuzsának írt dalaiban pedig lesajnáló strófákkal igyekszik hányingert kelteni irántuk a koncerteken, a médiumokban. Így: „Ne mondd, hogy fenn a Várban, a gyógyszer végleg elgurult” vagy a „Mi lett belőled, mi történt veled / Hogy szégyenkezni kell miattad mindenkinek.”
Hát ha valaki miatt szégyenkezniük kell a magyaroknak, az biztosan nem Orbán Viktor.

Aztán hogy ne kelljen konkretizálni, kiről is dalolnak, Kiss Tibor is, a Koncz-Bródy kettős is sunyin a művészet paravánja mögé bújik. Koncz például erről így beszélt: „A művészet nem arról szól, hogy megnevezzünk valakit. A művészet arról szól, hogy felmutassunk valami olyasmit, ami létezik.”

Ám hogy mi létezik valójában, arról legjobb liberális elvtársuk, az SZDSZ-közeli Kornis Mihály 1993-as kijelentését idézni, miszerint „mi sokkal jobban gyűlölünk titeket, mint ti minket”.

A becsomagolt rágalmazásokkal, becsületsértésekkel szemben tehát meglenne a szigorú kormányzati szankciónak az alapja, örömükben biztosan sokan bokszolnának tőle a levegőbe. Miközben ők is belátnák, a sas valóban nem kapkod legyek után. S miután valójában maga az istenadta nép a királycsináló, így számukra is méltatlan lenne jelentéktelen dolgokkal foglalkozni.

Orbán Viktor remélt miniszterelnöksége ugyanis 2030-ig vagy tovább a magyar millióknak sokkal fontosabb a szankcióknál.

A jelentéktelen Bródy-legyek zümmögése pedig ehhez képest szinte észrevehetetlen.

Horváth K. József – www.888.hu