Talán már hamuvá is lett az a magyar zászló, amit ma délelőtt Udvarhelyen akartak meggyújtani részeg suhancok. Csak titkon merem remélni, hogy végül is valamely jóérzésű ott lakó lefogta a megszentségtelenítő kezeket. Általánosságban gyűlöltek meg bennünket, lobogónkat, Himnuszunkat, és egyre erőteljesebbek, gyakoribbak azok a hangok, amelyek a teljes lelki-érzelmi-fizikális elszakadásért kántálnak.
A Hargita lábánál élők, akik most a legzajosabbak, elkeseredettségükben elfeledkeznek arról, hogy mégiscsak volt másfél millió magyarországi, aki értük harcolt, tett, és nem riasztotta el a galád kormányzati propaganda. Ezek az emberek, vagy legalábbis nagy többsége járt vissza Erdélybe, kereste a gyökereket és a kapcsolatokat, hitte magáénak is az ottani földet. Ezek az emberek most úgy érezhetik, kétszeresen arcul vágták őket.
Saját itteni kormányuk és itt lakó honfitársaik, valamint azok a székelyek, akik nem akarnak megkülönböztetni, akik a becsületes, jó szándékú embereket egy kalap alá veszi a haspárti hordával. Éppen azért azokhoz és csak azokhoz szól a dörgedelem, akik a józan észt elvetve vad, kimondhatatlan dühvel gyalázzák meg azt, amely minden igaz magyar számára fontos kell, hogy legyen a Kárpát-medencében.
Hol vannak a felelős értelmiségiek? Hol vannak az ottani gondolkodók, akik rávezetik a székelyeket, hogy próbáljanak meg különbözőségeket tenni? Hogy méltósággal viseljék, hogy csak másfél millió van ugyan, de annyi azért van. E másfél millió szenvedett annyit az anyaországi hatalmaktól, és most a szeretett vérektől, hogy előbb-utóbb nála is elszakad a cérna. Hogy lehet az, egy másodperc alatt elfelejtik az erdélyiek az értük folytatott küzdelmet, hogy nem hatja meg őket az az önfeláldozás, amelyet nagyon sokan kifejtettek a kampány sikere érdekében? Nem a nemzetrontó kormányon, hanem valójában a feléjük kezüket kinyújtókon verik el a port.
Milliós nagyságrendű a fájó lelkek száma, a tehetetlen, megalázott embereké, akik joggal érezhetik magukat többszörösen is elhagyatottnak. Akikért küzdöttek, azok közül nagyon, de nagyon sokan mindezt semmibe veszik, s egy szintre hozzák őket a nemzetárulókkal.
Mit gondoltok székely vérek, a nem szavazókat érdekli, hogy ti miket beszéltek? Gondoljátok, hogy foglalkoznak veletek? Számukra ti semmit sem jelentettetek, idegent és esetleges anyagi problémaokozót, s azért szavaztak ellenetek, nehogy valami zavarni tudja posványos kis köreiket. Az igent szavazóknak fáj a viselkedésetek, az Erdélybe, Székelyföldre járóknak. Tudjátok, érezzétek: azért is nemet mondott a szerencsétlen panelproli, mert valójában azt sem tudja, hogy létezik Székelyföld, hogy létezik Erdély, s hogy ott a Szent Korona alattvalóinak utódai élnek.
Hagyjátok abba ezt a kíméletlen testvérharcot, mert a jók és az igazak véreznek el a küzdelemben! Igen, vessétek meg azokat, akiknek nem kellettetek, de azokat és csak azokat. Ne a zászlót, a jelképeket gyalázzátok, általánosítsatok, hanem azt mondjátok: mi és ti ott másfél millióan próbáljuk meg együtt, mert ha a lelki-érzelmi öldöklődés fokozódik, elérik céljukat ennek kiagyalói.
Gondolkozzatok, és ne általánosítsatok, mert Trianon egy szúnyogcsípés ahhoz az érzelmi, hitbeli zűrzavarhoz képest, ami most az elvakult fejekből kipattanva rekordgyorsasággal beteljesítheti a nemzethalált!
2004. december 08.
G. Kirkovits István