A makogós árokbetemetőt elsodorta saját pártja, és a kisebbik koalíciós párt közös szélvihara, az utód szívre tett kézzel nemzetről, hazáról papol. Az egykori KISZ-vezér milliárdos miniszterelnök saját csapdájába kerülve mindenképpen áldozatul esik majd a kommunikációs partizánháborúnak, hiszen olyan időszakban tett kétértelmű nyilatkozatokat és mutatta meg valójában összekuszált, identitásproblémákkal telített lényét, amikor sorsfordító kérdésmegoldás előtt áll a nemzet. A nagyobbik kormányzópárt, az MSZMP-s utódpárt, amely őt trónra emelte, kinyilvánította, hogy titkolózó miniszterelnökével szemben egyértelműen elutasítja még a Trianon okozta sebek felületi kezelését is.

A miniszterelnök sejtelmesen annyit tud csak mondani, hogy a behúzott függöny miatt senki sem láthatja, igenre, vagy nemre voksol az elszakított nemzetrészeken élőkkel kapcsolatosan. A MSZP kimondja, nem kellenek a jelenlegi határainkon kívüli magyarok, álszent módon a magyar családok terheinek emelkedésével riogat, s a miniszterelnök meg csak sugall. Valójában érződik, hogy háta közepére sem kívánja azokat, akik önhibájukon kívül idegen uralom alatt nyögnek, meg hát köreinek szimpatikusabbak a tőkeerős országokból érkező befektetők, az idegen lakópark-építők, ingatlanfelvásárlók, és egyéb szerzetek, mint a dolgos kétkezi magyar.

Ne foglalkozzunk azzal, mit gágognak a szabad demokraták, az ő képletük legalább egyszerű és tiszta: mindenki jöhet, csak azok nem, akik idegenben is megmaradtak magyarnak. Marad tehát Gyurcsány, maradnak a szocialisták, és egyre nyilvánvalóbb az álarcelhagyás. A szocialisták nemet mondanak pártszinten, az ellenzék igent kiált, és a miniszterelnök, a második legnagyobb közjogi méltóság egy fenékkel akar megülni két lovat. Ez sem meg, és az sem, hogy szívre tett kézzel hallgatjuk a Himnuszt, közben meg véreink ellen cselekszünk.

Gyurcsány egyszerű szerkezet, átlátható a lelke. Bizonyos körök kegyeltje és ezek rabszolgája, mert ha szívből jött a nemzettel, néppel hazával kapcsolatos nagy ömlengés, akkor ezt feladja külső-felső parancsra, ha meg csak kommunikációs húzás volt, akkor a szó és a tett ellentéte mindenki előtt nyilvánvalóvá lesz. Gyurcsány lelke jelzi azt a történelmi-társadalmi helyzetet, amelybe belekényszerültünk az elmúlt évtizedekben. Átmázolni a cégtáblát, visszahozni a régi címert úgy, hogy elevenen élnek a régi mechanizmusok, hogy piros tagkönyves ifjúkor lett kék kapitalistává. Gyurcsány, aki másutt oly határozottan próbálja személyes súlyát bizonygatni, a sejtelmes és határozatlan marionett figura képében jelenik meg a kettéosztódott ország népe előtt. Hosszú-hosszú idő után ugyanis most lehet azt mondani, hogy kétféle magyarországi ember van. A magyarért aggódó és érte áldozatot hozni is kívánó magyar, és az, akinek nemzettudat, röghöz és múlthoz kötődés nélkül csak kozmopolita egója van.

Nem bal- és jobboldal, konzervatívok, liberálisok, demokraták ideológiai háborúja ez a mostani, hanem nagyon is kézzel fogható két markáns életcél szembenállása. Együvé tartozunk, vagy nem azokkal, akik a sorompón kívül maradtak, nagy nemzet vagyunk-e, vagy csak egy torzó, megérint-e bennünket az apák, nagyapák szava, vagy mások instrukcióit tartjuk kötelező érvényűnek magunkra. A december ötödikei népszavazás sokkal több mint állampolgári véleménynyilvánítás. Nem fegyverrel, tankkal, hanem tollal lehet tenni azokért, akik felénk nyújtják kezüket, mert hozzánk tartoznak. S a tollal csak ikszelni kell, igent mondani rájuk. Sorsdöntő kézmozdulat, amely egy nemzet jövőjét határozhatja meg. Ez az iksz, a jó helyre tett iksz lehet a magyarság fennmaradásának záloga.

Nem árt, ha mindenkiben tudatosul: nyolcvannégy év óta először dönthet a magyar, először választhat, és először jelölheti ki saját maga a jövendőbeli utat. Az első és a második bécsi verdiktkor megvolt az országos egyetértés, de a nagyhatalmak mondták ki a végső szót. Most csak a miénk a döntés joga. Reméljük, nem lesz csalás, és reméljük, hogy megszólal mindenkiben a szív és a lélek hangja, s tényleg nemzetként működik az ország. Reméljük és bízunk benne, mert csak a szerencsétlen indul pesszimistán a nagy harcba. Győznie kell az igennek, és innentől kezdve más lesz az ország. Más lesz az emberek közérzete, mert most megtehetjük, hogy tisztességesek és önmagunknak is tetszőek legyünk.

A december ötödikei népszavazás meghatározhatja a jövőt belpolitikai, világpolitikai síkon is, mert Európa közepén egy többségi akaratot kinyilvánított nemzettel nem lehet kukoricázni. Ettől félnek a nemre buzdítók, és nem az a fő oka tiltakozásuknak, hogy esetlegesen megterhelődik a központi költségvetés. Az egy irányba húzó nemzetet nem lehet már terrorizálni, nem lehet tovább butítani, és nem lehet rabszolgává zülleszteni. Az egy irányba húzó nemzet felélesztheti 1848 és 1956 örökségét, kérhet és követelhet, és saját maga választhatja meg azokat, akiket vezetőnek rendel. Egy nemzet védőfalat alkothat az idegen betolakodókkal szemben, érvényesítheti saját érdekeit, védheti földjét, természeti kincseit, kiszabadíthatja az emberből a szabadságszellemet, új jelentést adhat elcsépelt fogalmaknak, és tartalommal töltheti meg a most még üres felszínt is.

Vasárnap ünnepnap. Isten napja, az ember napja. Ünnepnap, hogy feledje a forgatagot, a rohanást, a létfenntartásért vívott kemény küzdelmet, hogy lelkét ápolja, szeretetét gyakorolja, családjában és közösségében érezze az összetartozást. Megint egymásra mosolyoghatnak az emberek.

2004. november 27.

G. Kirkovits István