Captain A. H. M. Ramsay (1894-1955) a The Nameless War (A névtelen háború) című könyvében feltár egy összefüggésrendszert, ami az angol polgári forradalomtól a második világháborúig nyomon követhető. Véleménye szerint a forradalmak és háborúk elsődleges célja a pénzemberek berendezkedése, egy pénzuralmi rendszer kiépítése volt.

Úgy látja, a pártokat e rendszer haszonélvezői hozták létre azért, hogy megosszák a nemzetet, hogy az emberek ne tudjanak egységesen fellépni kifosztóik ellen. A 2010-es magyar parlamenti választás fényében érdemes elgondolkodnunk szavain. Ha igaza van Ramsay-nek, akkor a pénzoligarchia látszatellenzéke pártállástól függetlenül, egyformán szapulni fogja e pártot. És lőn! A gépezet valóban beindult, és a Fidesznek és az MSZP-nek is ez a párt lett a legfőbb ellenfele! Legalább annyi energiát fektettek ennek az ellehetetlenítésére, mint egymáséra. A támadások kereszttűzében kezdheti meg parlamenti munkáját a Jobbik.

Bizonyára nem sokan ismerik hazánkban Ramsay kapitányt. Az arisztokrata családból származó egykori British Army hivatalnok a neves angol Eton College-ben tanult, egyebek mellett tagja volt az angol parlamentnek is. A „hivatalos” közvélemény antiszemitának tartja.

Megdöbbentő, hogy az 1952-ben napvilágot látott könyvében felvetettek a mai napig aktuálisak. Szerinte az 1640-ben kezdődő angol polgári forradalommal indult el az a folyamat, amely során a valós hatalom az uralkodóktól néhány bankárcsalád kezébe került. (Csak zárójelben jegyezzük meg, hogy Joseph Stiglitz Nobel-díjas közgazdász ugyanezt állítja: „… a globalizáció jelenlegi formája a nemzeti elitek régi diktatúráját a nemzetközi pénzvilág új diktatúrájával váltja föl.”)

Hogyan történt ez? Tulajdonképpen az egyes országok központi bankjai feletti ellenőrzés megszerzésével. Werner Sombart, a neves közgazdász (1863-1941, Ph. D. fokozatot szerzett, professzor volt a német egyetemen, a Fridrich-Wilhelms Universitat-on. Radikális baloldali volt, Engels szerint az egyetlen német professzor, aki érti Marx Tőkéjét, de ő magát is meggyőződéses marxistának hívta. Tehát nem szélsőjobboldali hőbörgő. Műve, amely leginkább ismertté tette, 1911-ben jelent meg Die Juden und das Wirtschaftsleben (A zsidók és a gazdasági élet) címen.) a XV. század végén a Spanyolországból és Portugáliából száműzött, majd északra vándorolt zsidóknak jelentős szerepet tulajdonít a kontinens első bankjai, például a Bank of Amsterdam 1609-es, a Bank of Hamburg 1619-es, illetve a Bank of England 1694-es alapításában. alapításában.

A zsidó történetíró, Kecskeméti Ármin is alátámasztja, hogy XVII. század három legnagyobb pénzintézetének megalapításában nagy szerepet játszottak a zsidók. Nekik köszönhető, hogy London a pénzvilág központja lett – írja.

Tudni kell, hogy a Bank of England magánbank, a nemzeti adósság rendszerének és a jegybanki működésének az alapjai ennek az alapításával jelentek meg. Noha ez egy skót úriember nevéhez főződik, Sombart és mások szerint a Bank of England alapításának az ötlete is azoknak a holland zsidóknak köszönhető, akiket Cromwell engedett vissza Angliába. A bank kezdetben államkölcsönt adott, majd fokozatosan az ő monopóliuma lett a bankjegykibocsátás. Márpedig azé a valós hatalom, aki kibocsátja az adott ország fizetőeszközét – ahogy azt később a Rothschild dinasztia egyik tagja is megfogalmazta. Ezt támasztja alá Oswald Splenger német történész is, aki szerint a hatalom a parlamentekből a magánkörökbe tevődött át, és a választás is egyre inkább komédiává süllyedt. A pénz szervezi a folyamatokat azok érdekeinek megfelelően, akik rendelkeznek vele.

Ramsay szerint a bankárok érkezésével a nemzeti adósságrendszer létrehozásán túl elindult egy másik folyamat is, amit a következő példával világosít meg. Ismert, hogy a XVII. század Európájában feudalizmus van, a föld az alapja a gazdaságnak. Angliában is földje az uralkodónak, illetve a földesuraknak van. A bakároknak nincs földjük, nekik aranyuk van. Egy hitelező 100 font értékű arany kihelyezéséért mondjuk, 40 fontot kereshetett egy év alatt, anélkül, hogy egy kézmozdulatot tett volna. Ugyanakkor egy 100 font értékű föld tulajdonosának egész évben keményen dolgoznia kell azért, hogy ugyanannyi bevételhez jusson. Csak idő kérdése, és a hitelezők hihetetlen vagyonokat gyűjtsenek, és azok az angolok, skótok stb., pedig akik földjeinken egész nap dolgoznak, elszegényedjenek. Spengler is úgy látja, hogy ez idő tájt kezdődött, hogy a javakban való gondolkodás helyébe a pénzben való gondolkodás lépett, pedig „aki a földet pénzzé teszi, porrá foszlatja azt”.

Nyilvánvaló, hogy a bankárok említett tevékenysége semmi jót nem hoz az egyes országok népeire, ezért várható, hogy mindent megtesznek azért, hogy ne néhány bankár kezébe kerüljön a valós hatalom. Ramsay szerint a bankárok ötlete volt a pártok létrehozása, hogy aztán ezek egymás ellen, és ne a közös ellenség ellen harcoljanak. A pártokat lehet pénzelni a háttérből, vezetőiket le lehet fizetni, hogy az ő érdekükben cselekedjenek. A bankároknak ilyen szempontból mindegy, hogy melyik párt kerül hatalomra, a lényeg, hogy továbbra is az ő zsebükbe folyjon a pénz. (Rothschildék például a hadviselő felek mindegyikének adtak kölcsönt.)

Ha ilyen szempontból nézzük napjaink hazai politikai eseményeit, azt kell, hogy mondjuk, Ramsay a jövőbe látott, ugyanis 2010. április 11-ig (leszámítva talán egykor a MIÉP néhány megnyilvánulását) egyetlen parlamenti párt se tette fel a kérdést: hogyan lehet, hogy Trianon után a kivérzett, kifosztott ország talpra tudott állni, iskolák, kórházak, utak stb. épültek, létrehoztuk az erős pengőt, most pedig 65 év béke után kilakoltatások, iskola- és kórházbezárások vannak és kb. három millióan élnek mélyszegénységben? Az elmúlt húsz évben mindegy, hogy MDF, Fidesz vagy MSZP kormány volt, egyik se mondta ki, hogy minden bajunk forrása az, hogy amit a magyar ember megtermel, az nem a magyaroké. Mindegy, hogy jobb- vagy baloldalinak mondják magukat, így egyformán a nemzetközi nagytőke érdekeit szolgálják.

A nemzeti sorskérdésekben a Fidesz és az MSZP nem egyszer egyformán döntött legyen az Kárpátalja autonómiájának „elsikkasztása”, vagy Románia uniós csatlakozásának támogatása anélkül, hogy az erdélyi magyarok sorsa szóba került volna. Hosszan sorolhatjuk a példákat. Ismert, hogy II. János Pál 2001-ben kérte a trianoni és az azt kiegészítő 1947. szept. 15-i párizsi békeszerződés felülvizsgálatát. Nincs tudomásunk arról, hogy a 2001-ben kormányon levők csatlakoztak volna a kéréshez. De említhetjük a gyakorlatilag a függetlenségünk elvesztését jelentő Lisszaboni szerződés aláírását is, vagy azt, hogy Simon Peresz ismert kijelentésének semmilyen parlamenti következménye nem lett. Azon az „apróságon” pedig, hogy a kampány során Varga Mihály egy lakósági fórumon Oszkó Péterrel együtt és egyetértve szólt gazdaságpolitikánkról, már meg se lepődünk.

Nem vigasz, hogy máshol is ez van. Ma szerte a világon sok millió dollárt költenek választási kampányokra, de valójában csak olyan pártok közül lehet választani, amely tagjai nem beszélnek a lényegről: a jelenlegi gazdasági, energia, környezet, társadalmi stb. válság gyökere a néhány bankárdinasztia által létrehozott pénzuralmi rendszer. Kockáztassuk meg: a rendszer működéséhez valószínűleg pontosan az kell, hogy úgy tűnjön, szemben állnak egymással az egyes pártok, ugyanakkor majdnem mindegy ma már, hogy jobb- vagy baloldalinak mondott vezetője van egy országnak. Mi volt a különbség, mondjuk, a Tony Blair vezette Anglia és a Berlusconi vezette Olaszország politikája között? Vagy Schröder és Merkel között? Vagy változik bármit is a helyzet a lényegi kérdésekben az Egyesült Államokban attól, hogy a demokraták vagy a republikánusok vannak hatalmon? A két párt között nincs lényeges különbség – néhány politikus szerint sem.

De térjünk vissza hazánkra! Mi van akkor, ha megjelenik a színen egy olyan párt, amelyik kimondja a lényeget: amit megtermelünk, az legyen a miénk. Magyarország legyen a magyaroké. Sőt, radikális változást akarnak! Ha igaza van Ramsay-nek, akkor a nemzetközi bankárok mindent el fognak követni, hogy nehogy döntéshozó pozícióba kerüljön valódi ellenfelük. Nyilvánvaló, hogy a pénzuralmi rendszer létrehozóinak nincs szüksége azokra, akik veszélyesek a hatalmukra. A valódi ellenfél lejáratására mindent fel fognak használni, a rasszizmus és az antiszemitizmus vádjával kezdve. Ha igaza van Ramsay-nek, akkor a pénzoligarchia látszatellenzéke pártállástól függetlenül, egyformán szapulni fogja e pártot. És lőn! A gépezet valóban beindult, és a Fidesznek és az MSZP-nek is ez a párt lett a legfőbb ellenfele! Legalább annyi energiát fektettek ennek az ellehetetlenítésére, mint egymáséra.

Mindez arra utal, hogy valóban folyik a háttérben egy „névtelen háború”. E több száz éve folyó támadássorozatról aligha hihetjük azt, hogy hazánkban 2010. április 11-én véget ért. A pénzoligarchia továbbra is szipolyozni akar minket, ezért nyilván olyan kormányt támogatnak, amely uralma alatt ezt könnyen megtehetik. Mi több, nem áll érdekükben olyan kormányt támogatni, amelyik az utolsó csepp vérét is kiszívja az embereknek, mert akkor esetleg még forradalom tör ki, és vége a további szipolyozásnak. Jobb nekik, ha olyan párt kerül hatalomra, amelyik „enged egy kicsit a gyeplőből”, az emberek így megnyugszanak, összeszedik magukat, aztán ismét lesz mit elrabolniuk. És teljesen mindegy számukra, hogy az adott párt jobb- vagy baloldalinak tartja magát…

Bunyevácz Zsuzsa – HunHír.Hu