Azt üzenem mindenkinek, hogy álljon közénk. Nem feltétlenül a pártra gondolok, hanem a nemzeti oldalra. Hiszen ez az egyetlen hely a hazában, ahol öröm itt lenni, öröm részt venni ebben a munkában, amit ez a sokszínű közösség küldetésként elvállalt – fogalmazott HunHír.Hu-nak adott interjújában Vona Gábor, a Jobbik elnöke. A politikust egyebek mellett a 19-ei, gárdistákat ért egri rendőri atrocitásról, a csendőrség tervezett felállításáról kérdeztük.
Vona Gábor
HH: – Mi a véleménye az augusztus 19-én Egerben történt eseményekről?
VG: – Nem lepett meg. Egyre inkább úgy érzem, hogy Magyarországon már nem sok dolog van, ami meglephet. Felháborítónak tartom, ami a Gárdával kapcsolatban történik. Ezek az események hol komikus, hol tragikomikus színeket öltenek. A 18 gárdistát azért vitték be a rendőrök, mert a Gárda egyenruháját viselték, hiszen egy koszorúzásra indultak Szent István ünnepe alkalmából. Még nem tudom, hogy a rendőrség jogi érvelése mennyire állja meg a helyét, mert a mai napig még nem láttam leírva az állításaikat, indokaikat. Abban bízom, hogy a 18 gárdista, akit rendőri atrocitás ért, jogi úton tud majd elégtételt venni és kártérítést kap.
Beszédes az is, hogy a Gárda nem hagyta magát, és közel kétszáz gárdista gyűlt össze Egerben az események után, és elvégezték amiért mentek, megkoszorúzták, amit akartak. Úgy gondolom, hogy ez a helyes irány. Ez a fajta polgári engedetlenség, ez a fajta személyes vállalás, amit egyre több ember megtesz a Gárda és a nemzeti ügy érdekében. Ez lehet a kiút. Ifj. Hegedűs Lóránt is augusztus 20-án is szólt arról, hogy a regnáló politikai hatalmat őrületbe kell kergetni mindenféle módon. Más eszközünk jelen pillanatban nem maradt. Látniuk kell, hogyha a nemzeti oldallal szembe akarnak menni, akkor olyan fába vágták a fejszéjüket, amit nem fognak tudni kivágni.
HH: – A parlamenti pártok láthatóan csak elméleti megoldások kiötlésére képesek. A Jobbiknak vannak-e gyakorlati megoldásai a problémák kezelésére?
VG: – Én attól tartok, hogy a jelenlegi parlamenti pártok is gyakorlatban gondolkodnak, sőt tesznek is, csak nem abban az irányban, ami a magyar népnek jó lenne, és amerre mi szeretnénk haladni. Sokan vádolják azzal a Jobbikot, hogy nincs is programja, nincsenek elképzelései a magyarországi problémákkal kapcsolatban, csak masírozni tud és tüntetni. Akinek ez a véleménye annak ajánlom, hogy olvassa el a Jobbik európai parlamenti programját, ami szerintem a legjobb és legfelkészültebb program volt az európai parlamenti választásokra. Ez ugyanígy lesz az országgyűlési választásokon is. Január 16-án fogunk előállni a programunkkal, amiben minden problémát érinteni kívánunk. Hála Istennek, egyre több olyan igazi szakemberrel hoz bennünket össze a sors, akik tudásukat és konkrét megoldásaikat képesek is átadni a társadalom számára. Egyet emelnék ki közülük, dr. Gyenes Gézát, aki a Magyar Orvosok Szövetségének elnöke, aki korábban az Orvosi Kamara főtitkára volt, és egy tiszta ember. Ami nagyon kevés egészségügyi vezetőről mondható el sajnos. Ő a Jobbik egészségügyi kabinetjének a vezetője. Néhány hete kezdte el a munkát, de úgy gondolom, hogy az ő neve már eleve garancia arra, hogy egy nagyon komoly egészségügyi programunk lesz. Az egészségügy amúgy is egy kiemelt válságágazat. Tehát vannak gyakorlati megoldásaink, de még nem tehetők közzé.
Úgy gondolom, hogy két olyan terület van ami sürgős megoldást vár. Az egyik a gazdaság, a másik a közbiztonság. A választási küzdelem ezen a két kérdésen fog múlni. Ezekben a kérdésekben nekünk nagyon komoly, és a többiektől eltérő válaszaink vannak, ezért optimista vagyok azt illetően, hogy a választási vitákban a Jobbik hogyan fog szerepelni.
HH: – Taktikai elemként alkalmazza-e azt, hogy a lakájmédiának nem mond semmi olyan konkrétumot, amiből kitalálhatnák a Jobbik várható megoldásait?
VG: – Sokan vádoltak a napkeltés szerepléssel kapcsolatban mindenfélével. Az közismert, hogy ebben az országban mindenki ért mindenhez, a focitól kezdve a médián keresztül a politikáig. Az ominózus szereplés után is sok észrevételt és kritikát kaptam. De nincs ezzel semmi baj, én elolvasom mindegyiket, hiszen némelyikből lehet tanulni is. A legtöbb vád a csendőrség ügyével kapcsolatban ért. Abban valóban hibáztam, hogy hagytam magam belerángatni ebbe a kérdéskörbe. Rövidebben kellett volna elintézni az egész ügyet. De hiába mondtam meg ott kereken, hogy január 16-án lehet majd konkrétumokat kérdezni a csendőrséggel kapcsolatban, és addig nem kívántam részletekkel előállni, pláne nem a Napkelte három vérszomjas riporterének. Már csak azért sem, mert még vannak olyan részletkérdések, amik nem tisztázottak. Ezt őszintén megmondtam, és ez meglepte őket. Hiszen őszinte beszédet már régóta nem hallottak arrafelé. Arra mindenki mérget vehet, hogy a csendőrség benne lesz a programunkban.
HH: – Egy modern csendőrségre gondoltak?
VG: – Igen, és nem valami panoptikum jellegű jelmezes mulatságra gondolunk, mint többen felvetették. Nyilvánvalóan a magyar tradíciókból fogunk építkezni, hiszen a csendőrséget itt „találták fel”, mindenki tőlünk tanulta. A hagyományokból merítünk, de mindenképpen egy modern, a jelenlegi és a várható helyzetek tökéletes kezelésére alkalmas szervezetben gondolkozunk.
HH: – Mit üzen a magyaroknak az Új Kenyér Ünnepén?
VG: – Azt, hogy van még remény, nem szabad feladni. Az elmúlt évek szétszórtsága, sötétsége, reménytelensége után örömmel látom, hogy egyre több magyar ébred fel, és hajlandó tenni a hazájáért. Azt üzenem mindenkinek, hogy álljon közénk. Nem feltétlenül a pártra gondolok, hanem a nemzeti oldalra. Hiszen ez az egyetlen hely a hazában, ahol öröm itt lenni, öröm részt venni ebben a munkában, amit ez a sokszínű közösség küldetésként elvállalt. Tartozunk ezzel az őseinknek, és tartozunk ezzel az unokáinknak.
vadkörte – HunHír.Hu