A nemzeti radikális pártok, illetve képviselőjelöltek közül ez idáig a legjobb eredményt időszaki választásokon Franka Tibor újságíró, jelenleg Kerepes polgármestere produkálta, aki az MSZP és a Fidesz után hatalmas fölénnyel utasította maga mögé a gyűlöletpárt, illetve az összes többi parlamenti és azon kívüli formációjelöltjét. Franka titka ma sokkal aktuálisabb, mint az adott időben.
Az ezredforduló tájékán Franka Tibor újságíró is a MIÉP holdudvarába tartozott, sőt a pártnak és a Pannon Rádiónak megbecsült munkatársa volt. Franka politikusi babérokra is vágyott, és elvállalta, hogy időszaki választásokon megméretteti magát a MIÉP színeiben. A választókörzetében Pest megye déli régiójában ideológiai és politikai hovatartozás nélkül a viszonylag jó anyagi körülmények között élő, mezőgazdasággal, illetve kertészkedéssel foglalkozó lakosság nagy része rengeteget szenvedett a Kuncze által korábban kreált megnevezéssel illetett megélhetési bűnözőktől.
Franka meghallgatva tanácsadói javaslatát, magáévá tette azt a gondolatot, hogy a kisembert is meg kell védeni, annak életét, testi épségét és kis vagyonkáját, amelyek pont a cigányság agresszív, bűnöző része miatt kerültek veszélybe. Egyformán sújtotta ez az átok a szocialista zöldbárót, a jobbos “kulákot”, vagy éppen a politikával nem, csak a dologgal és a munkával foglalkozó átlagembert.
Franka ígért, megígérte, hogy visszaszorítja a cigánybűnözést, és az emberek közül nagyon sokan rá voksoltak. A rádióriporter közben és később is foglalkozott a cigánykérdéssel, hiszen dokumentálta annak a szerencsétlen csákvári fiatalembernek a brutális meglincselését, amelyet az SZDSZ-es mellékszéllel Franciaországba juttatott zámolyi cigányok követtek el. Az SZDSZ a cigányság legnagyobb és legarcátlanabb kihasználója akkor előremenekítette a gyilkos bandát. A párt uralma alatt lévő média is a cigányság úgymond szomorú helyzetével, s nem pedig a brutális gyilkossággal, illetve az akkor is szép számban a bűnügyi statisztikákban megjelenő, noha külön nem jelzett cigánybűnözéssel foglalkozott.
A törvénykezésben, a jogalkotásban és az adófizetők pénzének elosztásában pozitívan diszkriminált cigányok mára olyan helyzetet teremtettek, hogy az emberek félnek jelenlétüktől, és ezt a bűnügyi statisztikák is alátámaszthatják. Az átlagember nem a lakóparkok népével foglalkozik, és nem az ország felvásárlása ellen tiltakozik, mert ez nem érinti, vagy érintheti a mindennapjait, a cigánybűnözés viszont igen.
A Jobbik, amely felvállalta, hogy megálljt parancsol ennek a lassan polgárháborús helyzetnek, és a kivételezett kisebbségek egyre növekvő terrorjának, számíthat az átlagember támogatására, még akkor is, ha az ideológiák nem egyeznek, mert az élet, a vagyon és a család biztonsága fölülírja a politikát és az ideológiát.
Vélelmezhetően tovább növekszik a cigánybűnözés, és az emberek úgy tekintenek majd a jobbikos gárdistákra, mint azokra az emberekre, akik megpróbáltak tenni ellene valamit. És ez erősebb és hatásosabb lesz annál, minthogy azt mondják rá, hogy nacionalisták, vagy szélsőjobboldaliak. Az ellopott disznó, a feltört autó, lakás, a learatott termény, az agyonvert gyerek, szülő, nagyszülő fontosabb és nagyobb nyomot hagy a kárvallottak egyre növekvő körében, mint az, hogy ideológián vagy politikán akadjon fenn.
Aki megmenti és megvédi a hétköznapi pestistől, arra voksol. Lehet, hogy ezt nem tárja a nyilvánosság elé, de remélhetőleg a szavazócédulákon most nem a csalók manőverei jelentkeznek majd. A parlamentben 10-15 százalékos politikai erőként pedig nem lesz olyan kérdés, amelyben megkerülhetik a nemzeti radikális formációt. Mert nem az a baj a cigánnyal, hogy más a bőrszíne és más a kultúrája, hanem ahogyan viszonyul a többséghez, ahogyan viselkedik, és ahogyan a többséget akarja terrorizálni.
HunHír.Hu