Egykor kimutatások halmazával igazolták, hogy országunk a földi paradicsom, az is. Ám ránk rakódott évszázadok szennye, kizsákmányolók elnyomása, fiktív eszmék haszonruhájába bújt áruló törvények és „a nép, az Isten adta nép” mindig megbocsátott áruló fiainak, felül bírt emelkedni a lélek-genocídium megnyilvánulásain.
Honnan kapja az erőt a Kárpát-medence, hogy a történelem emésztője az embert oly sajátosságokkal ruházza fel itt, mintha itt lenne az emberiség lelkiismeretének bölcsője?
Minden zagyva magyarázatot kikerülve, azért mert itt van. Itt valósul meg az a testi-lelki rezonancia, az a földi-égi egység, amely az evolúció emberét Homo sapiensé teszi, és embertársát embertársnak tekinti, itt bír felülemelkedni minden létezőre ható ármány lélekemésztő mesterkedésein.
Felsorolhatnánk, hogy az emberiség kitől mit kapott, mely nép által vált hódítóvá, mely népek aláztak meg másokat és fondorlattal, hogyan használja ki egyik nép a másik fejlődésbeli elmaradottságát. De létezik-e népek fölötti igazságosság; hordja-e a hitet az egyszerű lélek, hogy az élet az ember lelkében hordott tisztaság kérdése? Aki itt él, sváb, zsidó, cigány vágyik-e el? Miközben a hatalom a médián keresztül sulykolja: „El lehet menni!”! Nem. Tisztelt hatalmasok, háttéruralkodók, nem, az élet nem így működik! A magyarlakta területek, már nem lesznek olyan csábítóak, ha kiszorítják onnan a magyart, vagy épp modern genocídium gyakorlattal ellehetetlenítik az életet; ki hal ott az „Isten adta nép”. Vagy működő képes-e az az önkormányzat, az a város, ahol kihal a nemzeti sajátosságokra épült összetartozás érzés, és zsibvásárrá teszik az emberi értékeket?
Nemzetazonosság nélküli egységet nem tud alkotni egy közösség, ha nincs kialakult és elfogadott kultúra a gondolata mélyén, így amennyiben megfosztják magyarságtudatától a Kárpát-medencét, mint sok más helyén a földnek, sivárság marad.
Lassan, de biztosan dolgozó erők szembeállítják a szülőt a gyermekkel; a testvért a testvérrel; az eszmék vak buzgóságába bújtatott haszon-hálózatok kiszolgálóit az érzéssel szelektáló, embertársat embertársnak néző magyarsággal. A Magyar Nemzeti vagyon kiárusítása évszázadok óta tart. Elvették és elveszik földi javainkat: Gyáraink, energia kincsünk, feldolgozó iparunk, ellátó rendszerünk, működő struktúráink, mezőgazdaságunk és minden kézzelfogható javaink a gátlástalanság idegen magánkezébe vándorolt, vándorol. De fogalmuk sincs a lélekben ringatott összetartozó erő, a Magyar Szentkorona nép-egységfelfogás értékéről: A föld is egy kölcsön, az ég is csak remény, de a lélekben hordozott tisztaság, a múlt, a földi és égi hatalom megtestesítője itt a Kárpát-medencében.
Az elszámoltatás purgatóriumába rohant a világ és a javak értéktelen halmozásával el kívánja vakítani az emberiséget, hogy a lélek kikerülhető nyűgjének állítsa be az emberi érzéseket. A minden megvásárolható globalizáció varázslatában fel kell mutatnunk az elmúlhatatlan Magyar Nemzeti Vagyont, mely elidegeníthetetlen: A Magyar Szent Korona lélekben hordozott tisztaságát!
Gavallér János – HunHír.Hu