“Mikor pedig elmenének a helyre, mely Koponya helyének mondatik, ott megfeszíték őtŸ” (Lukács 23,33) olvashatjuk az Újszövetségben. Az emberiség egyik legnagyobb misztériuma szorosan kapcsolódik egy misztikus tárgyhoz, amelyet Szent Grálnak neveznek. A Jézus kereszthalálát követő eseményekről, a Szent Grál útjáról könyvek sokasága jelent már meg. Gönczi Tamásnak a közelmúltban megjelent Piliscsillag, Napcsillag című könyve azonban – többek között – egy eddig kevésbé kutatott szállal foglalkozik: a Pilisbe vezető magyar Grál-hagyománnyal. A Szent Grált több kutató kapcsolatba hozza Mária Magdolnával. A szerzővel a pálosok, illetve a néphagyomány Mária alakjáról beszélgettünk.

Ismeretes, hogy a különféle mítoszokban a Grál kő, kehely, de lehet test vagy vér, ennek ellenére van valami közös bennük?

A Grál mítoszok esetében a kelta, a walesi és egy régi ír hagyománnyal rokon vallási kultikus hagyomány keveredése is kimutatható, olyannyira, hogy még az ezektől vélhetően régebbi őshagyomány is feltűnik a Grál-kultusz kapcsán. Itt a természet ciklikus újjászületésének ismeretéről, a földanya-földistennő “holdas” arcáról, a halhatatlan napistenről egyaránt szó esik. A legendák többarcúsága a dolgok spirituális mélységét tekintve egy irányba mutat, legyen szó “földből felköltözött, az égből leküldött” kehelyről, őskirályok hagyatékáról, Noé ajándékáról. Más legendák szerint Egyiptom titkos hagyatékát adták át vele, azt is tudni vélik, hogy Semiramis ajándékozta Melkizedeknek, vagy a föld királya kapta meg az Ég Úrnőjétől … és még folytathatnánk a Grál lehetséges változatait. Mindenesetre a szálak egyértelműen egy nagyon régi hagyomány misztikus szálán futnak. Mindegyikükben közös az, hogy a Grál valamiképpen az Istentől kapott tudás megőrzésére és továbbvitelére szolgál.

A XII. század a spirituális ébredés időszaka volt Európában. Csupán a véletlennek köszönhető, hogy ekkor bukkannak fel a Grál-mítoszok?

Egyáltalán nem. A Szentföldről visszaérkező lovagok elhozták az ismeretlen Kelet titkait. Ebben az időszakban bukkan fel minden szellemi előzmény nélkül a Grál mítosza, és egyszer csak beszélni kezdtek egy Róma szerint nem keresztény királyról. Ebben az időszakban kerül előtérbe az a gondolat is, hogy a Szent Grál valószínűleg szent vért is jelenthet. A gnosztikus hagyomány úgy tartotta, hogy Mária Magdolna Jézus “jegyese”, felesége volt, és rejtett, soha közzé nem tett tanítások letéteményese ő. Többen úgy értelmezték, hogy Mária Magdolna, Jézus feleségeként és – néhány más hagyomány szerint – gyermeke anyjaként az “isteni vért” hordozza testében, így ő az, aki az “isteni vérvonalat” tovább viszi. Mindezen királyi vérvonalak, az ősi királyi háznak a kapcsolata a Grállal, a Máris Magdolna hagyománnyal, a magyar Árpád-házzal és az ősi Melkizedek szerinti felkenéssel igen sajátos kapcsolódást mutat. Több irányból is követhetően remekül összekapcsolódik, másfelől közelítve viszont teljesen összerakhatatlan.

Könyvében írja, hogy a néphagyomány megőrizte számunkra azt, hogy a pilisi pálosok “igen nagy megértéssel viseltettek Mária Magdolna iránt is, akit az Úr haláláig nagyon szeretett”.

Érdekes módon Mária Magdolna, mint Jézus kedvese, éppen olyan kimagaslóan jelenik meg a kora keresztény hitvilágban, mint maga a Szűzanya. Mária Magdolna kultusza pedig, egyértelműen Dél-Franciaországba vezet, az pedig a katarokhoz, akiknek Grál-hagyománya – ahogy azt már említettük – nagyon hasonlít a pilisi hagyományokhoz. Még különösebb, hogy annyira jelentőségteljes, hogy még Jézus szenvedéstörténetének a helyén, Palesztinában se volt annyira ismert, mint nálunk. Feltűnő, hogy ez megjelenik nálunk, és nagyon erősen tartja magát, olyannyira, hogy a budai várban a legelső magyar templom Mária Magdolna nevét viseli. Nem különös, hogy a kora középkor egyik legfontosabb helyén az akkor már Róma által “bűnös asszonynak” tartott Mária Magdolnáról nevezik el a legfontosabb templomot?
Mária Magdolna legendáit aztán lassan elfelejtette az egyre hivatalosabbá váló egyház. Egyre szigorúbbá vált a tanítás: Jézusnak nem lehetett kedvese! Az összegyűjtött legendatöredékekből azonban arra következtethetünk, hogy Mária Magdolna szemben állhatott Péterrel, és nem értett egyet “Szent Péter kulcsainak” használatával.

Ez lehet a magyarázata annak, hogy Róma “bűnös asszonyt” csinált abból a nőből, akiről nem zárható ki, hogy valamilyen ősi tudás letéteményese, papnője lehetett?

A válaszhoz tudnunk kell azt, hogy a Pilisben mindig erős volt a Boldogasszony-kultusz, itt virágzik a Boldogasszony fája, de van egy úgynevezett Jóisten hagyomány, ami összefügg a Grál-kultusszal, ami pedig beletorkollik a Fekete Madonna hagyományba. Több kutató megállapította, hogy a Kárpát-medencében már sok évezreddel ezelőtt az Istenanya kultusza virágzott.

A Fekete Madonna kultusza Dél-Franciaországban, Itália egyes részein – és milyen érdekes – Magyarországon is virágzott. Az “Istenek Anyja” kifejezés is létezik a Fekete Madonnára, valószínűleg nem lehet ennél jobban megközelíteni annak ezoterikus jelentését. A hermetikus jelképrendszerben a Fekete Madonna a Megművelésre váró földet jelképezi, nagyoltabb megközelítésben az otthont. Amit értelmezhetünk úgy is, hogy annak a Földnek a spirituális egészét kell megművelnie, aminek része a föld, amit otthonnak, hazának neveznek. Az Égi Édesanya tehát otthon van az Égben, mint spirituális hazában, és otthon van a Földön, mint annak anyagiasult tükörképében. Ez az ezoterikus tudás megerősít minket abban, hogy egy nép, amelynek Égi édesanyja a Szűzanya (Boldogasszony Anyánk) a patrónusa abban a szent földben lakik, ahonnan maga a Fekete Madonna teste származik. Az a test, ami maga a Mennyei Fekete Kőből született meg, abból, ami a Mennyből a föld mélyébe költözött, és aminek örök szellemi tüze tartja mozgásban a spirituális világot.

A Fekete Madonna teste és színe és elsődleges helye nem lehet máshol, mint a föld alatt. Közismert a hiedelem, hogy a pilisi pálosok egy Fekete Madonnához imádkoztak. Arról is tudunk, hogy ragaszkodtak a föld alatti barlangokhoz. A Fekete Madonnát a pálosok patrónájának tartották. A magyar Fekete Madonna legendáját a magyar néphagyomány, ha töredékesen is, de máig megőrizte. A pálosok visszahúzódtak a Fekete Madonna világába, a Pilis erdejébe.

Van-e valamilyen kapcsolat a Fekete Madonna és Boldogasszony Anyánk között?

A magyar néphagyományban a Boldogasszony Anya maga az élő magyar föld, ami össze van kapcsolva az égi magyar földdel, amiből folyamatosan megszületik a magyar élet, ami egy női elsőrendűséget elfogadó világképet feltételez. A hittérítés előtti, magyar Boldogasszony és a kereszténnyé lett Magyarország Szűz Máriája a magyar néplélekben egyazon szent személyiséget takarja. A Boldogasszonyhoz természeti és vele kapcsolatos kozmikus istenasszonyi tulajdonságok kötődnek. És máris visszatértünk ahhoz a gondolathoz, hogy a Szent Grál esetleg Mária Magdolna. Feltűnő a hasonlóság a Kárpát-medencében már évezredek óta megfigyelhető Istenanya imádat, a kelta, ír, walesi földanya-istenanya kultusz, a Fekete Madonna, a Boldogasszony és a Szűzanya hit között. Kivétel nélkül minden forrás említi, hogy Mária Magdolna jelen van Krisztus kereszthalálánál, és felfogja vérét. Innen kezdve a legendák különböznek, de egy valamiben megegyeznek: a Grál elérkezik Dél-Franciaországba és Angliába. Annak a gondolatnak, hogy az isteni bölcsesség, tudás “hordozója” egy nő, a legszélsőbb keleti kapuja a Kárpát-medence. Mindez pedig arra utal, hogy erre épült a Szűzanya hagyomány, tehát volt egy másik, sokkal korábbi. A Fekete Madonna és Boldogasszony Anyánk esetében is elmondható, hogy ők a “Sophiák”, a női spiritualitás, a metafizikai tudást magába foglaló “élő” bölcsesség, az Isteni Tudás megjelenési formái. Halhatatlan bölcsesség kapcsolódik mindkettőhöz.

Ilyen értelemben Jézus vére a vérré változott Mindenható. Az a hely, ahol őrzik a misztikus kelyhet, az a maga misztikus módján válik eggyé a rejtett természettel, annak a földnek a szentséges arcával, ahol azt “őrzik” a jövő számára. Így kerül közel egymáshoz a katarok, a templomosok földje és a magyar Pilis, ahogy a hagyomány megőrizte: “szent vért őrizve az örök holnapnak – bizonyítékául az istenes múltnak”.

Bunyevácz Zsuzsa – HunHír.Hu