Balczó Zoltán, a Jobbik alelnöke bejelentette, hogy pártja Tarlós Istvánt, a magát függetlenként aposztrofáló III. kerületi polgármestert támogatja a főpolgármesteri székért vívott harcban. A Jobbik ezzel a húzásával végérvényesen pontot tett a MIÉP-Jobbik a Harmadik Út pártszövetségre. Azzal, hogy kihátrált a MIÉP-es főpolgármester-jelölt mögül, egyben saját eddigi politikáját is megkérdőjelezi.
A MIÉP-Jobbik a Harmadik Út eddigi belső ellentétei most lettek egyértelműen nyilvánvalóvá, hiszen, a Jobbik Budapesten nem Zsinka Lászlót, a Fővárosi Közgyűlésben 12 éve aktívan tevékenykedő szakmapolitikust, hanem Tarlós István független jelöltet támogatja. A Jobbik álláspontja szerint Tarlósnak van esélye arra, hogy kimozdítsa Demszky Gábort főpolgármesteri székéből, s így végre jobboldali vezetője legyen a fővárosnak.
A Jobbik azt viszont nem veszi figyelembe, hogy Tarlós egy széles konszenzuson alapuló irányítási rendszert vezetne be esetleges főpolgármestersége idején, s főpolgármester-helyettesi poszttal kínálná meg a szocialistákat is. Ez választási szempontból kétségtelen jó húzás, csakhogy adott esetben visszaüthet, és ha netalántán nyerne Tarlós, a szocialista szimpatizánsok számon kérik ígéretét. Ha megtagadja, éppúgy hiteltelenné válik, mint azok, akiket teljes joggal támad most a nemzetinek mondott oldal.
Tarlós jobbikos támogatása a Jobbik belső válságát is mutatja, hiszen ezen az alapon nincs szükség a Fidesztől jobbra álló politikai erőre, mert legfontosabb feladat a szociálliberálisok leváltása, és így a markáns jobboldali párt saját maga jelzi magát politikailag feleslegessé. A Jobbik ezzel a lépésével a korábban már olyan sokszor bírált, a jobboldali sokszínűséget elnyomni akaró egy tábor, egy zászló elv szolgálatába szegődött, és saját maga kérdőjelezi meg hitelességét. Korábban egyértelműen azt a politikát vallotta, hogy nem lehet a nemzeti érzelmű embereket egyetlen vezetés alá rendelni.
A HunHír.Hu megkérdezte Zsinka Lászlót, a MIÉP budapesti főpolgármester-jelöltjét. A politikus szerint Tarlós népfrontos jellegű vezetést kíván bevezetni Budapesten megválasztása esetén, és ebben partnerként számít arra a pártra, amelyet a Fidesz politikusa, Rogán Antal Európa egyik legkorruptabb pártjának nevezett. Budapest vezetése nem egyenlő egy kerület vezetésével, amelyben Tarlós eddig gyakorlatot szerzett, itt a szakmai kérdések mellett a politikai jellegű döntéseknek is nagy szerepe van. Éppen ezért csak olyan ember vezetheti a fővárost, aki mindkét tudásanyag birtokában van – fogalmazott Zsinka.
G. Kirkovits István – HunHír.Hu