Kezdhetném úgy is a heti jegyzetet, hogy boldog, szeretetteljes új évet, és szebb magyar jövőt kívánok lapunk minden olvasójának, de talán csak a szándék az, ami igaz, a remélt jövő sokkal összetettebb, és eléggé vészjósló. Az idei év, bármennyire sem veszünk még róla tudomást, már a kampány éve lesz, a 2006-os nagy megmérettetés nyitánya.

Nézzük, mi van most. A kormányrúdnál egy pojáca, egykori ambiciózus KISZ-vezér, és már itt ennél a KISZ-dolognál álljunk meg egy pillanatra. Hölgyeim és uraim, tisztelt olvasóink! Én elhiszem, hogy vannak önök között olyanok, akik valami külső kényszerből az egyetemi felvételi, az előrejutás érdekében léptek be a Kommunista Ifjúsági Szövetségbe, és az is nyilvánvaló számomra, hogy úgymond mozgalmi életük kimerült a jó kis építőtáboros tivornyákban, illetve az első szerelemmel való ismerkedéssel a balatoni koedukált intézményesített összejövetelek alkalmából.

Vegyük viszont azt is tudomásul: a KISZ éppúgy az elnyomó rendszer része volt, mint 1990-ig a fegyveres testületek, köztük a szennyes emlékű Munkásőrség, vagy a mindent lehengerlő bürokratikus államgépezet. Szóval egyértelműen a vörös ideológia platformján álló, az emberi szabadságjogokat semmibe vevő 56 örökségét eldobó, meggyalázó, s csak az utolsó pillanatokban valamilyen szinten felvállaló rendszer ifjúsági kiszolgálójaként tevékenykedett. Ne felejtsük, azért nem volt kötelező KISZ-tagnak lenni, főleg nem KISZ-vezérnek, s ha már valaki ezt a pályát választotta, akkor bizonyára nemcsak a karriervágy, hanem valamilyen szintű ideológiai azonosulás is befolyásolta döntését.

Olyan világban élünk tehát, hogy egy vörös párttagkönyves ifjúsági vezérből lett kormányfőnök dirigál, aki hangosan énekelte az internacionálét, és elvtársozott akkor is, amikor jobb körökben már az uram megszólítás dukált. Jött, látott, győzött, jókor volt jó helyen, s jelen pillanatban egy olyan kormány feje, egy olyan párt küldötte, amely hiába küszködik, hogy levesse vörös rongyait, a kék drapéria alól elővillan az ötágú csillag, a sarló és kalapácsból kinőtt globalista szimbólumok rémképe. Ez az ember milliárdos, mert egy olyan faramuci helyzetbe került hazánk, hogy a vörös diktatúra szolgáiból a mammon rabszolgái lettek, csakhogy saját magukban és környezetükben elvégezték a felszabadítást, és ügyesen annyit húztak ki a nagy kalapból, amennyit csak lehetett.

Gyurcsány és a liberális gazdaságpolitikát, ezáltal a multinacionális tőkét képviselő szocialista vezérkar egy olyan torz pártalakulatot kreált a magát baloldalinak mondó MSZP-ből, amely már semmilyen szinten sem emlékeztet a Horn-féle prolimentalitásra, ahol azért talán még csírájában volt valami csekély nemzeti érzelem. Gyurcsány és csapata utat mutat az idegen milliárdosoknak, tartja a gyertyát a gazdasági hódítók további terjeszkedéséhez, s közben papol szociális érzékenységről, felzárkóztatásról, és még szájára veszi a nemzet, a haza másoknak sokkal többet és jobbat takaró kifejezéseit is.

Tehát vagy ez a globalista fullajtár-kormány erősíti meg magát a kilúgozott agyú emberfők által, s keresve a jelenlegi kisebbik koalíciós partner további barátságát ismét irányítani fog, vagy a polgárinak mondott összegyúrt, sokszínű alakulat izmosodik meg sorsdöntő mértékben. Egyet látnunk kell már most 2005-ben, hogy egyedül semmiképpen sem alakíthat majd kormányt, még akkor sem, ha teljesen jó irányba mennek a dolgok, és szerez jelentős többséget. Kell mellé a koalíciós partner, hiszen 2002-ben is megnyerték a választásokat, csak éppen nem volt társ. A kisgazdák belefásultak a mindennapos kenyérharcba, s felmorzsolódtak, a nemzeti radikálisok pedig vezetőjük hibás politizálása, a mindent felborító választási bejelentése, s a vélelmezhető választási család miatt be sem kerültek a T. Házba.

Egy jobb társadalom kialakításának feltétele azért hiányzik, mert nincs képviselője, összefogója azon százezreknek, akik egyértelmű meghatározásokkal a nemzet, a haza és a jelenlegi határainkon túli magyarság érdekérvényesítéséért tevékenykednének. Van több, kisebb-nagyobb szervezet, mert a korábbi meghatározó erő atomjaira hullt, s leredukálta magát úgy, hogy jelen pillanatban nemhogy a parlamenti küszöböt, de még az egy százalékot sem éri el támogatottsága. Szinte hihetetlen, de igaz, az egykor szebb napokat látott, százezrek által tisztelt első emberük bezárkózik írói elefántcsont-tornyába, s nem veszi észre, hogy korábbi sikeres tömegrendezvényei ma már a hiú ábrándok kategóriájába tartoznak, s általában csak párszázan kíváncsiak mondókájára. Értelmiségi holdudvara fölszívódott, a bizonytalan szavazók felé pedig már nem tud üzenetet közvetíteni. Ha nem valósul meg a nemzeti erők széles körű összefogása, a régi sérelmek, s ellentétek kiküszöbölése, akkor sikeres szereplés esetén is a fentiek miatt új partnert kell találnia a Fidesznek.

A jelenlegi helyzetben ki lehet ez a társ? Bármennyire is furcsán hangzik, csak a mostani kisebbik koalíciós párt. Előfordulhat tehát, hogy Magyarországon tényleg úgy jön létre a kétpártrendszer, hogy négyévenként kicsit, de csak kicsit változik az irányulás, egyszer kék lesz és globális, egyszer pántlikás és halványan piros-fehér-zöld, de a nagy nemzetépítő lépéseket nem hozza meg, hiszen egyformán sínylődik a globális világuralom csapdájában. A megoldás ismételten hangsúlyozva csak az lehet, hogy azon százezrek, amelyek képesek bejuttatni egy határozott programmal, elképzelésekkel, hiteles választott vezetőkből álló pártot a parlamentbe, meg is találják ezt a tömörülést, és ez mutat is számukra annyi erőt, hitet és elkötelezettséget, hogy a haza sorsát szívükön viselők rájuk teszik a voksot. Ebben az esetben borulhat csak fel a már előre körvonalazódó menetrend.

G. Kirkovits István