A bánáti bazsarózsa nevű növényritkaság egész Európában csak a Baranya megyei Zengő gerincén található meg. Ott, ahol a honvédelmi szaktárca a sokat vitatott radarállomást szeretné felépíteni. A lelkes környezetvédők hónapok óta vívják elkeseredett küzdelmüket a természeti értékek megmentéséért, s ezen cselekedetükről szinte másodpercnyi pontossággal be is számol a hazai és a külföldi média. Időközben hallhattunk barikádokat építő zöldekről, erőszakosan fellépő, nem tudni ki által kirendelt biztonsági emberekről, az ügyben megszólalt a Fidesz, levélváltás kezdődött a Zengőt védelmezők és a NATO főtitkára között, s az ügy jelenlegi állása szerint már a hegy aljánál tartanak azok a munkálatok, amelynek folytatása a katonai objektum végső kivitelezéséhez vezethet. Medgyessy Péter miniszterelnök is levelet kapott, amelyben a segítségét kérték a Zengő megmentéséért, s közben tárcaközi bizottság tárgyalja a lehetséges variációkat.

Miután Szlovénia hamarosan a NATO tagja lesz, náluk is elképzelhető lenne egy ilyen radarállomás létrehozása, de Románia sem maradt tétlen, s gyorsan jelezte, hogy ő bizony náluk megépítené ezt a védelmi létesítményt. Gondoljuk, Erdélyben, s lehetőleg azokon a területen, ahol nagyobb számban él a magyarság, hiszen ismerve a szomszédos állam belpolitikáját a magyar kisebbség lakta területek nem tartoznak éppen a szívügye közé. Folyik tehát a látványos, majd a kevésbé hírértékű alkudozás a Zengőért, s míg a környezetvédők kitartanak, a Baranya megyei természeti kincsek védelme érdekében, addig a híradások kevésbé szólnak a néhány száz kilométerre levő ökológiai katasztrófagócról, a Szigetközről, illetve csekély a médiajelenléte a Bőssel, a Nagymarosra tervezett vízlépcsővel kapcsolatos kérdéseknek. A bánáti bazsarózsa elpusztulhat, ha megfosztják élőhelyétől, a nagymarosi erőmű pedig felépülhet, ha a hatalomnak van hozzá ereje, illetve politikai szándéka. Egyelőre azonban él a virág, s a Dunakanyart sem rondítja el egy betonkolosszus, de ki tudja, mit hoz a jövő az uniós választások után.

A Pécsváradi Várbaráti Kör és a Civilek a Zengőért Mozgalom képviselői már az elmúlt év utolsó napján óévbúcsúztató túrára indultak a Mecsek legmagasabb pontján álló kilátóhoz, elénekelték a Himnuszt, megáldották a nemzeti lobogót, s kitűzték az építményre. Akkor jelképesen elfoglalták a hegyet a honvédelmi tárcától, hogy így nyomatékosítsák azon követelésüket, miszerint nem akarnak NATO-lokátor állomást a hegytetőre, s harcolnak az egyedülálló természeti értékek védelméért. Akkor hangsúlyozták azt is, hogy tízmillió forint eszmei értékű védett növény él a bázis tervezett helyszínén, köztük a híres bánáti bazsarózsa, amelyet nem lehet áttelepíteni más közegbe, mert elpusztul.

A parlament 1995-ös egyik döntésével nagy hatótávolságú stratégiai NATO-lokátorok telepítésére adta áldását. Ezek közül kettőnél Bánkúton és Békéscsabán a jelenleg is meglévőket cserélik le, míg a harmadik helyszínnek a Kelet-Mecsek Tájvédelmi Körzetben lévő Zengő hegyet szemelték ki. A helyi civil csoportok a törvény kihirdetése után tiltakoztak a leendő építkezés ellen, alapul véve az ott található természeti kincseket és a régészetileg fontos leletegyütteseket. A lokátor építésének híréről a civilek csak a sajtóból értesültek.

Az események az óévbúcsúztató után, február 11-étől pörögtek fel, amikor a természetvédők megkezdték tiltakozó megmozdulásaikat, ugyanis ezen a napon kívánták elkezdeni a fakitermelést, amely a lokátorállomás létesítésének egyik fontos része. Útlezárással, élőlánccal demonstrálva két csoportban közelítették meg a tervezett építkezést, illetve az azt megelőző erdőirtás helyszínét. A csoport egyik fele Hosszúhetény, a másik pedig Pécsvárad felől szállta meg a Mecsek legmagasabb hegyét, és farönkökkel elzárta a csúcsra vezető utat. Még aznap a Magyar Természetvédők Szövetsége a NATO főtitkárához fordult a Zengő ügyében.

Másnap a Fidesz zöld tagozata közleményében támogatta a környezetvédőket, és a Greenpeace nemzetközi tiltakozást szervezett az ügy érdekében. Február 13-ára egyre jobban elmérgesedett a helyzet a természetvédők és a kirendelt favágók között, s az utóbbiak megerősítésére megjelent biztonsági emberek megtámadták a fákat védőket. Elráncigálták őket, de párnak sikerült odaláncolnia magát a halálra ítélt törzsekhez. A rendőrség kivonult a hegyre, s megállapította, hogy a demonstrálók jogtalanul tartózkodnak az erdőben, de ellene semmit sem tudnak tenni. Időközben az őrző-védő cég emberei is visszavonultak.

A távirati iroda jelentése szerint a NATO egyik brüsszeli szóvivője megerősítette, hogy megkapták a zöldek tiltakozó levelét, s jelezte azt is, hogy a radarállomás pontos helyének kijelölése Magyarország felelőssége. Február 14-én már sem az erdészet, sem a biztonsági emberek nem tisztelték meg látogatásukkal a hegyet, de a tüntetők trükközéstől tartva fenntartották az ellenőrzést. Február 16-án több száz fő részvételével újabb tiltakozó demonstrációt tartottak a Zengőn, de továbbra is távolmaradtak a favágók és a biztonsági emberek. Az erdőirtásra vonatkozó engedély pedig előző nap éjfélkor lejárt, így remélhették a környezetvédők, hogy mindenképpen csúszni fog az építkezés. Míg ők ünnepelték sikeres ténykedésüket, egy internetes portál román forrásokra hivatkozva már hírül adta: a szomszédos ország bevállalná a radarállomás felépítését.

A beruházás ellen fellépők egy része feljelentést tett az őket ért atrocitás miatt, majd 62 hazai civil szervezet írta alá a kezdeményezést, hogy a Zengőre tervezett NATO-radarállomás építése ne zavarja meg a természetet. Az aláírók Medgyessy Péter miniszterelnökhöz fordultak segítségért, s egy csoportjuk ismét levelet írt a NATO-nak. Időközben az állampolgári jogok országgyűlési biztosa jelezte, hogy a biztonsági kényszer a Zengő esetében nem előzheti meg a környezetvédelem alkotmányos kötelezettségét, hiszen lehetséges más helyszín kijelölése is. Az Országgyűlés környezetvédelmi bizottsága egyhangúlag felemelte szavát a Zengő védelmében, s egy tárcaközi bizottság is alakult egy esetlegesen más helyszín kijelölésére.

Az elmúlt napok történései közé tartozik, hogy a folyamatban lévő alkotmányos vita ellenére a Honvédelmi Minisztérium megkezdte a katonai objektum kivitelezési munkálatait, többek között a Madridban történt terrorakciókra is hivatkozva. A hegy lábánál árkot ásnak, és a bázis áramellátásához szükséges nagyfeszültségű vezetékeket fektetik le.

Körülbelül ennyi egy pár hónapja tartó környezetvédelmi akció időrendi krónikája, de nézzük, hogy mi történt, illetve mi nem történt meg ezen idő alatt a természet- és környezetvédelmi szempontból legkényesebb kérdés, a dunai vízlépcső, illetve a Szigetköz megmentése érdekében.

Több mint hét éve hirdetett ítéletet a bősi perben a hágai Nemzetközi Bíróság elmarasztalva Szlovákiát a Duna eltereléséért, hazánkat pedig a vízlépcső építéséről szóló szerződés egyoldalú felmondásáért. A bíróság nem kötelezte Szlovákiát az erőmű leállítására, s nekünk sem kell hivatalosan felépítenünk a nagymarosi Dunaszaruszt.

Azzal most ne foglalkozzunk, hogy 12 éve már a szlovákiai Duna-elterelésnek, és az Antall-kormány főbenjáró bűne, hogy tétlenül nézte ezt a természeti Trianont. Tétlenségét és tehetetlenségét jellemzi, hogy nem vezényelte a magyar légierőt a térségbe, legalábbis erődemonstrációs szempontból, de sokan úgy vélik, hogy egy-két jól irányzott bomba örökre megoldotta volna ezt a kérdést.

Nézzük viszont az utóbbi hetek, hónapok dunai történéseit, amelyek azért legalább annyira megérnek egy misét, mint a Zengő kérdése. A miniszterelnök-helyettesként 1989-ben még a nagymarosi gátépítés gyorsításáért lobbyzó Medgyessy Péter hatalomra jutása után hosszú ideig nem folytatódott a bősi konfliktus rendezése. Január közepén nevezték csak meg a Duna-ügy kormányzati felelőseit, hiszen Medgyessyék csak tavaly novemberben hoztak határozatot a Dunáról. A dokumentumban arra kötelezték a szaktárcákat, hogy ez év szeptember 15-éig kell kidolgozniuk azt a koncepciót, amelyet a tárgyalásokon képvisel majd a kijelölt bősi kormánymegbízott, Erdey György.

A Külügyminisztérium a Duna-mozgalom tiltakozása mellett a hágai per magyar képviselőjének Prandler Árpád nagykövetet nevezte ki, aki jogászként még 1977-ben megírta a vízlépcsőrendszer építéséről szóló szlovákmagyar államközi szerződést. Januárban tehát megtudhattuk, hogy kik lesznek a Duna-ügy kormányzati felelősei és ekkor lépett színre a gátépítés mellett korábban oly sokat agitáló kormánybiztos, Nemcsók János is.

Nemcsók több nyilatkozatában jelezte, hogy gát nélkül ökológiai katasztrófa fenyeget, és javaslatot tett arra, hogy népszavazásra bocsássák a nagymarosi kérdést. A magyar delegáció kinevezett vezetője, Erdey György megfontolandónak ítélte Nemcsók javaslatát.

A Duna elterelésének egyik következménye, hogy az Öreg-Duna medre egy-két métert mélyült. Ezért sem tud a főfolyóból megfelelő mennyiségű víz jutni a mellékágakba, és a Szigetköz lassú pusztulása tovább folytatódik. Százmilliárdos nagyságú beruházásokkal beleavatkozhatna ebbe a folyamatba a vízügyi lobby, de a szakértők szerint ezen építkezések jóvátehetetlen környezetkárosítást okozhatnának.

A magyar delegáció tehát folyatatja a tárgyalásokat a szlovák partnerrel, s azt még nem tudni, milyen eredményeket érhetnek el. Egy viszont biztos: az Orbán-kormány hatalomra kerülését megelőzően a Nemcsók vezette dunai kormánybiztosság idején már felmerült, hogy esetlegesen Nagymaros helyett Pilismarótnál lehetne építeni egy gátrendszert. A környezetvédők tízezreit aktivizálta ez a kérdés, s talán ez is hozzájárult ahhoz, hogy Hornék nem tudták megtartani a hatalmukat. Az is egy érdekes viszont, hogy az Esztergomot Párkánnyal összekötő Mária-Valéria híd újjáépítésekor az Orbán-kormány teljesítette a szlovák fél kérését, és az eredetinél magasabbra emelte a híd pilléreit. Emberi számítás szerint így a magyar oldalon történő duzzasztás ellenére is átférnének a hajók a vízi műtárgy alatt.

Az uniós választások előtt semmiképpen sem vállalja a szociálliberális kormány, hogy gátépítési alternatívával álljon elő, de nem tudni, mi lesz a választások után. A bánáti bazsarózsa élete és a nagymarosi vagy pilismaróti gát ügye, a Szigetköz vízpótlásának mikéntje a hatalom erejének és politikai szándékának függvénye.

2004. március 21.

G. Kirkovits István