Bírósági szakaszba került a Vas megyei Pinka-völgyben tervezett lignitbánya ügye. A végső verdiktet a Veszprém Megyei Bíróság mondhatja ki, noha a tervezett bánya és erőmű ellen a környék, de még a megye lakossága is egyértelműen tiltakozik. Az eset különlegessége, hogy az Országgyűlés területfejlesztési bizottsága az elmúlt év végén fogadott el egy olyan módosító indítványt, amely azt a paragrafust vette ki a parlament elé terjesztett területrendezésről szóló törvény tervezetéből, amely egyértelműen lehetetlenné tette volna a bányanyitást.

Miután értesüléseink szerint a jelenlegi magyar kormányhoz közel álló cégek konzorciuma akarja létrehozni a bányát, s Medgyessy Péter miniszterelnök sem határolódott el teljes mértékben a beruházás támogatásától, a szombathelyi környezetvédők az osztrák kancellárhoz fordultak segítségért. Tették ezt azért is, mert a tervezett tájcsonkítás az osztrák-magyar határtól mindössze néhány kilométerre következne be.

A Rockszerda.hu egyik informátora, úgy is, mint a korábbi történések egyik résztvevője elmondta, hogy már húsz évvel ezelőtt foglalkoztatta az akkori illetékeseket a nagy kiterjedésű lignitmező kiaknázásának terve. Az említett időben készültek felmérések, térképészeti rajzok, de vélhetőleg az osztrák fél elutasító magatartása miatt az ötlet megvalósítása így abbamaradt. Két évvel ezelőtt aztán egy gazdasági társaság felelevenítette a régi elképzelést, s megkezdődött a Pinka-völgyi lakosok legújabb kori kálváriája.

A lignitkutatás engedélyezésére egy bizonyos Nógrádszén Kft. nyújtott be kérelmet a Fertő-Hansági Nemzeti Park igazgatóságához, majd az ő, illetve az érintett önkormányzatok nemleges válasza nyomán a veszprémi bányahatóság a kérelmet elutasította. Hasonlóképpen járt el az ügyben az Országos Bányászati Hivatal is. A kft. fellebbezett a döntés ellen, így az ügy a Veszprémi Megyei Bírósághoz került, ez a szerv mondja majd ki a végső verdiktet.

Környezetvédelmi szakemberek megállapítása szerint a széntüzelésű erőművek jelentős széndioxid- és kénkibocsátással működnek. A széndioxid jelentős mértékben elősegíti a globális felmelegedést, a kénvegyületek pedig rendkívül ártalmasak az egészségre. Mindezeket figyelmen kívül hagyva gondolták egyesek, hogy – vélhetően gazdasági haszonszerzésből – próbálják végigvinni a bányanyitást. A tervezett helyszín geológiai jellemzői közé tartozik az is, hogy több millió köbméter kerámiaanyagot, homokot és kavicsot rejt magában a föld, így legalább akkora haszonnal kecsegtethet ezen ásványi kincsek felszínre hozatala, mint maga a lignitbánya. A beruházást ellenzők fő érve, hogy Kőszegszerdahely, Bozsok, Gencsapáti, Perenye, Bucsu, Szombathely, Sé, Torony, Dozmat, Narda, Felsőcsatár, Vaskeresztes, Horvátlövő, Pornóapáti térségében található Vas megye, de talán az ország egyik legszebb érintetlen tájegysége, s nagyon gazdag régészeti emlékekkel is büszkélkedhet.

Narda, Felsőcsatár, Vaskeresztes, Horvátlövő és Pornóapáti az 1989-ig tartó vasfüggönyös korszakig a földi halandó által szinte megközelíthetetlen területnek számított, a többszörös szögesdrót-háló miatt csak kivételes okmányokkal léphettek be az idegenek. A határközelség miatt gyár, nagyobb feldolgozó üzem nem került a térségbe, és a zárt világ megőrizte azon természeti szépségeket, amelyek még a Trianon előtti Magyarországra jellemzőek. Történelmi szempontból az sem elhanyagolható, hogy ezek a jobbára német, illetve horvát nemzetiségű falvak úgy tettek hitet magyarságuk mellett, hogy kikényszerítve a nagyhatalmaktól a népszavazást, végül is visszakerülhettek Magyarországhoz a 20-as évek elején, a trianoni döntést követően. Emberi kéz nemigen avatkozott be a természetbe, csupán a felsőcsatári talkumbánya megnyitása hagyott kisebb nyomot, és a Pinka patak 1967-es szabályozása volt pár kilométeres körzetben természetkárosító hatású. A környékbeliek kihasználva a festői szépségű Pinka-völgy adottságait készülvén a horgász- és a borturizmusra, a falusi vendéglátásra, terveiket látják meghiúsulni abban az esetben, ha lignitfelhő szállhat a Vashegy fölé és a multinacionális gondolkodás legyűri a kisember érdekeit.

Szombathelytől nyugatra, az osztrák határ felé már a város szélétől néhány kilométerre látható az a kis útszéli szobor, amelytől a kommunista érában már nem vezetett tovább az út. Pontosabban csak a vasfüggönnyel elzárt települések lakói térhettek meg otthonaikba, természetesen többszörös ellenőrzésnek, határőri zaklatásnak kitéve. Most ezek a települések profitáltak abból, hogy a burgenlandi Felsőőr, osztrák nevén Oberwart, a magyarok által oly szívesen látogatott település húsz kilométerre fekszik, és a Magyarországra, azon belül is Szombathelyre látogató sógorok is kihasználták az országúti vendégfogadók, bevásárlóközpontok, kávézók és benzinkutak kínálatát.

A lignitbánya tervezett területe viszont úgy esik ki ebből az útvonalból, hogy érintené, de leginkább arra összpontosulna, amit az országutat délről szegélyező dombság elrejt a nagyközönség elől. Még mindig egy zártnak tűnő világ ez, festői kis falvakkal, horvát, magyar, német beszéddel, gyönyörű kis kápolnákkal, kedves borospincékkel, és az egyik utolsó vadvizünk, a Pinka patak gyönyörű szurdokával, pisztrángjaival, az alpesi levegővel, és a hegyek közelsége miatt a szúnyogmentes nyári világgal.

Elsőként Nardán állunk meg, s az első falubéli, akit megszólítunk, Milisics Vincéné már sorolja is aggodalmaikat:  Nem szeretnénk, ha idetelepülne ez az erőmű. Tönkremenne ez a gyönyörű vidék, odalenne ez a jó levegő, elértéktelenednének házaink, és az az egyetlen előnyünk, ami származott a határzárból, hogy nem tettek tönkre mindent, az is elveszne. Nem, semmiképpen sem akarunk bányát. Azt akarjuk, hogy hagyjanak bennünket békében.

Hogy mennyire igazak Milisicsné szavai, jelzi, hogy a Vas Megyei Közgyűlés szeptember elsejére a településre helyezte ki ülését. A helybéliek, a megyei lakók az osztrákokkal együtt tiltakoztak az erőmű ellen, és erre az alkalomra megnyitották a zöld határt is. Az eseményen megjelent a megye és Szombathely város összes vezetője, a környék országgyűlési képviselői, és Burgenland tartomány parlamentjének elnöke is. Itt fogadták el azt az országgyűléshez felterjesztendő határozati javaslatukat, amelyben kezdeményezik, hogy a 2003. évi XXVII. Törvény egészüljön ki a tavasszal törölt, a kulturális örökség szempontjából kiemelt térségövezet meghatározással, és rögzítsék, hogy a kulturális örökségvédelmi térséggé nyilvánított övezetben új külszíni művelésű bánya nem nyitható.

Legyünk abszolút jó szándékúak és ne keressünk egybeesést, noha a laikus is láthatja, hogy azért nem véletlenül történtek bizonyos dolgok. A Vas Megyei Közgyűlésnek ugyanis azért kellett elkészítenie a fent említett határozati javaslatát, mert a bányaműveléssel kapcsolatos kitétel úgy került ki az említett törvényből, hogy az Országgyűlés területfejlesztési bizottsága múlt év végén a parlamenti végszavazás előtt ezt javasolta. Érdekes módon a grémiumnak egyetlen Vas megyei képviselő sem tagja.

Rozmán T. József környezetvédő és sporthorgász feleségével és három gyermekével vett részt a falugyűlésen. Úgy is mint a Pinka-patak vallatója, úgy is mint a gyermekei kirándulási lehetőségéért aggódó nagycsaládos egyértelműen tiltakozik a Nógrádszén Kft. tervezett területfoglalása ellen.

Vaskeresztes térségében jobbára német nemzetiségűek élnek, mint azt családnevük is mutatja, Wéberek, Fixlik. A falubelieknek megélhetési lehetőséget nyújt a település határába épített MAM cumigyár, s a gyár egyik vezető beosztású dolgozója, Wéber Edit is az erőműépítés ellenzője.  Nézzen körül a faluban, felújítják a régi malmot a Pinkán, lesz mellette pisztrángtenyészet, még láthatja a monarchiabeli gazdagság nyomait is, a régi házakat, és megkóstolhatja a híres vaskeresztesi bort. Ez mind, mind az enyészeté lenne, ha ide bányát építenének.

A következő falut már horvátok lakják, jelzi ezt a település neve is: Horvátlövő. Az italbolton és vegyesbolton kétnyelvű felirat, az intézmény mögött pár méterre folyik a Pinka patak, s ez az a térség, amely leginkább élő bizonyítéka Magyarország vonalzós megcsonkításának. Az osztrák-magyar államhatár például benyúlik egészen az országútig, a Pinka hol osztrák, hol magyar területen csordogál, és van olyan halott osztrák területrész is a magyar földbe ágazva, amit a szomszédaink pont a patak miatt nem tudnak megközelíteni. Pár fa az egész, de a körülötte lévő sövény jelzi, hogy az a pár négyzetméter nem mihozzánk tartozik. A falusi kocsmában nincs vendég, de a fiatal tulajdonosnő azért úgy gondolja, hogy hátha beesik egy-egy kiránduló horgász, vagy hirtelen megszomjazott falubeli. Mint másutt, itt is valójában fórumként szolgál a kocsma, és tulajdonosa tolmácsolni is tudja az itteniek közös akaratát, miszerint nincs szükségük erőműre, bányára és lignitmezőre.

A Magyarországhoz visszacsatolt települések közül Pornóapáti az utolsó a sorban, tőle jobbra már az ausztriai Beled helyezkedik el, szemben vele a szintén osztrák Pokolfalu. Pornóapátinál ér véget a régi vasfüggöny, de szenvedett ez a terület annyit, hogy újabb problémával már nem akarnak szembesülni.
Megvallották magyarságukat és a visszacsatolásra emlékezik a falu közepén az oszlop is, de 45 után a kitelepítések időszaka köszöntött rájuk. Német származásuk miatt egy szál batyuval indulhatnak útra, házaikba Felvidékről kiebrudalt, elűzött magyarokat helyeztek el, s ha ez a szembenállás csökkent is az elmúlt évtizedekben, a csírái még mindig megvannak. Gazdag település volt, malommal, patikával, vendéglőkkel, és egy kicsi fűrészüzemmel a Pinka patakon, aztán jött a több mint negyven éves kollektív visszafejlesztés és a falu most ébredezne. A házakat csinosítják, a település határában még igazi vadvízként funkcionál a Pinka, és ha Isten is engedi hamarosan biciklivel is át lehet jutni a szomszédos Ausztriába.

Mindez azonban veszélyben van, és a pornóiak már nem akarnak több felfordulást. Megmentenék az enyészettől a régi apátság romjaira épített kúriát, kihasználnák, hogy részesei lehetnek az Ausztria közelségének köszönhető előnyöknek, s ezt a faluszerkezetet szeretnék megőrizni olyannak, amilyennek hagyták eleik. Azok, akik a nyomorúságos években kivándoroltak Amerikába, majd visszatértek. Visszatértek, mert hívta őket a föld, és arra is volt gondjuk, hogy ne csak a sajátjukat bővítsék. Építették a fogadalmi szobrokat, közülük egy ma is jelzi a templom előtt a sikeres hazatérést.

2003. október 19.

G. Kirkovits István