Egy mágikus erejűnek tartott csodafegyver bűvöletében él a mai Románia. Az ország vezetői évtizedek óta szeretnék elérni, hogy a törökök végre visszajuttassák Moldva egykori hős vezérének, István vajdának szablyáját. A szájhagyomány szerint a moldvai uralkodó ötszáz évvel ezelőtt ezzel a szúró-vágó eszközzel hajszolta a törököt, és vágta el a hozzá túl közel merészkedő janicsárok torkát. Román barátaink tehát keresnek tárgyi emlékeket, bizonyítandó, hogy nekik is voltak híres-nevezetes személyiségeik, ott, túl a Kárpátokon.

Senki sem vitatja, hogy a havasalföldi vajdák és a moldvai uralkodók tettek egyet, s mást még a magyar királyokkal szövetkezve is az oszmán birodalom térhódításakor, még Mátyás királyunkkal is parolázott a későbbi Drakulaként elhíresült Vlad Tepes, sőt ezek a hangsúlyozottan Kárpátokon túli vezérek és főemberek – még ha meg is szegték általában -, de a hűbéresküt azért megtették a magyar királyoknak.

A románok időt, pénzt és energiát nem kímélve foglalatoskodnak azzal, hogy minden áron bizonyítsák országnak-világnak, ott, túl a Kárpátokon, ahol éltek, közülük is kimagaslottak néhányan. A román kormány több mint hatszáz millió forintnyi összeggel támogatja azon fesztiválok, PR-bemutatók létrehozását, népszerűsítő prospektusok, plakettek, könyvek kiadását, amelyek a Kárpátokon túli uralkodó népszerű tetteiről, kolostoralapító tevékenységéről regélnek.

A románok tehát hiszik és vallják, hogy ott, túl a Kárpátokon bizony ők is valami államformaszerűségben éltek, volt uralkodójuk, annak volt szablyája, sőt még a hivatalos verzió szerint is mágikus erővel bíró kard védelmezte ott, túl a Kárpátokon a románokat.

Szóval azzal nincs is semmi baj, hogy a románok keresik nemzeti identitástudatukat, és ennek gyökereit megtalálni vélik, ott, túl a Kárpátokon. Hiszen bizonyára nem hazudnak a feljegyzések, a krónikák, ott, túl a Kárpátokon ők akár dicsőséges haditetteket is végrehajthattak, és még államépítésnek is a részesei lehettek. Fontos kitétel, hogy moldvai uralkodóról van szó, mert hát ugye tudjuk, a Szent Korona teste keleten véget ért az Ojtozi és a Gyimesi szorosnál, a régi kövek a mai vándornak is jelzik az ezeréves határt.

E két átkelőn lehetett átjutni a hegygerincekkel és fenyvesekkel vigyázott Kárpátok ösvényén a moldvai uralkodó hazájába, ami a románok régi területe. Ami történt velük, és amit tettek ott, túl a Kárpátokon, szolgálhatott Európa és akár a Szent Korona javára is, mert akkor legalább mindenki tudta, hogy meddig tart a haza. Románnak az övé az Ojtozi, a Gyimesi szorosig nyugatra. Ezek az átkelők a mi keleti végeink.
A románok tehát minden követ megmozgatnak, hogy az Isztambulba került harci eszköz ismét egy bukaresti múzeumban hirdesse: ott, túl a Kárpátokon éltek, harcoltak, dolgoztak és szaporodtak a románok, hogy aztán a hágókon átkelve magyar földre is beszivárogjanak, s próbáljanak gyökeret verni. A dolgok jelenlegi állása szerint a jövő hónapban a törökök engednek a román nyomásnak, és talán a janicsárok utódai sem tiltakoznak, hogy a Kárpátokon túli uralkodó kardja Bukarestben leljen végső otthonra.

Valójában számunkra ez mindegy, sőt örülhetünk annak, kivételes esetben most román barátaink nem valami egyértelmű és ezer százalékig bizonyítható magyar tárgyi emlékhez próbálnak történelmi jogot vindikálni maguknak. Ha már itt tartunk, uniós északi szomszédainkkal nekünk is volt hasonló esetünk, igaz még az átkosban. A csehszlovák és a magyar diplomácia sikeres levélváltásának és tevékenységének köszönhetően a nemrég alakult független állam, Szlovákia már korábban megkapta nemzeti kincsét az akkori magyar kormánytól. A szlovák identitástudat záloga, szabadságának hirdetője, a híres-hírhedt útonálló Janosik fokosa a maga tárgyi valójában már régóta a birtokukban van.

2004. június 16.

G. Kirkovits István