Árva a ló, Angyal Bandi, hova tűntél? Micsoda furcsa dolog ez az élet, hogy három éve akarjuk, de most már nem kóstolhatjuk meg együtt a szatmári szilvapálinkát. Miért hagytad a lovat Bandi? És ezt én mondom neked, akitől szelíden elfogadtad, hogy nem keresztneveden szólít, hanem a híres betyárról eredeztetve, Bandiként aposztrofál. Hol a zászló Bandi, amivel közösen álltunk ott, amikor úgy tűnt, hogy lesz valami tényleges változás, s mindketten fürödhettünk párunk bíztató tekintetében?

Te meséltél nekünk az átkosban tett útjaidról, átélhettük a fanyar humorral ábrázolt véresen kőkemény valóságot, amely jellemző volt az általad ismert Szovjetunióra és más kevésbé vidám barakk országra, nekünk meg tetszett, hogy elfogadod, szereted azokat a zenéket, amiket játszunk, azokat a megközelítéseket, amelyeket hangoztatunk.

Egyet akartunk, ha más-más módszerekkel is, s azt hiszem az volt mindennek az alapja, hogy úgy spontán, első látásra elfogadtuk egymást. Beleérző-képesség? Nem tudom. Hisz ettünk mindketten jócskán már az élet kenyeréből, néha az idősebb okán meséltél nekem az őszinte férfibajokról a tapasztaltabb tudásával.

Szórakoztattál, nevettettél, de mindig ott volt a jókedv mögött a komolyság, a tartalom. Te a nemzetben, a hazában, a hitben és a barátságban nem ismertél tréfát. Búcsúzunk Tőled Bandi. Árva a ló, s nincs már kívánságműsor, hogy küldhessünk neked egy nótát, azt, amelyiket úgy szeretted& A csitári hegyek alatt leesik a hó, él a haza, de a hópihék most egy fejfán pihennek meg. Vigyázzanak rád a nevető angyalok!

2003. december 4.

G. Kirkovits István, G. Németh Éva