Amióta az ősember összeveszett társával egy húsos koncon, azóta jaj a legyőzötteknek. Elaggott veteránok ma a győzelem napját ünneplik, önfeledten simogatják vörös csillagos kitüntetéseiket. Akárhogy is nézzük, nem lehetnek ők a haza megbecsült fiai, hiszen behódoltak, s kiszolgáltak egy olyan rendszert, amely 40 évre megnyomorította Magyarországot.
A vérvörös bundába öltözött identitászavaros vörös medve leparolázott a kopasznyakú amerikai sassal, hogy aztán valami csendes megegyezéssel két részre ossza a világot. A Csendes-óceánnál ekkor még nem értek véget a csaták, ahhoz erődemonstráció kellett és atombomba. Május 9-én viszont eldőlt, hogy a legázolt és lepusztított kelet-európai területen a sarló-kalapácsos veszedelem lesz a nagyúr.
Persze, a pincéből előbúvók azóta is ünneplik a hódítókat. Nekik lehet, hogy jelentett valami megkönnyebbülést a szennyes vörös áradat, de a többség legfeljebb csak néha böffenthetett a gulyáskommunizmus gulyáságyúi mellett.
Németország kapitulált május 9-én, s nálunk, tőlünk északra, keletre és délre berendezkedett az intézményesített vörös terror. Az úgynevezett győzelem napjának magyarországi hordalékát pedig mindenki ismeri. Egypártrendszer, börtön, bitó, kitelepítés, kuláklista, és ami a legfájóbb, az évtizedekre agyba vésett jelszó: sírig tartsd a pofád!
G. Kirkovits István