1951. augusztus 20-án, Szent István ünnepén, a romániai házakból összeszedték a szerzeteseket és Máriaradnára gyűjtötték őket. Fortunát atyával kivételesen keményen bántak, őt a készülő Duna-csatornához internálták egy munkatáborba, Capul Midia település munkatáborába, ahol embertelen körülmények között dolgoztatták a jogfosztottakat. Fortunát atya 19 hónap után tüdőgyulladást kapott, magatehetetlen beteggé vált, de beszámolók szerint még ekkor is bántalmazták. “Mint gyengélkedőt lapáttal agyonverték” – írja a Magyar Katolikus Lexikon.

P. BOROS DOMOKOS Fortunát dr. OFM

Született: Zetelakán (Udvarhely vm.), 1895. június 3. Meghalt: Capul Midia (Románia), 1953. március 16-án. Amikor 1951 augusztus 20-ról 21-re virradó éjjel minden erdélyi ferences kolostor előtt megállt a titkosrendőrség teherautója, hogy a barátokat e hurcolja, és Máriaradnára telepítse. Boros Fortunát brassói házfőnök is fent ült az indulásra váró kocsin, a többiek között. Ekkor azonban parancs érkezett: Boros Fortunát, leszállni! Ettől kezdve ferences szerzetes nem látta őt többé. Fortunát atyát minden bírósági ítél nélkül kényszermunkára hurcolták a Duna-csatornához. Itt vette őt agy lapáttal egy köztörvényes bűnöző fogolytársa – valószínűleg parancsra.

Boros Domokos 1906-1914-ig Székelyudvarhelyen járt középiskolába, és 1914-b Medgyesen érettségizett. A ferences szercetesek habitusát 1911. augusztus 20-án öltötte magára Mikházán. Itt tette ideiglenes fogadalmát is 1912. augusztus 20-án. Teológiai tanulmányait az I. világháború éveiben, az akkor még Magyarországi tartozó Vajdahunyadon folytatta 1914-1918-ig. Ünnepélyes örök fogadalmat 1917. április 29-én tett ugyancsak Vajdahunyadon. Pappá szentelte őt gróf Majláth Gusztáv Károly erdélyi megyéspüspök 1918. június 11-én Gyulafehérvárott.

1919/20-ban a kolozsvári Ferenc József Tudományegyetem történelem szak hallgatója. 1922-ben bölcsészdoktori oklevelet szerez a szegedi Ferenc József tudományegyetemen. 1921-1932-ig Székelyudvarhelyen a Collegium Szeráfikum tanára és a novíciusok prefektusa. 1923-1944-ig a Katolikus Világ, 1934-1940-ig a Szent Kereszt, 1937-1944-ig a Hírnök című ferences lapok szerkesztője volt. 1932-1948-ig, a kolozsvári Szent Bonaventura nyomda és könyvkötészet igazgatója. 1935-1945-ig a Szentföld erdélyi biztosa. 1940-től az Erdélyi Katolikus Akadémia tagja. 1942-ben megválasztották az erdélyi ferences rend tartományfőnökévé, s ezt a tisztét 1948-ig viselte. 1942-1948-ig a kolozsvári ferences rendház főnöke is.

1944-berí a szovjetcsapatok közeledtével – Budapestre távozik. A főváros és az ország megszállása után egy ideig Budapestről szervezi az idemenekült erdélyi rendtagok egy régiének visszaköltöztetését Erdélybe, más részének emigrációját az amerikai Szent István Kusztódiába.

1945-ben maga is visszatér Erdélybe, 1948-1951-ig a brassói ferences kolostor házfőnöke. A politikai rendőrség ebben az időszakban gyakran beidézi, zaklatja. 1951. augusztus 20-ról 21-re virradó éjszaka a Duna-csatornához viszik kényszermunkára. cukorbetegségét itt nem kezelhette, tüdőgyulladást is kapott. A táborban mint hasznavehetetlen beteget agyonverték. Az ugyancsak internált Balogh Edgár (baloldali beállítottságú) erdélyi magyar író hallotta egy köztörvényes bűnöző rabtársától: „Boros Fortunát papot lapáttal ütöttem agyon.”

A kiváló magyar ferences történész ismertebb művei: A csíksomlyói kegyszobor története (Kolozsvár, 1924); Fajunk veszedelme (Kolozsvár, 1925); Az erdélyi katolicizmus múlja és jelene (Dicsőszentmárton, 1925); Az erdélyi ferencrendiek története (Kolozsvár, 1927); Az első erdélyi tőrvénykönyv ,és a katolicizmus; (Cluj-Kolozsvár, 1930);, Die heilige Elisabeth in der ungarisehen Geschichte. (Münster, 1 31); Én Uram, én Istenem. Imakönyv férfiaknak. (Kolozsvár, 1934); Mária, légy Anyám! Imakönyv nőknek. (Kolozsvár, I936; Jöjjetek Hozzám! Imakönyv gyermekeknek. (Kolozsvár, 1937); Szentföldi utam. (Kolozsvár, 1940); Erdélyi katolikus vagyok: (Kolozsvár, 1941); Csíksomlyó, a kegyhely. (Kolozsvár, 1943); Schématisrnus almae Provinciae S Stephanl Régis Apostolici Ordinis Fratrum hfinorum in Transilvania Romaniae ad annum Christi MCMXLVII. (Kolozsvár, 1947).

Tamási Áron a Kolozsvárt 1932-ben megjelent Ábel a rengetegben c: regényének második fejezetében, név szerint szerepelteti Fortunát atyát. Rendtársa, P. Pap Károly Leonárd 1992-ben írt Dr. P. Boros Fortunát élete és tevékenysége címmel részletes megemlékezést, amely mindmáig kéziratban vár kiadásra Kolozsvárott. Boros Fortunát a tartományfőnöksége alatt 1946-ban különösen az egyik fiatal pátert erősen megrendszabályozta, mert elgaloppírozott a politikai tevékenységben. Fortunát atya eltiltotta ezt a pátert minden ilyen tevékenységtől. A páter azonban nem vetette alá magát, inkább kilépett a rendből; újságíró lett belőle Marosvásárhelyen a Szabad Szó című lapnál. Nyomon követhető, hogy ez a kilépett páter üldözte őt, mert a hatóságok soha nem bocsátottak meg neki. Amikor a tartományfőnökségről leváltódott 1948 júniusában, akkor Brassóba került házfőnöknek; és itt volt egészen 1951-ig, amikor a rendtagokat összeszedték: Augusztus 20-21-re virradó éjszaka már ő is ott ült az autóbuszban, onnan szólították le, és minden ítélet nélkül elhurcolták a Duna-csatornához kényszermunkára. A fogságot nagyon türelmesen viselte, bár sokat szenvedett: A papok, akik vele voltak, a legnagyobb elismeréssel szóltak róla.

(P. Bálint Salvator OFM)

A Capul Midia-i lágerben 1952 májusáig voltam. Május első napjaiban Erőss Lajos és Csibi Károly paptestvéreimmel visszahoztak a Duna-csatornától a Baraganra (Bukaresttől keletre} a Fundulea-i állami gazdaságba, ahol a szabadulásomig mezőgazdasági munkával, főleg gyapottermeléssel foglalkoztunk. Itt kerültem össze még két idős paptestvéremmel, Kicsid Béla imecsfalvi (Háromszék) és főt. P. Boros Fortunát atyával, a ferencesek tartományfőnökével. A Főatyát júliusban elszállították lágerünkből a Capul Midia-i lágerbe, ahol a következő télen meg is halt. Ezt a ferences Főatyát is vértanúként emlegetjük és tiszteljük.

(Székely Gergely)

1953-ban történt, hogy megállt a munka a csatornán. Nagy per volt, elítélték a mérnököket, valószínűleg nem volt jó a tervezés. Akkortájban volt a Sztálin halála. A temetés órájában ki kellett állnunk. Két évig voltam abban a táborban. A munka reggeltől estig vagy estétől reggelig tartott. Egyszer hat hétig voltam éjjeli műszakban, télen. Fél óráig kellett a munkahelyig utaznunk marhavagonban. Ott miséztem ülve. Mindent bekészítettem egy tarisznyába, mielőtt elindultunk. A szándékuk az volt, hogy ott haljunk meg. Ebben az időben velem raboskodott Boros Fortunát atya, a ferencesek provinciálisa. Ő már öreg volt, dolgozni nemigen bírt, és a szálláshelyen maradhatott. Este, amikor hazaértünk, ételt kerestünk, mert nagyon éhesek voltunk. Fiatalok voltunk, és csak levest kaptunk, dolgozni viszont kellett. A tiszteknek volt egy kantinjuk, ott sok étel meg is maradt. Ezt az ételmaradékot a disznóhizlaldába vitték. Mi ezt megtudtuk, és ellopkodtuk onnan az ételt a disznók elől a vályúból. Megtöltöttünk egy konzerves dobozt, vittük a beteg Fortunát atyának. Ebből a konzerves dobozból ette, szegény, a moslékot, mert éhezett ő is. Minden reggel kérdezte a tiszt az orvostól, aki szintén rab volt, hogy hányan haltak meg az éjjel. Majdnem minden éjjel legalább tízen haltak meg. A tiszt nem volt megelégedve, és azt mondta: Csak tízen?

Mástáborba kerültem onnan, de Boros Fortunát atya maradt. Később hallottuk, hogy meghalt. Közös sírba temették. Amikor kiszabadultam, elmeséltem a ferences atyáknak mindent, amit tudtam róla.

(Puni Emil)

1942-ben lett tartományfőnök és hat éven át, elhurcolásáig vezette a rendet. 1944-ben az előrenyomuló szovjet hadsereg elől a rend tagjai közül sokan Budapestre menekültek. Fortunát atya utánuk ment, hogy összegyűjtse és Amerikába (az ohioi Youngstownba), de a következő évben visszatért Erdélybe.

1948-ban, Márton Áron püspökhöz hasonlóan dacolva az új kommunista rendszer elhatalmasodó egyházgyűlöletével, ő vezette a csíksomlyói búcsú körmenetét. Ezután a hatalom emberei már állandóan zaklatták. Kolozsvárt el is kellett hagynia, így Brassóba tette át a székhelyét.

1951. augusztus 20-án, Szent István ünnepén, a romániai házakból összeszedták a szerzeteseket és Máriaradnára gyűjtötték őket. Fortunát atyával kivételesen keményen bántak, őt a készülő Duna-csatornához internálták egy munkatáborba, Capul Midia település munkatáborába, ahol embertelen körülmények között dolgoztatták a jogfosztottakat. Fortunát atya 19 hónap után tüdőgyulladást kapott, magatehetetlen beteggé vált, de beszámolók szerint még ekkor is bántalmazták. “Mint gyengélkedőt lapáttal agyonverték” – írja a Magyar Katolikus Lexikon.

Zetelaka, szülőfaluja temetőjében szülei sírjánál csak egy emléktábla őrzi emlékét – sírja ismeretlen. 1994-ben Boros Fortunátról nevezték el a zetelaki líceumot, az iskola előterében látható mellszobra.

A gyulafehérvári Főegyházmegyei hatóság 2003. március 4-én a kommunizmus romániai vértanúi közt kérte a Szentszéktől Páter Fortunát boldoggá avatását.

(Wikipedia)

Stoffán György

HunHír.Hu