„Mondhatnánk talán azt is, hogy életveszélyes volt az a kor, amelyben a gyakran második honalapítónak is nevezett IV. Béla király létrehozta történelmi művét, Magyarország újjászervezését az ezerkétszáznegyvenegy-negyvenkettes tatárjárás után. De hát, a maga módján majdnem mindegyik kor, mindegyik korszak életveszélyes.”

IV. Béla (1206-1270) a “második honalapító” apja II. András, anyja az a merániai Gertrúd, akit a Bánk bán vezette elégedetlenkedők 1213-ban megöltek. Béla gyermekként élte át anyja meggyilkolását, 1214-ben megkoronázták, s ettől kezdve az ifjabb király címét viselte. Először házassága miatt került ellentétbe apjával, majd a királyi birtokok nagyarányú elajándékozása miatt. Ugyanakkor az Aranybullában a királyi tekintélyt romboló intézkedést látott. 1223-ban Ausztriába menekült, s apjával hamarosan bekövetkezett kibékülés után előbb Szlavóniát, majd 1226-tól kezdve Erdélyt kormányozta teljhatalommal. Tevékenysége 1228-ban újra összeütközésbe hozta apjával. Ugyanakkor a kunok, majd a bolgárok ellen viselt hadat, megalapította a szörényi bánságot (1230). Hódításait a domonkosok térítő tevékenységével is igyekezett alátámasztani. 1235. okt. 14-én koronázták meg; az apját szolgáló főurakat felmentette, Apod fia Dénest megvakíttatta, többeket börtönbe vetett és elkobozta azok birtokait, akik az anyja elleni összeesküvésben részt vettek. Teljes erővel hozzálátott a birtokadományok visszavételéhez is. Trónra lépését követően világossá tette, hogy szakítani kíván apja politikájával. Nagyapját, III. Bélát tekintette példaképének, s arra törekedett, hogy visszaállítsa a korabeli viszonyokat. Megkísérelte megtörni a főnemesek hatalmát. Kemény, következetes politikát gyakorolt. Leszámolt apja bizalmasaival, a világi méltóságokat arra kényszeríttette, hogy állva vegyenek részt a királyi tanácsban. Ez sokak számára sértő volt, hiszen korábban a magyar nemesek ülve, fegyveresen vehettek részt a királyi tanácskozásokon. Felülvizsgáltatta elődei adományait, s amelyiket méltatlannak találta, azt visszavette, ezért a nemesség egy része szembefordult vele. Ez akkor ütött vissza, amikor a tatárok (mongolok) közelgő támadásáról értesülve a védelem erősítésére kénytelen volt kunokat behívni az országba segítségül.

A tatárok előretöréséről 1236-ban először Julián baráttól kapott hírt, 1239-ben menedéket adott a tatároktól megvert kunok egy csoportjának, de a nagyurak gyűlöletét a kunok ellen nem tudta megfékezni, ami a kun vezér, Köteny meggyilkolásához és a kunok kivonulásához vezetett. Ezzel Béla a tatárok elleni fegyveres védelmi erők jelentős részét elvesztette. Mindezek ellenére felkészülten várta a mongolokat, akiket egyik törzsük után általában tatárokként emlegettek, és akik addigra minden idők legnagyobb eurázsiai birodalmát kovácsolták össze. Miután Béla kitartó diplomáciai erőfeszítései ellenére sem kapott nyugatról segítséget, magára hagyatva próbálta megvédeni Magyarországot. Az ellene fordult nagyurak késlekedése miatt lassan gyülekező seregével csak akkor indult el Pest alól, amikor a tatárok már elsöpörték Tomaj Dénes nádor seregét. A sereg vezéri tisztét öccse, Kálmán herceg és Ugrin érsek viselte. A mohi csata a feudális széttagoltság miatt kis létszámú, gyenge, szervezetlen magyar sereg teljes vereségével végződött, hiszen 1241. április 11-én a muhi csatamezőn mintegy húsz-huszönötezer magyar állt szemben a valamivel nagyobb, ám az eddig élt lovas nomád népeket erőben többszörösen felülmúló ellenséggel szemben.

A vereség után a király maroknyi kíséretével Frigyes osztrák herceghez ment, aki segítség helyett kincseit elvette és három nyugati megyét is elfoglalt. Béla segélyt kért a császártól és a pápától is, de nem kapott mást, “csak szavakat”. Később családjával együtt a dalmát tengerpart kis szigetén fekvő Trau (Trogir) várában talált menedéket. Valószínűleg a nagykán haláláról ekkoriban érkezett hír, s a hosszúra nyúlt és az olyan nyugati típusú keresztény országokkal szemben, mint Magyarország és Lengyelország valójában nem sok sikerrel kecsegtető hadjárat távozásra késztette a mongolokat.. Jellemző, hogy Oroszországban viszont századokig ott maradtak… A magyarországi pusztulás így is óriási méreteket öltött. A mintegy kétmilliónyi lakosságnak csaknem fele elpusztult.

Béla államférfiúi képessége a katasztrófa után bontakozott ki.

1242-ben megmaradt híveivel megkezdte az ország újjáépítését, szakítva korábbi politikájával újabb birtokadományokkal támogatta a várakat építő nagyurakat. Királyi várakat építtetett, elrendelte a városok kőfallal való körülkerítését és előmozdította fejlődésüket. Politikájában igyekezett támaszkodni a városi polgári rétegekre és a serviensekre.

A tatárjárás megismétlődésétől tartva és tapasztalataiból okulva a védelem megszervezésére törekedett. Mivel IV. Bélára hárult az ország újjáépítésének és újjászervezésének igen nehéz feladata, ezért az „elnéptelenedett országba” visszahívta a kunokat, megerősítette a határokat, és megkezdte a betelepítéseket: jászok, kunok, németek, zsidók jöttek, és ekkor jelentek meg Erdélyben a pásztorkodó ortodox románok is. Családi politikáját szintén az újabb tatárjárással szembeni védelem irányította. Anna lányát Rosztiszláv csernigovi fejedelemhez adta feleségül, akit 1243-ban támogatott Halics megszerzésében. A vállalkozás kudarca után 1246-ban szövetséget kötött Danyiil Romanovics halicsi fejedelemmel. Fiát, a már 1245-ben megkoronázott István ifjabb királyt a kun fejedelmi családból származó Erzsébettel házasította össze, leányai közül Konstanciát és Ilonát halicsi és lengyel hercegekhez adta feleségül, hogy így szövetségeseket szerezzen a tatárok ellen. Babenberg Frigyes osztrák herceggel még a Lajta menti csatában, 1246-ban leszámolt.1258-ban István ifjabb királyt állította Stíria élére. 1260-ban azonban a Babenberg-örökség miatt II. Ottokár cseh királlyal újra kitört a harc, a Morvamezőn (Kroissenbrunnál) a magyar sereg vereséget szenvedett ,a bécsi békében Bélának le kellett mondania osztrák hódításairól, s unokáját, Kunigundát Ottokárhoz adta feleségül. Béla, mondhatni, csapnivaló katona volt. Nem a hadvezetés volt az ő világa, hanem a békés építőmunka, és mivel az ezerkétszázhatvanas évekre a magyar királyság mondhatni régi fényében ragyogott és visszanyerte erejét, ezért okkal állapíthatjuk meg, hogy Béla valóban a legkiválóbb uralkodók egyike volt, aki, akinek egy ilyen borzalmas katasztrófa után is rövid idő alatt sikerült visszaállítania az ország erejét. Építkezései közül a Nyulak szigetén Margit leánya számára épített kolostor, a visegrádi lakótorony, az úgynevezett. Salamon tornya romokban fennmaradt, Buda erődítményvonalát a város alaprajza tartotta fenn.

Életének utolsó szakaszát fiával, Istvánnal folytatott küzdelme töltötte ki. István 1262-i lázadása harc nélkül oldódott meg: István megkapta Erdélyt és a Tiszántúlt. Az 1264 nyarán kitört harcban azonban Béla serege Isaszegnél döntő vereséget szenvedett és kénytelen volt Istvánnal kibékülni. 1267-ben két fiával együtt fontos törvényt adott ki. Ebben a királyi servienseket már nemeseknek tekinti s előírta, hogy megyénként 2-3 nemesi küldöttnek kell eljönnie az évenkénti törvénynapra. Ebben az évben a királyi serviensek Esztergomnál már országos gyűlést is tartottak.

Béla élete utolsó napjait leányánál, Margitnál töltve, a Nyulak szigetén halt meg, az esztergomi minoritáknál temették el. Hét gyermeke közül legkisebb leányát, a már életében szentként tisztelt Margitot a múlt század közepén avatták szentté.

***
Kapcsolódó szépirodalmi művek: Makkai Sándor: Táltos-király és Kodolányi János: A vas fiai.

HunHír.Hu – radio.hu – HerendHerald

HunHír.Hu