Akik egy bizonyos körhöz tartozván származtak el Magyarországról és külhonban értek el valamiféle karriert, tevékenységükről címoldalon számol be a hazai média. Akik nem rendelkeztek ilyen indíttatással, és vándorbotot ragadván mégiscsak maradandót alkottak egy másik világban, idehaza legfeljebb kevesek előtt váltak ismertté. Szolgai István grafikusművész alkotását nap mint nap megszemlélhetik a világon a minőségi italokat kedvelők, hiszen ő tervezte a híres finn vodka logóját. Szinte mindenütt felbukkanó hírközlési embléma és egy svéd autógyár közkedvelt masinája is hirdeti a Szolgai-stílust. A sikeres reklámgrafikus mégis hátat fordított a nyugatnak, s most idehaza dolgozik, több-kevesebb szerencsével, illetve megrendelővel. Magyarországon ugyanis nem nagyon díjazzák, ha valaki népünk hiteles történelmének bemutatását szolgálja sajátos eszközeivel.
A kalandvágyó fiatalember 1970-ben hagyta itt a kommunista Magyarországot és a 80-as évek végéig Svédországban élt. Elvégezte odakint a grafikai főiskolát, önálló céget alapított, és német, izlandi és svéd vállalatok arculattervezésével foglalkozott. Ilyen például egy világhíres hírközlési embléma, a finn vodkacég logója és a svéd Volvo. Miután Szolgai István szerint a nyugati piaci versenyben nem érvényesülnek annyira a farkastörvények, mint jelenleg itthon, könnyebben kapott megbízásokat. A fényes szakmai ellenére mégis hazatért Magyarországra, s itt szembesült azzal, hogy nálunk klikkesedett a szakma, az igazi nagy üzleteket egy-két reklámcég viszi el. Ezért is furcsállja, hogy saját országában, a saját nyelvén beszélve nehezebben tudja megoldani üzleti dolgait, mint odakinn.
Külhoni tartózkodása idején figyelt fel az Edda-dalokra – amelynek finn megfelelője a Kalevala -, az északi emberek mitológiájára. Szolgait nagyon megragadta ez a témakör, számos illusztrációt és falfestményt készített, valamint egy templom restaurálásába is besegített.
A svédek úgy néztek rá, mint egy csodabogárra, mert Szolgai meglátása szerint ők szégyellik a viking-kultúrát. Svédország ugyanis egy humánus, demokratikus képet mutat magáról, és ugyebár a vikingek barbárok voltak, nem mosakodtak, nem ismerték a szappant. Az eredeti skandináv, vagy viking nyelvet, az északi emberek nyelvét manapság az izlandi nyelvben találjuk meg, viszont ezt Szolgai sem értette meg pontosan, hiába tud svédül, norvégul és dán. Úgy érzi, hogy ez szimbolikus nyelv, amelyet úgy lehet tolmácsolni egy kicsit, ahogy az ember akarja.
A grafikusművész beköltözött a könyvtárba, megtanulta a viking istenek történetét, és megrajzolta, illetve illusztrálta a látottakat, tanultakat. Tapasztalata szerint, ha egy nép nagyon jól él, fejlettek a technikai vívmányai, nem foglalkozik vallásával, erkölcsével és múltjával.
Hazaérkezésekor hozta össze a sors olyan emberekkel, akik próbálták valahogyan felébreszteni, rekonstruálni a honfoglalás kori és az azt megelőző időkből származó magyar kultúrát.
Az igazi összekötő kapocs a ló volt. Az emberek másként kezdtek gondolkodni a 90-es évek közepén, és megkezdődött egy bizonyos fokú kivonulás a tanyavilágba. A természetközeli életmód bemutatása aztán a visegrádi várjátékon tetőzött, ahol Szolgai találkozott Nyers Csaba lemezdomborító művésszel, aki honfoglalás kori leletek alapján készíti a vereteket, a hajpántokat és kiegészítőket. Rajta keresztül ismerkedett meg több hagyományőrzővel, csizmát csináltatott magának, honfoglalás kori ruhát, s természetesen lovagol, illetve íjászkodik.
Szolgai vallja, hogy a magyar rovásírás kapcsán is összeérhet a régi magyar, illetve a vikingek és a kelták kultúrája. Igaz az is, hogy nekik ugyanaz a rovásírásrendszerük megvan, mint a székely-magyaroknak, csak a jelek mást jelentenek itt is meg ott is. Egy biztos, hogy nem voltak soha ellenségek az ősmagyarok és a vikingek, hiszen egy viking sírban találtak például egy atilla-szerű paszományos inget, illetve eredeti magyar kegyjeleket. A feljegyzésekből is kiderül, hogy háború sohasem volt a vikingek és a hunok, a vikingek és a magyarok között.
A grafikusművész hiszi a szkíta-hun-avar-magyar rokonságot, amelyet rengetek lelet, nyugati könyvtárakban fellelhető írás, kínai és arab forrás is bizonyít. A tárgyi, nyelvi és díszítőművészeti emlékek alapján biztosra veszi, hogy a honfoglalás jelzett időpontjában vissza- és nem megérkeztek őseink.
Ez a hitvallás tükröződik vissza művészetében is. Vigyáz arra, hogy rajzaiban annyira hiteles legyen a mintakincs, a ruházat, amennyire csak lehet, mert amikor a XIX. század végén a romantika megjelent a grafikában, az akkori művészek és munkásságuk folytatói rengeteg kitalált dologgal ábrázolták a múltat. Svéd példát említve Szolgai leszögezi, hogy a vikingeknek sohasem volt szarv a fejfedőjükön, és a budapesti Hősök terén látható szoborkompozícióban is szembeötlik egy hiba, miszerint Árpád vezér lován szarvasagancsok vannak. A lovak össze-vissza dobálják fejüket, s ha ilyen díszítése lett volna a fejedelem nemes lovának, a szarvasagancs ütésétől meghalt volna.
Egy alak, lovagló, vagy verekedő póz megkomponálásakor a grafikus szemével helyezi el a különböző szerszámokat, fegyvereket a harcosokon, de nyitott azok véleményére, akik a korhűséget tartják elsődlegesnek. Elfogadja, ha egy harcoson már van harminckilónyi fegyver, akkor nyilván nem fog még 15-öt magára aggatni, hanem minden valószínűség szerint a lovát terheli vele.
Szolgai szívesen jár különböző bemutatókra, honismereti táborokba, mert úgy érzi, ez a magyarság fennmaradásának egyik záloga. Ha egy népet össze akarnak roppantani, elveszik történelmét, nincs mire büszke legyen, így nem tudja, honnan jött, ez pedig fontos minden nemzet életében. Ezért is tartja elfogadhatatlannak, hogy a Nemzeti Múzeumban például a római tárlóban helyeztek el egy avar vagy egy késői hun tárgyat. A minta alapján pedig teljesen egyértelművé lehet tenni a kérdést.
Az erőszakos finnugorosítással kapcsolatosan a grafikusművész nyomatékosítja, hogy lassan kétszáz éve azért találták ki az egészet, hogy a magyarság az ősi juss alapján ne dédelgessen magában olyan gondolatokat, hogy egy jogfolytonos, több ezer éves nép történelméről van szó. Értetlenül áll afölött, hogy Magyarországon továbbra is ez a hivatalos álláspont. Párhuzamot vonva például Franciaország nemzetpolitikájával úgy véli, ha ott bárki egy rossz szót szólna népük történelme ellen, megnézhetné magát.
Visszatérve szűkebb kis hazánkra, Szolgai arra is felhívja a figyelmet, hogy Krisztus előtt 300-ból előkerült egy olyan mintázatú magyar gyűrű, amely egyértelműen bizonyítja, hogy készítője semmiképpen sem lehetett primitív, amilyennek a nyugatiak leírják őseinket. A grafikusművész nemrégiben megjelentett egy kis kifestő füzetet, amiben rajzai egy részét gyűjtötte össze. Most újakkal bővíti, s a hátoldalán található székely-magyar rovásírás betűivel a gyerekek és a felnőttek is megismerkedhetnek. Folyamatosan készülnek az újabb tusrajzok is, a fehér alapon feketével felelevenített életképek, harcosok, hősök.További tervei, hogy a honfoglalás kori, főleg női viseleteket átülteti a mai korba, s a leginkább selyemből készült, gyöngyvarrásokkal és eredeti motívumokkal díszített estélyi és báli ruhák egyedi darabjai lehetnek a nemzeti kultúrát kedvelők ruhatárának.
2004. február 08.
G. Kirkovits István