Statisztikai felmérések szerint az 50-es évek elejétől a kommunista rezsim bukásáig csaknem négyszázezren távoztak el úgy az országból, hogy mindent hátra hagyva a Lajtán túl találják meg boldogulásukat. A disszidenseknek nevezett személyek közül sokan gazdasági megfontolásból, de még többen politikai okok miatt kerestek új hazát. Mára sokan visszatértek közülük, a megváltozott viszonyok között ismét őseik földjén élni mindennapjaikat.

A világútlevél bevezetéséig szigorúan szabályozták a magyarok nyugatra utazását, éppen ezért a távozni akarók nem egyszer életük kockáztatásával a vasfüggönynek nevezett drótkerítésrendszeren keresztül vágtak a nagyvilágnak. A jelenben Magyarország tranzitútvonalként és pihenőhelyként funkcionál a távoli államokból érkezők számára, akik hasonló céllal, vagy a hőn áhított nyugati letelepedéssel kívánnak sorsukon segíteni. Úgy látszik az embercsempészek velejárói szinte minden társadalmi rendszernek. Míg az 50-es 60-as években a nyugati határszél vállalkozó szellemű lakói nem kevés humánumról bizonyságot téve juttatták honfitársainkat a szabad világba, addig napjainkban már szervezett, országokon átnyúló bűnbandák hatalmas pénzösszegeket kicsikarva próbálják nyugatra juttatni a gazdasági, politikai menekülteket.

A Kádár-rendszerben nagyon titkolták, hogy hányan hagyták el illegálisan az országot, indultak világot látni útlevéllel, s a külföldre kerültek közül mennyien tértek haza. Az útlevéllel útra kelők közül sokan az osztrák focimeccseket használták ki, s előfordult, hogy egy-egy bécsi labdarúgó-mérkőzés után a busznyi szurkolótábornak csak a fele tért haza. A kommunista propaganda a kezdeti időkben a disszidens, később a jogellenesen külföldön tartózkodó, majd a külföldre szakadt hazánk fiai elnevezést használta ezen személyek megbélyegzésére, akiknek általában a családján bosszulták meg az illetékes elvtársak bűnüket. Napirenden voltak a vagyonelkobzások, a Magyarországot itt hagyók lakásaiba befészkelték magukat a kommunista nomenklatúra emberei. Nem egyszer állásvesztéssel fenyegették meg az itthon maradt családtagokat, és inkább útlevelet adtak nekik, hogy külföldön próbálják meggyőzni rebellis hozzátartozóikat a szocialista paradicsomba való visszatérés szükségszerűségéről.

A magyarok elsősorban Németországban, Hollandiában, Ausztriában és Svájcban leltek új hazára, de számottevő az USA-ban, Kanadában és az Ausztráliában élők száma is. A tengerentúli országok gyakorlatilag az 1848-as szabadságharc bukása után mint befogadó államok szerepelnek, de jelentős volt a kivándorlási hullám a XX. század elején bekövetkezett világgazdasági válság idején is. Az 1956-os forradalmat követően kezdődött meg a szocialista időszak legnagyobb migrációs mozgása, majd az S 100-as rendszernek nevezett tiltott határátlépést gátló műszaki akadály felállítása után kisebb mértékben ugyan, de folyamatos volt az eltávozás Magyarországról. Erre az időszakra jellemző, hogy a nyugati határ közelében világtól elzárt falvak éltek a zár mögött, és az oda utazókat számos ellenőrzőponton faggatták úti céljáról. A Budapestről vonattal érkezőket már a vasi megyeszékhelytől, Szombathelytől 60 kilométerre igazoltatta a civilbe öltözött határőr, s hasonló tortúrákat kellett elszenvedni a város vasútállomásán is. Ha a valaki a történelmi ékszerdobozt, Kőszeget kívánta felkeresni, ismét csak a kérdezősködő közegnek válaszolhatott. Sokak útlevélkérelmét Az ön kiutazása sérti a Magyar Népköztársaság érdekeit minősítéssel dobták vissza, s közülük jó páran a tiltott határátlépéssel próbálkoztak. A nyugati végeken érvényben volt a tűzparancs, történtek is halálos kimenetelű akciók, a határátlépési kísérleten tetten értekre pedig súlyos börtönévek vártak. Azok pedig, akik gépkocsival akarták áttörni az öntöttvas-sorompót legtöbbször már az államhatár előtt felállított úttorlaszokon fennakadtak, s csak egy-egy fekete koporsó jelezte, hogy valaki szabadon akarta folytatni életét.

A rendszerváltásnak nevezett akármi után aztán megszűnt a nyugati végek misztériuma, mindennapossá vált a kiutazási lehetőség. A határrendészeti szervek új feladatmegoldások előtt álltak, hiszen a megújuló testület tagjainak már nem saját honfitársait kellett visszatartani a nyugatra nyomulástól, hanem idegen országok lakói kezdték ugródeszkának használni hazánkat. Magyarország évek óta az illegális migráció fő áramában helyezkedik el. A jobb életre vágyók, a menekülők nagy része Ukrajnán, Románián és Jugoszlávián keresztül zömében Budapest érintésével SzlovákiaCsehországNémetország, AusztriaNémetország, SzlovéniaOlaszország, vagy SzlovéniaAusztriaNémetország irányában követi el, vagy kísérli meg a tiltott határátlépést. Az elkövetők között magas a román és jugoszláv állampolgárok aránya, de afgánok, pakisztániak, bangladesiek, vagy éppen csecsenek is jelentős számban képviseltetik magukat. Ők általában Ukrajna felől érkeznek. A törökök, kurdok, irániak, irakiak a török illegális migrációs központokból elindulva Románia irányából közelítik meg hazánkat. Az irakiak, irániak, afgánok észak-afrikaiak, kíniakak jönnek Jugoszlávián keresztül is és Szlovákián vagy Ausztrián keresztül igyekeznek Németországba vagy a Benelux államokba.

Napjainkra az embercsempészés vált az egyik legjövedelmezőbb bűnözési ággá. Orodán Sándor, a határőrség szóvivője szerint idén csaknem kétszáz embercsempészt kerítettek kézre, és a rendelkezésre álló adatok alapján majd száz embercsempész banda tevékenykedik Magyarországon. A határőrség több intézkedést tett ez idáig is a határőrizet eredményességének javításáért, a rendelkezésre álló technikai eszközöket elsősorban a keleti és a délkeleti határok megerősítésére fordították. A bejövő migrációs irányokban éjjellátó berendezésekkel pásztázzák a gyepűt, a kifelé irányuló fő migrációs csatornákat átfogó zöld határon dolgozó szervezetek technikai felszereléseit is fejlesztették. Az embercsempészek felderítéséhez a határőrség minden törvényes eszközt igénybe vesz. Nyomozati jogkörükből adódóan nemcsak a határokon, hanem az ország területén is végezhetik munkájukat, mélységi felderítéssel és titkosszolgálati eszközökkel operálhatnak. Az embercsempészéssel gyanúsítottakról lehetőség nyílik adatkérésre más hivatali szervektől.

Az embercsempészet visszaszorítása érdekében új büntetési tételek is bekerültek a büntető törvénykönyvbe. A bűnszervezetben folytatott embercsempészetért akár tíz év feletti börtönbüntetés is kiszabható, kettőtől nyolc évig tartó szabadságvesztéssel sújtják azokat, akik embertelen körülmények között rejtegetik és utaztatják szerencsétlen kuncsaftjaikat. A külhoni menekültek ugyanis gyakran minden vagyonukat, összekuporgatott pénzüket feláldozzák, hogy eljuthassanak valamelyik schengeni országba. A járőrök nem egyszer fedeznek fel kamionok rakodóterébe elbujtatott külföldieket, vagy a zöldhatáron bóklászó mindenüktől megfosztott idegeneket, akiket magukra hagytak a lelketlen embercsempészek.

A hazai jogszabályok lehetőséget biztosítanak a külföldieknek, hogy a határőrségnél menekültkérelmet terjesszenek elő. Sokan élnek is ezzel, hiszen az okmányok benyújtásával kiutasításuk, kitoloncolásuk végrehajtását tudják késleltetni. Az idegenrendészeti törvény ugyanis úgy rendelkezik, hogy az idegenrendészeti hatóság a menekültügyi kérelem jogos elbírálásáig nem hozhatja meg a kiutasító, illetve visszairányító határozatát. A törvény értelmében az illegális migráns viszonylag hosszú időtartamra tudja legalizálni magyarországi tartózkodását. A kérelemmel élők egy részét az úgynevezett befogadó állomásokon helyezik el, többségük viszont a határőrség által üzemeltetett közösségi szállásokon várja sorsa jobbra fordulását. Nem elhanyagolható viszont, hogy az elmúlt évben például a szlovén és az osztrák viszonylatban elfogott, afroázsiai országokból származó külföldiek több mint nyolcvan százaléka valamelyik befogadó állomásról szökött meg, és többször is feltartóztatták őket a zöldhatáron.

A nyugat-európai nyári szabadságolások beköszöntével megnő a végeken szolgálatot teljesítők feladatrendszere is. A forgalom zökkenőmentes biztosítása és a hatékony okmányellenőrzés mellett a rendvédelmi szervnek meg kell akadályoznia a befele irányuló illegális migrációt, folytatnia kell a harcot az embercsempészet és a közokirat-hamisítás ellen, és fel kell göngyölíteni az ezen tevékenységekkel foglalkozó bűnszervezeteket.

A Magyarországra hazatérő egykori disszidensek felkeresik azokat a mára már nyugodtan megközelíthető helyeket, ahol több évtizeddel ezelőtt nekivágtak a nagyvilágnak. Akik a vasfüggönyön keresztül jutottak át az ígéret földjére azok az eredeti helyszínen élik át az akkori forró, szorongó perceket. A visszapergetett idő emlékeztet egy letűnt korszakra, ahonnan a szabadságkeresők mindenáron eltávozni akartak. A Vas megyei Felsőcsatáron már létezik egy szabadtéri múzeum, ahol megtekinthető a bezártság minden tárgyi lenyomata. Azok, akik most a panzió teraszán üldögélve kortyolgatják a vas hegyi vöröset, elmerengenek a hátizsákos búcsúzkodásokon, amikor egy nemzedéknyi magyar tépte le magáról a vörösre festett vasláncot.

2003. május 28.

G. Kirkovits István