Meghajtjuk fejünket mindazok előtt, akik időt, pénzt, s fáradságot nem kímélve idén is Csíksomlyóra indultak. Eltölteni pár napot azért bármennyibe is kerül , hogy a magyarság, a hit és a hazaszeretet ne csak ott belül győzedelmeskedjen a lelkekben, hanem a világ elé tárulva százezrek gondolatával egyesüljön. Az egykori lengyel ellenálló, talán vitatott előéletűnek is mondható pápa, II. János Pál végre úgy érezte, hogy az egyetemes katolikus egyház áldását kell küldenie arra a népre, azon megmaradottakra, akik a legrégibb idők óta védelmezik a keresztény hitet.

A Csodatevő Szűzanya boldog volt, s most nem könnyezett, mert 2004-ben Csíksomlyóra érkezett egy másik csoda. Az szkíta-hun-magyar rokonság tárgyi jelképe, az évezredek óta oly féltve őrzött áldozó pohár, az egykori Rabovánok tulajdona, a kókuszdió alapanyagú, arannyal, ezüsttel díszített csodálatos kehely. Egy emlék, mely kézzel fogható, mely rácáfol minden történelemhamisításra, hamis ideológiára, elbutításra és másságtiszteletre. Az a kehely, amelyet ajkukkal illethettek az Árpádot pajzsra emelő vezérek, amely jelképe volt egy hazatalált, de a hazát mindig is tudó, megtartó és megőrző népnek.

Idén, 2004-ben, Csíksomlyón bekövetkezett a csoda, amelyet természetesen az úgymond objektív hírmagyarázók mindenképpen szeretnének kisebbíteni. A székelyek ősi áldozó poharával mutatta be a szentmiseáldozatot Erdő Péter bíboros, a csonka magyarországi főpap, akinek felmenői között a Hargita ölelte fenyvesek lakói is megtalálhatóak.

Tisztelet és hódolat a Sándor családnak, akik megőrizték és akik közkinccsé tették ezt a történelmi emléket, amely a maga tárgyi valójában hangsúlyossá tette, meghatározta és a magyarság egyértelmű szolgálatába állította Csíksomlyót.

Zarándokok! Lehet várni a Napba öltözött Asszonyt, lehet kérni a nap éltető sugarát, és lehet tekinteni a csillagokra, hisz ezek emberemlékezet óta az örökkévalóságot szimbolizálják. Zarándokok, hívők és hitvallók! Lehet egy pillantást vetni arra az emlékre, amely ott diadalmaskodott az ősi Udvarhelyen, amely lehet, hogy egy szertartás része volt csupán, de a megmaradásáért küzdő magyarnak most, 2004-ben, az összetört világban az elsőszámú tárgyi valója.

Itthon vagyunk otthon, és ott is itthon vagyunk, mert a Szent Korona eszmerendszere meghatároz mindent, ami a dacos hegycsúcsok övezte medencében történik. A mi hazánk a Kárpátok ölelte vidék, s hiába rontottak rá oly hadak, amelyek hajlékából űzték ki lakóját, a szellem, a hit, a méltóság, a hűség és a lelki erő mindörökre megmaradt.

A kehely a szkítákhoz köthető, majd a hunokhoz, s a magyarokhoz, jelezvén egy folyamatosságot, amely bizonyosságul szolgált országnak-világnak, hogy azok, akik vérükkel kötöttek szerződést, nem idegen tájra érkeztek, s nem az ismeretlent akarták meghódítani, hanem az ősi jelképek, az ősi tudás és az ősi gondolatok alapján ezer évvel ezelőtt is megérkeztek haza. Nem beszélnek erről, s nem ezt a momentumot domborítják ki azok, akik a globális világban csupán egy össztársadalmi találkozóról beszélnek.

Csíksomlyón megjelent, a bíboros kezében felmutattatott, az emberek által láthatóvá vált az áldozó pohár, a zivataros évezredek bizonyítéka, a magyarság ittlétének időtlen záloga. Idén ezt az ajándékot adta mindenkinek Babba Mária, minden magyarok Napba Öltözött Asszonya.

2004. június 3.

G. Kirkovits István