Míg a történelmi Magyarország területén létrejött államok áltörténészei mindenféle kitalált dolgokkal próbálják bizonygatni jussukat a röghöz, addig nálunk számos helyütt egy ellentétes folyamat figyelhető meg. Például a Néprajzi Múzeum legújabb kiállítása, a Kitalált hagyomány elnevezésű tárlat ugyanis arról győzködi a látogatót, hogy a nyár legfontosabb magyarországi eseménysorozata, a Szent István naphoz is kapcsolt új kenyér ünnepe nem is oly régi magyar tradíciókon alapszik.

Az Európai Unióba terelendő Magyarországnak most kéne igazán foggal-körömmel kapaszkodnia mindenhez, ami a régi, ami alapján jogot formálhat arra, hogy a nagy egyesülés után is felemelt fejjel állhasson a hívogatók közé. A globális Európa kialakulásának és ez irányú továbbfejlesztésének persze az kedvez, ha történelmüktől, hagyományuktól és valamilyen szinten hitüktől megfosztott tömegek és nem nemzetalkotó közösségek kerülnek be a nagy karámba.

Azt nap mint nap tapasztalhatjuk, hogy egyes jó szándékú emberek szinte szélmalomharcot vívnak azért, hogy bemutathassák az igazi több ezer éves magyar múltat. Fel akarják világosítani az elbutított emberfőket a Habsburg befolyás XIX. századi lelki-szellemi erősítése miatt azóta is sulykolt finnugor származáselmélet történelmi lehetetlenségéről, és a konkrét néprajzi leletek alapján is a Magyarország európai jelenlétének felülről sugallt időtartamát akarják megtöbbszörözni. Gombamód szaporodnak azok a közösségek, amelyek nemcsak vonzódnak a régi hun-avar-magyar történelmi összekapcsolásokhoz, hanem számos kutatási eredmény alapján ezt szélesebb körben is terjesztik.

S erre itt van most ez a kiállítás, az idegenforgalmi szezon kezdetekor, amikor az idelátogató külföldiek azért keresik fel a Néprajzi Múzeumnak otthont adó patinás épületet, hogy megismerkedjenek annak a nemzetnek az etnográfiai múltjával, amelynek fővárosába megérkeztek. A televíziós csatornáknak köszönhetően a nyugat-európai polgárok is hallhattak már a magyarság látványos, nyári ünnepségsorozatáról. Szent István királyunkhoz kötött augusztus 20-áról, és a Kárpát-medencei legkiválóbb földmíves nép, a magyar nemzeti színű szalaggal átkötött új kenyérre alapozott színpompás, legújabb kori rituálét is végigkövethették.
A kiállításon megtudhatjuk, hogy nem a középkorig visszanyúló hagyományon alapszik a Szent István napi ünnepünk egyik legparádésabb szertartása, mert a rendezők szerint Darányi Ignác földművelésügyi miniszter szorgalmazta az egészet a XIX. század végén, hogy az úgynevezett aratósztrájkokat és kibontakozó zsellérmegmozdulásokat ideológiailag megzabolázza.

A tárlat alkotói, köztük ifj. Rajk László, az elvtársai által felakasztatott egykori belügyminiszter fia, alapul veszik Darányi leiratát, amelyben a miniszter a földesúr és az aratók közötti patriarchális jó viszony helyreállítása érdekében aratóünnepek megtartását szorgalmazta. Ezt mindjárt a tárlat elején közlik is a látogatókkal, majd a kisgazda párt lapja, a Kis Újság zsellérmegmozdulásokkal kapcsolatos híradásait ismertetik.

Teremről teremre haladva aztán elénk tárul az elmúlt százegynéhány év. Az irányított politikai ráhatástól függetlenül megilletődve állhatunk Nagymagyarország történelmi térképe előtt, és a kísérő szövegeket figyelmen kívül hagyva számos múlt századi relikviát csodálhatunk meg.

A tárlat korabeli fotók, filmhíradók segítségével illusztrálja, hogy milyenek voltak azok a bizonyos aratóünnepek, és részletesen ábrázolja az 1937-es szegedi Péter-Pál-napi rendezvényt, az első magyar kenyér ünnepet.

A kiállítás rendezői a sokat szidott Horthyt is tetemre hívják a hagyomány kitaláltságának megerősítéséhez. A legfőbb hadúr 1941-es szabadkai jelenlétét a megfogalmazásuk szerinti háborús propagandát szolgáló magyar kenyér ünnepet is előveszik az ősinek tartott tradíció illúziójának szétrombolásához.

Nem felejtik el közölni, hogy vitéz Nagybányai Horthy Miklós, Magyarország kormányzója Bácska visszacsatolása alkalmával rendezett össznépi megmozduláson köszöntötte a második magyar kenyér ünnepet a helyi Hitler téren. A miheztartás végett a falon látszik is néhány rohamsisak, sőt az ünnepség eredeti plakátja is. Szóval, azért megjelenik itt is egy kis szúrás, ezzel a bizonyos háborús agitációval, hiszen szó nem esik arról, hogy a szétdarabolt és megcsonkított történelmi Magyarország régi határainak visszaállítását szinte egy emberként óhajtotta a nemzet. Horthy egyébként szinte életnagyságban tekint le ránk Mihálovics Miklós 1941-ben festett keretezetlen olajképéről.

Aztán lehet ugorni az időben, s már a gyűlölt Rákosi-korszakban vagyunk, annak abszurditását, mindent lehengerlő erőszakos propagandáját, a szupergiccsel egyenlő képi ábrázolásmódokat, a már közröhejbe torkolló kommunista megoldásokat követhetjük végig az új kenyér kultusza moszkovita átiratában, a szocialista alkotmány ünnepkörben. Sarlós boldogasszony ábrázolása helyett, búzakoszorúkkal ékesítetten a nép mindenható vezére, majd a korszak multával a Kádár-éra augusztus 20-ai látvány show-inak egy-egy sarló-kalapácsos kockája.

Az egyik kinagyított újságfotón ismerős arcra lelhetünk. Jelenlegi miniszterelnökünk, Medgyessy Péter 1987-es szereplésének egy epizódját kapta el a fotóriporter, amint az MSZMP Központi Bizottságának tagja, miniszterelnök-helyettes, pénzügyminiszter örül az akkor még a nyugati kölcsönökből leszorított árú, új szocialista kenyérnek.

Majd a mába jutva, a rendszerváltásnak nevezett fordulat utáni ünnepségek egy-egy pillanatképe jelenik meg a tablókon. A tárlat méltatói a kiállítás számos új technikai elemét dicsérték. Úgy látszik, ifjabb Rajk úgy jó húszegynéhány évvel ezelőtt nemcsak gazsulálni járt a hazaáruló vörös gróf hisztérikus özvegyéhez a Károlyi-palotába. Az épületben helyet kapott Petőfi Irodalmi Múzeum kiállítás-rendező csoportja ugyanis már az 1977-es Ady-kép című bemutatón alkalmazta a mennyezetről a földig lecsüngő fotókivágásokkal történő helyzetillusztrációkat. Most is visszaköszön ez a rendezői módszer itt a Néprajzi Múzeumban.

Összességében mindenképpen megtekintésre érdemes a tárlat. Azoknak, akik szeretnek a közelmúltban elidőzni, és történelmünk ama kis szeletkéje, mint például a Horthy-korszak kedves számukra. A relikviák ugyanis életre kelnek, s akkor még nem beszélünk a kiállításon is meghallgatható irredenta dalokról.
Nem az a baj, hogyha valaki az igazságot kutatja, és szeretne a dolgok végére járni. Mesterségesen butított világunkban viszont az sem mindegy, hogy milyen benyomásokkal szembesülnek azon magyar ajkú ifjak, akik véletlenül, vagy céltudatosan beesnek az épületbe. Ha azt érzik ki az egészből, hogy igen, ez a sokaknak sokat mondó ünnep is a manipulációból táplálkozik, akkor még kevésbé fogja érdekelni őket a hiteles magyar múlt. S azért azt se felejtsük el, hogy Darányi ötlete biztosan visszanyúlik a középkorba, vagy a még régebbi időkbe. A természetközeli népeknél ugyanis mindig ünnep a maghasadás, a megtermékenyülés és az új élet keletkezése. Mint imánk is mondja, a földi halandónak egyik legfőbb megtartója a mindennapi kenyér.

2003. július 17.

G. Kirkovits István