Megmenekülhet a gyimesfelsőloki csángómagyar Árpád-házi Szent Erzsébet Gimnázium. Miután a neves és pénzes, csángóügyet elvileg felkarolók homokba dugták fejüket, a rekecsini csángó iskolát építők felajánlották: adományaikból megsegítik az iskolát, s a moldvaiak így kifizetik a gyimesiek tartozásákat.
A közvélemény számára váratlan volt a bejelentés, hogy a beígért támogatások hiányában a gyimesfelsőloki Árpád-házi Szent Erzsébet Gimnázium épülete kalapács alá kerülhet. És vele közel négyszáz magyar középiskolás, na meg egy sikertörténet – amely a sziklára épített házzal indult, majd a gyimesi és moldvai csángómagyar középiskolások anyanyelvű oktatásának valójában első és mindeddig utolsó fecskéje – zsákutcába juthat. De a hír megjelenésének másnapján már mentő ötlet is született – írja a Háromszék.
A vészharangot a gimnázium építési jogát még 2002-ben elnyerő cég, a csíkszeredai Tectum Impex Kft. tulajdonosa végső elkeseredésében kongatta meg. Történt ugyanis, hogy a 150 millió forintos támogatási szerződéssel a zsebében az iskolát működtető Szent Erzsébet Alapítvány kivitelezési pályázatot írt ki, és bár a pénzek vékonyan csordogáltak, a nyertes kivitelező – leginkább saját forrásokból – több szakaszban felhúzta az épületet. A “végelszámolásnál” azonban 60 millió forintot meghaladó összeg hibázott, a céget szakhatóság szólította fel egyéb kötelezettségei törlesztésére, kénytelen volt bírósághoz fordulni, amely tavaly ősszel arra kötelezte az alapítványt, hogy rendezze tartozását.
Ez a mai napig nem történt meg, bár majdminden tehetős vagy kevésbé tehetős, a csángó ügyet elvileg felvállaló támogató – a magyarországi hivatalosságoktól az RMDSZ-en át a csángó szervezetekig – tudomást szerzett a válságról. A kényszervégrehajtás pedig, ami az épület elárverezését jelentheti, egyben egy önálló, ráadásul különleges státusú fiatal magyar intézmény végét jelentheti.
A lehangoló, sok kérdést felvető hírre azonban csütörtök reggel egy mentő ötlet született: Hegyeli Attila, a moldvai csángómagyar oktatási program vezetője azt javasolta, hogy a rekecsini iskolára eddig összegyűlt adományokból fizessék ki a tartozásokat. Elvégre csángó iskolára kaptuk azt a pénzt is, a rekecsini iskola építése pedig engedélyek hiányában még úgysem kezdődhet el – fogalmazott Hegyeli, aki egyéni kezdeményezését az adományokat kezelő csángó szövetség és Szent Ferenc Alapítvány kuratóriuma elé terjeszti, hiszen ők illetékesek a döntésben. Azt szeretnék, ha összefogás jegyében 2006 tavaszán viszont elkezdődhessen az építkezés Moldvában is. Így sok gond megoldódhatna Gyimesben, és a moldvai iskola építésén dolgozó csapat is bővülne. Nem hagyhatjuk, hogy egy csángó iskolát elárverezzenek – számol be pénteki számában a sepsiszentgyörgyi napilap.
HunHír.Hu