Gondoltam betartva a játékszabályokat, színesítem a palettát. Technikai okokra hivatkozva hamar véget vetettek kisded játékomnak. Más néven máshol folytatom, de jobban koncentrálva a korlátokra. Napokban az úgynevezett “Nemzeti oldal” prominens képviselőivel beszélgetve rájöttem, az álságos agymosás hathatós volt társadalmunkban. Ki kicsoda, ki miért, ma már nehéz megállapítani. Sikeresen összemostak fogalmakat, óriási kavarással az agyakban. Először magunkat kell tisztába tenni. Mit akarunk, mit szeretnénk. Érdekes és sajátságos saját oldalunk megítélése is. Leszűkült a kiválasztottak klubja, kevés a tiszta elhívatott ember.

Sok szimpatizáns saját életével van elfoglalva. Szó szerint örülnek, ha élnek. Az értelmiség meg hallgat, vagy meg van véve kilóra, vagy beletörődött fásultan. Könyöklős, eltaposós karrieristák önző játékainak rabjai vagyunk. Utolsó szó jogán, mert már elment a hajó, lebegek a térben. Sodródva, majd lesz valahogy alapon. Nincs útmutatás, nincs fény, csak sötétség. Ébresztő csipkerózsikák, nincs Magyarország. Nincs tovább. Fülembe csengenek a megmondó szavai, mikor jövőnket illetőleg kétségeim támadtak. Válasz: az én életemben ez nem fog megtörténni. Biztató mondhatnám, szép kilátások a realitások tükrében. Az égre nézve lehet segítséget kérni, de magunknak is kell valamit tenni érte. Sikeres túlélők vagyunk, de életünk, és hazánk is csak egy van.