Hazánk sorsa sajnos csupán csak egy adásvételi szerződés lett.
Addig-addig… ameddig… de meddig még ? Ahogy adták, úgy vették… végül mind elveszik fejünk felől házunkat is lassan… amink van még. Először tető nélküli ház… amelyből lehetett rabolni, végül majd csak törött cserepek maradnak szerte-szét, amerre nézünk. Darabkáit ki rakja majd össze? Úgy adminisztrálnak ehhez, mintha Hazánk a senki földje lenne. Pedig a mienk!

Mindenki lassan adószedővé válik… és nem marad ember, akitől beszedjék. Adózó vagy ugyan, de rákényszerülsz, hogy odázó legyél, mert nem tehetsz mást. Addig szálltak ágról-ágra, azt hitték vastagak a gallyak… elbírnak mindent, később pedig nekünk kell rájönnünk arra, hogy mennyire gyenge és leszakadhat a súly alatt. És ez hova vezet még? Nemrég írtam egy Barátnak… azt szeretem benne, hogy nem szeret ácsorogni, mi közben átcsorog rajta a Léte… Igen, tenni kell valahogy valamit, mert a Magyar Föld, Hazánk és a Becsületünk megmaradt még. Ágy ágy mellett, fej fej mellett, csak koporsó koporsó mellett ne legyen… én így szeretném.