“A magyar genetikusan alattvaló. József Attila talált mentséget: ezer éve magával kötve, mint a kéve sunyít, vagy parancsot követ. De ez nem mentség arra, hogy a magyar a legsúlyosabb történelmi bűnökért sem érez egy szikrányi lelkiismeret furdalást, hogy mindent másra hárít, hogy mindig másra mutogat, hogy boldogan dagonyázik a diktatúra pocsolyájában, röfög és zabálja a moslékot, és nem akar tudni róla, hogy le fogják szúrni. Hogy se tanulni, se dolgozni nem tud és nem akar, csak irigyelni, és ha módja van legyilkolni azt, aki munkával, tanulással, innovációval viszi valamire.

Ma már a második világháború borzalmaiért, a Holocaustért egyedül a magyar a felelős, mert a magyar nép az (a német néppel ellentétben), amelyik se be nem vallotta, meg nem gyónta a bűneit, se töredelmes bűnbánatot nem tanúsított, se meg nem fogadta, hogy soha többé, se bűnbocsánatért nem esdekelt.”

Szemezgetek Budapest díszpolgárai között, mondanám szét vet a büszkeség nevük láttán. Megkérdőjelezhető tevékenységük méltón kivívta-e az utókor elismerését. Gyilkosok, nemzetgyűlölők, hazaárulók. Józan ész megáll és egy helyben toporog. Ennyire vagyunk képesek, miért, kiért adunk Kossuth-díjat és díszpolgári címet közösség ellen izgatóknak. A mostani törvények alapján ez 3 évig büntetendő.

Megdöbbentő az igazság sajnos széthúzó és nem összefogó magyarságunk megtépázott jó hírét még jobban megalázza a világban. Abszurdisztánban minden megtörténhet, lábtörlőnek használnak minket és mi tűrjük egyenes gerinccel.