Jellemző a Károlyi-kormányra, hogy ingyen bocsátotta rendelkezésre az üres szerelvényeket a nemzetgyűlésre utazóknak, ezzel segítséget nyújtott Magyarország elszakadásához. Nem ez volt a Károlyi-kormány egyetlen bűne, hiszen az első világháború után a zűrzavart kihasználva kikiáltották az un. \Tanácsköztársaságot\, amelyet nevezhetünk patkánylázadásnak is, hiszen valójában az volt. Tehetségtelen akarnokok kerültek fontos pozícióba, és ártottak a hazának részben ostobaságuk miatt, részben tudatos aljasságból. Linder Béla – a Károlyi-kormány hadügyminisztere – felszámolta hazánk honvédelmét, mondván, hogy \Nem kell hadsereg többé! Soha többé nem akarok katonát látni!\. Ilyen hozzáállással talán nem hadügyminiszteri tálcát kellett volna adni ennek a lénynek, hiszen a vesztes háborúból hazatérő honvédek megőrizhették volna hazánk érdekeit, határait. Károlyit és bandáját jogosan nevezhetjük hazaárulónak, bár kétséges, hogy ezek a \megélhetési politikusok\ tisztában lehettek a haza fogalmával…

Ha nem ilyen lehetetlen vezetői vannak 1918-ban Magyarországnak, akkor nem történhet meg, hogy kimondják a románlakta területek feltétel nélküli egyesítését Romániával.Gyulafehérváron sem a magyarok, sem a szászok nem lehettek jelen, tehát megkérdezés nélkül rendelkeztek sorsuk felett. Ennek eredményeképpen kb. kétszázezren voltak kénytelenek elhagyni Erdélyt, hiszen a románok hamar befészkelték magukat a közigazgatásba, megfenyegették az ellenálló Kolozsvárt, hogy lövetni fogják a várost.

A Székely Hadosztály december 1-én megalakult, mert érezték, hogy a haza veszélyben van. Kratochwill Károly parancsnoksága alá először 400 tiszt és 4000 közkatona sorakozott, de később elérte a 12.000 fős létszámot ez a tiszteletre méltó sereg. Hiányos felszerelésük ellenére sok sikeres feladatot hajtottak végre, emlékezzünk rájuk lehajtott fővel még akkor is, ha alig említi őket a \polkorrekt\ média.

Igen, a románoknak bizonyára hatalmas győzelem lehetett kitépni Magyarország testéből Erdélyt, és ezt a boldogságot évről évre pezsgős koccintásokkal ünneplik.

A legszomorúbb, hogy léteznek olyan magyar politikusok, akik képesek koccintani az országrablókkal. Emlékezzünk a korlátozott beszédtehetségű Medgyessy Péterre, aki 2002-ben képes volt a Kempinski Hotelben koccintani Adrian Nastaste román miniszterelnökkel. (Talán nem hallatszott be az ünneplőkhöz a tüntetők ellenkezése, pedig jó lett volna, ha meghallják, hogy nem örülünk velük!)

2009-ben a Cotroceni-palotában ünnepeltek a románok, – legalább \hazai pályán\ – de sajnos ott is velük koccintott egy elvileg magyar ember, Szász Jenő MPP elnök.

2010-ben ismét Budapesten szeretné kiélvezni győzelmét a román fél, és erre a célra nem kisebb helyet választottak, mint a Magyar Nemzeti Színházat, ahol majdnem sikerült is megvalósítani ezt a programot, mivel Alföldi Róbert vezeti ezt az intézményt, akinek semmiféle aggodalmat nem jelentett támogatni az országrablók fogadását. Szerencsére a jobboldal erélyes támadása miatt kénytelen volt visszavonni első döntését, de még így is kénytelen szembenézni azzal a jogos felháborodással a nemzeti oldal részéről, amellyel eltávolítását követelik/követeljük a Nemzeti Színház éléről.

Ma sajnos ismét a Kempinski Hotel ad helyet Románia nemzeti ünnepének. Úgy látszik, valamiért nagyon fontos, hogy nyilvános helyen alázzanak bennünket. Számomra nem világos, hogy miért nem ünnepelnek csendesen, saját köreikben, lehetőleg otthon… Remélem, hogy nem lesz olyan magyar vezető politikus, aki elmegy erre a koccintásra!