Elkezdődött egy újév, és vártuk, hogy minden más lesz, minden jobb lesz. Sajnos nem mindenkinek adatik meg az, hogy reménykedjenek. Hála Istennek összehozott a sors egy családdal, aki nem éppen a legkellemesebben kezdte az újévet. Még csak kilátásban sem volt nekik semmi, ami esetleg megakadályozná, hogy pillanatok alatt az utcára kelljen költözniük két pici gyermekkel. De a gondviselő nem hagyta veszni, nem hagyta, hogy egy újabb magyar család vesszen oda, a jelenleg regnáló haza és nemzetáruló kormány ámokfutásának eredményeként. Elmesélném a történetet.
Újév második napján délután megcsörrent a telefonom. A megyei kapitányom hívott, hogy megadta egy Pest megyei bajtársunknak a telefonszámomat, mert sürgős segítségre van szüksége, és talán tudok segíteni neki. Még akkor nem is sejtettem, hogy mekkora a baj. Nem sokra rá már telefonált is nekem a bajtársunk, Imre, és elmesélt egy rövid, de kétségbeejtő történetet egy családról, akik rettentő nagy bajba kerültek. Sürgősen el kell hagyniuk az albérletet ahol eddig laktak. Azon hogy sürgősen azon azt értette, hogy másnap délig! Ami még nehezítette a helyzetet, az az, hogy két pici gyermek is velük menne az utcára. Tél kellős közepén! Felhívtak minden lehetséges anyaotthont és egyéb hasonló intézményt, de sehol nem tudták megoldani a problémájukat. Amennyiben másnap délig nem pakolják, ki a cuccaikat akkor a tulaj nem engedi már később elpakolni. Mint tudjuk a baj, ha jön, csőstől jön! Hirtelen jött a kényszerköltözés, és persze mint az átlag családnak, semmi félretett pénzük nem volt, de nemcsak hogy félre nem tudtak tenni, de a karácsony is rendkívül szűkösre sikerült. Tehát egy ilyen költözés teljesen sansztalan!
Pest megyei bajtársunk, Imre, aki mellesleg az édesanyának a nagybátya látott csak egy kevés kis reményt arra, hogy ne következzen be az, amitől mindenki a legjobban tart. De mint mindannyian tudjuk és még mindig a fülünkben cseng, amit az eskünkön hallottunk, az a rövid, de mindent megalapozó kis mondat, miszerint gárdista mától nem vagy egyedül. Hát ez így van.
Tehát megkaptam a kellő információt és megígértem, hogy amiben csak tudunk bajtársaimmal együtt segíteni fogunk. Azonnal telefonálgatásba kezdtem és elindult a lavina. Hamarosan megtörtént a csoda, és ráleltünk egy barátunkra, akinek van egy kis háza, amit felajánlott, hogy odaköltözhetnek és így megoldódik az egyik, de legnagyobb probléma a lakhatás. De hátravan még az idő hiánya, és a költözés lebonyolítása. Nehezítette a helyzetet még az is, hogy jólelkű felajánlónk, Miklós felesége gyermekáldás előtt áll és éppen ezen a délutánon be kellett menni a kórházba, mert eljött az idő. Ez nehezítette Mikivel a kommunikációt, és az idő rohamosan fogyott. Másnap reggel sikerült mindent megbeszélni és folytatódhatott a szervezés tovább. Balázs annyit kért tőlem, hogy csak a gyermekei játékait, és ruháit próbáljuk meg kimenteni, a többi nem számít. Egy csökkentett riadóláncot indítottunk el, pár dunaújvárosi és környékbeli bajtárs irányába, hogy azonnal üljenek autóba és menjünk költöztetni, mert baj van. Bizonyítva azt, hogy az összefogás a legnagyobb fegyverünk, röpke fél óra alatt összejött négy személyautó és egy teherautó, meg egy utánfutó. Na meg persze a lelkes bajtársak és pártolók, szimpatizánsok.
Bajtársaim gyors reagálásának köszönhetően, sikerült mindenüket elpakolni. Mondanom sem kell, nagy volt az öröm. Számunkra szintúgy, mint a meglepődött család számára is. Balázs és családja visszakapta a reményt, hogy van kiút az eddig kilátástalan helyzetből. Mindig van kiút!!!
Legyen ez tanulság minden Magyar embernek: Ha össze fogunk bármit elérhetünk, és nincs az a helyzet, amit ne lehetne megoldani! Ha baj van, kérj és adj segítséget kérdés nélkül önzetlenül!
Hálás vagyok Istennek, hogy megadta a lehetőséget arra, hogy tehessünk nemzettestvéreinkért valamit. Kívánjuk Balázsnak és családjának, hogy legyen erejük átvészelni ezeket a nehéz időket, amíg el nem jön a Szebb Jövő!
