A legtöbb ember nem lát túl a hatalom fogalmán, nem érti a jogállam és a diktatúra közötti legfontosabb különbségeket – és főleg azt sem, hogy mi a különbség jogalkotó és jogalkalmazó között. Hatalom-hatalom, nem?

A jogállamiság elviekben részben a hatalmi ágak szétválasztására épül. Tudjuk, hogy gyakorlatilag Magyarországon ma nincs jogállamiság, azonban ennek illúzióját fenntartandó az önkényuraknak oda kellene figyelnie arra, hogy a hatalmi ágak függetlenül, és látszólag rendeltetésszerűen működjenek.

Mivel a bíróságokat és az országgyűlést is technikailag a kormány működteti, a hatalmi ágak szétválasztása eleve illúzió, mivel a végrehajtói hatalom nélkül – mely a pénzt is kezeli – az ablakba tehetné ki a hatalmát mind a jogalkotó (országgyűlés), mind a bíróság is. Azonban nálunk még ennek az illúziónak a fenntartására sem törekszenek. Gondoljunk csak az úgynevezett törvényerejű rendeletre, amely a kádár-korszakból visszamaradt jogi agyrém, és gyakorlatilag elsőszintű jogalkotót csinál a kormányból. (A kormányrendeletek normális esetben a Parlament által hozott törvények végrehajtásának módjáról és részleteiről szoktak szólni.) Most ugyanilyen jogalkotóvá emelkedett a bíróság intézménye is.

Normális esetben a bíróság éppúgy jogalkalmazó, mint a kormány. Sőt, annál is inkább. Hiszen nincsen konstruktív döntési jogköre, a jogértelmezés a feladata, vagyis annak meghatározása, hogy az általános érvényű jogszabályok hogyan alkalmazhatóak egy adott esetre. A jogállamiság megköveteli, hogy a bíróság és minden más határozathozatalra jogosult állami és önkormányzati hatóság indoklást írjon határozatához, melyben elmagyarázza, hogy a vonatkozó törvények hogyan kapcsolódnak az adott esethez. Az ÁE. 1957. évi IV. tv. viszonylag pontosan leírja, hogy egy határozatnak hogyan kell kinéznie, milyen elemeket kell tartalmaznia – azonban az indoklás terén meglehetősen nagy szabadszájúságot biztosít a határozatot megszövegező személynek, legyen az a legfelsőbb bíróság elnöke vagy akár egy kis falucska szabálysértési előadója.

És itt van a kiskapu!

Ugyanis amennyiben pártunk és kormányunk olyan rendelkezést szeretne keresztülvinni, amely sérti a rendelkezés hatálya alá vonható egyes személyek alkotmányos jogait, akkor nagyon egyszerű a dolga: nem azt írja a rendelkezés fejlécébe, hogy törvény vagy rendelet, hanem azt, hogy határoza, és egy bíróval íratja alá! Egy határozatot ugyanis nem kell ratifikálnia sem a köztársasági elnöknek, sem az Alkotmánybíróságnak ahhoz, hogy jogerőre emelkedjen.

Hogy egy szemléletes példával éljünk, a Salakszentmotoros-felsői önkormányzat szabálysértési előadója, özv. dr. Fehérné Láng Piroska egy közlekedési gyorshajtás ügyében elmarasztaló határozatot hoz, és annak indoklásában a világ dolgairól való merengések közé belerejti az ukázt, hogy mostantól paprikás krumplit enni tilos! És az a baj, hogy megteheti. A határozat pedig, amennyiben a gyorshajtó magának a gyorshajtásnak a tényét elismerve nem él fellebbezési jogával, annak rendje és módja szerint jogerőre emelkedik.

Természetesen attól, hogy özv. dr. Fehérné Láng Piroskának vicces kedve támadt, és ilyet írt az indoklásba, senkit nem fog joghátrány érni amiatt, ha a továbbiakban paprikás krumplit eszik – kivéve, ha történetesen maga a rendészeti miniszter az, aki nem szeretné, hogy paprikás krumplit együnk, és rendőreit utasítja, hogy a fenti szabálysértési határozatot jogszabályként lobogtatva járjanak el nem csak a paprikás krumplit fogyasztók vagy főzők, de még a hozzávalót a szentmotorosi piacon megvevő háziasszonyok ellen is – noha a határozatban olyasmi nincsen, hogy a krumplivásárlás is tilos, sőt, akár még bele is lehet írva, hogy azt még szabad. (Minek? Egy jogállamban mindent szabad, amit nem tilos!)

A fenti példa, amint azt már a nyájas olvasó kitalálhatta, egy az egyben illik a Magyar Gárda Egyesület feloszlatásakor született határozatra és annak minden folyományára, a függetlenség-napi szégyenparádétól egészen a szombati rendőrségi jogtiprásig Szentendrén. A Magyar Gárda Mozgalom jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet, így jogi úton fel nem oszlatható, mint azt még a balliberális média jogi szakértői is tüstént megállapították a határozat nyilvánosságra kerülésekor. Ennek ellenére a határozatba belerejtették az alkotmánysértő döntést, hogy a Magyar Gárda Mozgalom is fel van oszlatva, mostantól nem szabad gárdistának lenni, és bár a határozat külön kijelenti, hogy oroszlános mellénykét szabad hordani, akinek az tetszik (bár, mint írtuk, ezt külön nem kellene kijelenteni), ennek ellenére a bíróság, mint jogalkotóvá frissen előléptetett intézmény, minden lehetőséget megadott a sündőrségnek arra, hogy a gárda-jellegű tevékenységekkel szemben fellépjen, amelybe természetesen a Magyar Gárda egyenruhája, vagy arra emlékeztető ruházat viselése is beletartozik szerintük.

Mi következik mindebből? Nem kell alkotmányt módosítani ahhoz, hogy pl. a holokauszt-tagadást büntetni lehessen! Mindösszesen egy nagy nyilvánosság előtt jó vastagot zsidózó személyt kell keresni (ez nem lesz túl nehéz), közösség elleni izgatás miatt eljárást indítani ellene, és a bírósági határozatba belerejteni a ténymegállapítást, hogy a holokauszt-tagadás egy és ugyanaz, mint a közösség elleni izgatás! Ezek után bátran lehet bíróság elé állítani mindazokat, akik véletlenül elfelejtik, hogy ezen a héten éppen mennyi az örökérvényű, megfellebbezhetetlen áldozatszám egy adott lágerre, amely természetesen mindig is annyi volt, és rossz számot mondanak nyilvánosan (mondjuk az előző hetit).

Csodálkozásra adhat okot, hogy a jogtiprásban sok évtizedes rutinnal bíró szocialista pártnak miért tartott ennyi ideig rájönni, hogy ilyen egyszerűen megkerülhetik az alkotmányt…