A Magyar Polgári Szövetség (MPSZ) gyergyószéki szervezetét meglepte, hogy a Hargita és Kovászna Megyei Románok Civil Fóruma nem kíván párbeszédet folytatni az autonómia kérdéséről, mert az szerintük “mindkét fél számára fölösleges idő- és energiapocsékolást jelent, hiszen ez a kérdés helyi szinten megoldhatatlan”.
Az MPSZ úgy véli, hogy a Civil Fórum félreértette a szándékukat, mivel ők is tisztában vannak azzal, hogy a kérdést helyi szinten nem lehet megoldani, ahhoz a parlament, valamint a kormány hozzájárulása szükséges. Céljuk a javasolt párbeszéddel az, hogy kölcsönösen tájékoztassák egymást a területi autonómiával kapcsolatos elgondolásaikról, illetve hogy tisztázzanak olyan félreértéseket, gyanakvásokat és félelmeket, amelyek a két nép közötti jobb együttműködést akadályozzák – áll az MPSZ közleményében.
A Civil Fórum azon kijelentésével kapcsolatban, miszerint “bármikor készek a párbeszédre, amennyiben a központi téma az együttműködés, az etnikumok közti előítéletek leküzdése, a feszültségek feloldása lenne” az MPSZ hangsúlyozza, hogy a kezdeményezés pontosan ezt a célt hivatott szolgálni. Ennek kapcsán ismételten felhívják minden érintett a figyelmét arra, hogy az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése 1334/2003-as ajánlása európai mintákra alapozva arra a megállapításra jut, hogy a területi autonómia hatékony ellenszere az interetnikus konfliktusok kialakulásának, illetve elmérgesedésének.
Az ajánlás tekintélyes szakértők alapos elemzésének tanulságait foglalja össze, éppen ezért az MPSZ úgy gondolja, hogy amikor Székelyföld jövőjéről folynak tárgyalások bárhol, bármilyen szinten, akkor annak következtetéseit nem szabad figyelmen kívül hagyni – szögezi le az MPSZ.
HunHír.Hu