56′-ban 14 éves voltam és Pesten jártam technikumba. Naná, hogy ott voltunk a Sztalin-szobor ledöntésénél. A Rádiónál nem, (szerencsére) mert már akkor késő este lett 10 óra körül és egy dzseki volt csak rajtam, fáztam. Minden nap a várost jártuk, mert kollégista voltam és kikiáltottuk a köztársaságot! Láttam a körúton nyilvános akasztást. A pártházban, a Köztársaság téren halott ávós tisztet a száján keresztül a padlóhoz szegezve szuronnyal. A Margit hídnál ávós egyik lábát az egyik teherautóhoz, a másikat egy másik teherautóhoz kötözték és egyszerre indultak el. Még ma is hallom az üvöltést, ha rá gondolok.

Lőttek rám a Nyugatinál, mert a tömeggel nem tudtam leszaladni a lépcsőn a WC-be, félrelöktek. Egy asztalnyi méretű szellőző mögé bújtam és órákon át ott is maradtam, míg be nem sötétedett. A Kossuth téren ott voltam, amikor az orosz páncélosokat a nép meggyőzte, hogy ez forradalom. Rossz érzésem lett, mert szemben a Földműv Minisztérium tetején gyanúsan mozgó alakokat láttam. Mondtam a haveromnak, menjünk innen. Épp, hogy az Alkotmány utcába értünk, amikor belelőttek a tömegbe.

Az Izabella utcában előttünk két méterre lőtték le apát és fiát. Az apa azonnal meghalt, a fiú eltámolygott, mi meg uccu neki. Más élményeim is vannak, de nem szívesen beszélek róluk. Nem
akarok még egyszer ilyesmit megélni, de tudom, érzem, hogy nem fogjuk megúszni. Mondanom nem kell, hogy nem szívesen megyek tömegbe 50 éve. Ugye, megérted?