Az államnak a feladata, hogy minden ember munkához jusson, állami munkahelyeket kellett volna fenntartania, de hát a kormány elprivatizálta.
Horváth Aladár inkább azzal foglalkozzon, hogy amit a nagynevű Unióból lekértek a cigányok támogatására, azt igenis fektessék be munkahelyek teremtésére, hol a pénz?
Én cigány vagyok, de undorító vad kannibalizmus folyik a megélhetés-, és a munkahiány miatt.
Na, ezért nem veszik fel a rendes dolgozni akaró cigányokat, rettegnek az emberek a cigányoktól amilyenek Ti vagytok az oka.
A mindenkori kormány is hibás, nem segélyeket kell osztogatni, meg szavazatvásárlást csinálni, hanem horgászbotot a kezükbe adni a cigányoknak, hogy egyenek halat. Kötelezővé tenném a bölcsőde,óvoda, iskolába járást. A szülőket viselkedés tanfolyamra járatnám, hogy a társadalomba beilleszkedjenek.
Ha ezt megtették, kötelező munka, természetes, rendes fizetésért, hogy legyen kedve dolgozni, talán még sikerélményük is lenne, olyan mint jutalom.
Eltörölném a segélyeket. Na persze ezt megvalósítani nem lehet, mert a kormány sem akarja, pedig megérné. Mert így a következő generáció is elvész.
Annak nagyon örülök,hogy a Magyar Gárda megvédi a falvak lakosságát, és tisztelem, becsülöm az áldozatos munkájukat, mert a rendőrség képtelen rá.
De a kormányt megvédik, szerintem az állampolgárokat is megvédhetnék.Na,de akarja a kormány?
Nagyon sok baj van az országban, megy a fehér-, zsidó-, cigánybűnözés.
Ez kel nekünk embereknek? Szerintem nem. Élhetnénk boldogan, de nem lehet.
Hát mindenkinek boldogabb szép napokat kívánok békességet, és szeretet.
Üdv: Bangó Tamásné