“Igen szokatlan, hogy ezen a szent napon – bár már a vége felé jár – írjak ilyesmit, de fontos, hogy nagyközönség elé tárjam, ami ma összeállt előttem. Nagyon különös dolgok történnek még mindig a IX. kerületben, s messzebbre mutat, mint a szokásos választási hepaj. Soha nem ügynököztem, mindig fenntartásokkal fogadtam az összeesküvés-elméleteket, amelyek oly bőven teremnek megzavart, érthetetlen világunkban, főleg a nemzeti radikálisok köreiben. Most mégis ügynököt fogok kiáltani, mert nem tehetek mást. Ezúttal ugyanis kilóg a lóláb – nem kicsit, nagyon.” Az alábbi írást Tomcat juttatta el szerkesztőségünkhöz.
Áldott Karácsonyt!
Igen szokatlan, hogy ezen a szent napon – bár már a vége felé jár – írjak ilyesmit, de fontos, hogy nagyközönség elé tárjam, ami ma összeállt előttem. Nagyon különös dolgok történnek még mindig a IX. kerületben, s messzebbre mutat, mint a szokásos választási hepaj. Soha nem ügynököztem, mindig fenntartásokkal fogadtam az összeesküvés-elméleteket, amelyek oly bőven teremnek megzavart, érthetetlen világunkban, főleg a nemzeti radikálisok köreiben. Most mégis ügynököt fogok kiáltani, mert nem tehetek mást. Ezúttal ugyanis kilóg a lóláb – nem kicsit, nagyon.
Mindannyian ismeritek a ferencvárosi helyi választások körül kitört perpatvart, amelynek során Novák Előd, a Jobbik választóbizottsági tagja különös ötlettel állt elő: vizsgálják meg elektronmikroszkóp alatt három párt leadott ajánlószelvényeit. Természetesen csakis a Jobbiknak konkurenciát jelentő pártokét: a MIÉP-ét, a Zöld Pártét, amelynek én voltam képviselőjejelöltje, és “vörösfarok” gyanánt az MDF-ét, akikről egyébként tényleg kiderült, hogy csaltak. Miért, miért nem kezdeményezte Novák Előd a magyarellenes SZDSZ, a Mazsihisz-kötődésű Humanista Párt vagy a kommunista Munkáspárt céduláinak hasonló vizsgálatát, noha volt köztük olyan, aki 24 óra alatt (!) gyűjtötte össze a 750 ajánlását, nem tudjuk, és ha rajta múlik, soha nem is tudjuk meg. Miután kiderült, hogy a mi szelvényeink nem az Állami Nyomda által gyártott eredetiek, Novák “csalásrekordot” kiáltott, és
a balliberális sajtó készségesen sietett is segítségére e hazugság terjesztésében. (Nocsak: zsák a foltját?) Nem kell tudnia a parasztnak, hogy a Novák által vélelmezett csalás jogilag nem létezik, csak a médiának szólt, hogy a riválisnak tekintett zöldeket lejárassa, s az én becsületemet megkérdőjelezze. Nem emlegette fel Novák azt a tényt sem, hogy 2006-ban a MIÉP-Jobbik szombathelyi jelöltje szintén másolt cédulákra gyűjtött ajánlásokat. Az nem volt csalás, mert azt ők csinálták…
Mindezt csak összefoglalásként, ha valaki mégis inkább a karácsonnyal és a családjával lett volna elfoglalva az elmúlt napokban, és nem holmi politikai intrikákkal. Mindhárom megtámadott szervezet fellebbezést nyújtott be az OVB-hez, így a Zöld Párt is.
Ma, azaz december 26-án, Karácsony napján, tíz perccel négy óra előtt a HírTV riporterétől, Rákóczi Pétertől kellett megtudnom, hogy az OVB aznap határozatot hozott, fellebbezésünket elutasította, és aznap négy óráig (!) tehetek további fellebbezést a Fővárosi Bíróságon. Karácsony napján! Az ok: a fellebbezésben nem adtuk meg a párt székhelyét, csak postafiókját. Nevetséges, hiszen a Zöld Párt nyilvántartásba vett, hivatalos jelölőszervezet, minden adatával rendelkezik az OVB, és sosincs szükség ilyen adatok külön megadására. Pártunk elnöke fél négykor kapta meg faxon a határozatot, a pártiroda készülékére.
Igen, jól értitek: az OVB Karácsony napján hozott határozatot, és úgy kézbesítette ki azt, hogy esély se legyen tovább fellebbezni. Azt remélték, hogy majd a két ünnep között megtaláljuk a faxukat az irodában, amikor már késő. Pechjükre az elnökünk átirányította azt otthoni fax-számára, és még időben fel tudta adni a fellebbezést.
Eközben a Bombagyár közösségi blogot példátlan hackertámadás érte. Feltörték az adatbázisunkat, és napokra lehetetlenné tették a publikálást. Nyilvánvalóan azért, hogy elhallgattassanak bennünket, és ne tudjunk válaszolni az egyébként szintén Novák Előd által szerkesztett Kuruc.infó immár hetek óta állandósult mocskolódására, rágalmaira, és ezt a cikket se tudjuk közzétenni.
Cui prodest? Kinek az érdeke?
Mi az oka annak, hogy a Kuruc.infó rejtélyes nyári leállása óta olyannyira megváltozott, és bár még mindig beszólogat ellenségeinknek, elsődleges célja már régen csak az, hogy a nemzeti oldalon a Jobbiknak nem engedelmeskedő “renitenseket” porig alázza, megrágalmazza, ügynöknek, spiclinek mesélje, Kovács Gézától Dósa Istvánon és GKI-n át a Bombagyár szerkesztőiig és a Gárda budapesti kapitányáig?
Miért tagadja a Jobbik, hogy ők állnak a Kuruc mögött, noha sajtófőnökük személyesen szerkeszti ezeket a lejárató cikkeket, és más tisztségviselőik is írnak rá, egyesek nem is titkolva nevüket?
Sokan suttognak egy Fidesz-Jobbik paktumról, amelynek lényege, hogy a Fidesz besegíti a Jobbikot a Parlamentbe 2010-ben, amennyiben szétveri a nemzeti jobboldalt. Mindez idáig nem adtam hitelt ezeknek a pletykáknak. De amikor a saját szememmel látom, hogyan szegi meg nekem adott szavát a Jobbik képviselőjelöltje, Szegedi Csanád, hogyan esik neki veszett kutyaként a Kuruc.infó a Magyar Gárda köztiszteletben álló tagjainak, amire a Vona Gábor egy árva szót sem szól, hogyan lesz hirtelen ügynök, spicli és választási csaló belőlem, aki még börtönt, meghurcoltatást is vállaltam az ügyünkért, ellentétben Előkével, aki ki se mozdult soha budai milliomos papája palotájából, leszámítva némi dobolgatást itt-ott, fel kell tennem a kérdést: Ki áll a Jobbik mögött, és mi Novák Előd fizetsége? Mert nem hiszem, hogy tizedszázalékos helyi eredmények kedvéért megy neki mindenkinek, saját szakállára, saját elhatározására.
Tény: a IX. kerületi választásból azt zárnak ki, akire Elődke rámutat, másokra viszont a gyanú árnyéka sem vetülhet. Legkevésbé a Jobbikra. Mocskos paktumot sejtek a háttérben, és ezen én vagyok a legjobban megdöbbenve, mert én sohasem hittem az ilyesmiben. Novák Elődtől soha nem állt távol a sz@rkavarás, lopott ő már adatbázist, hetilapot, nyilván ő a megfelelő személy arra is, hogy a piszkos munkát elvégezze. Hagyjuk-e? Ez a kérdés, amit minden nemzeti érzelmű csoportnak fel kell tennie, mielőtt rákerül a sor.
HunHír.Hu